Gyorsabb lett az átvizsgálás Ferihegyen

2008.06.09. 15:02
900 millió forintért vásárolt új biztonsági rendszert a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport, az eszközökkel gyorsabb és hatékonyabb az utasok ellenőrzése. Eddig a reptéren óránként 300-350 embert tudtak átengedni az ellenőrzésen, ez most 30 százalékkal is nőhet.

Gyorsabbá vált az utasok és poggyászaik átvizsgálása a Ferihegyi repülőtéren, az üzemeltető ugyanis csaknem egymilliárd forintért új rendszert vásárolt. Új a poggyászszállító szalag, a röntgengép és a mágneskapu is. Eddig a reptéren óránként 300-350 embert tudtak átengedni az ellenőrzésen, ez most 30 százalékkal is nőhet.

A Budapest Airport (BA) 900 millió forintért vásárolta az új utasbiztonsági rendszert a repülőtér mindhárom termináljára, ezeket hétfőn állították üzembe.

Az egyik újdonság a már teljesen automatizált poggyászszállító szalag, ahová az utasok a kézi poggyászukat tehetik fel. A korábbitól eltérően már nemcsak egy, hanem 4-5 utas is fel tudja tenni a táskáját, majd az átvilágítás után szintén ennyien tudják egyszerre le is pakolni. Hogyha a röntgengép bármit is gyanúsnak ítél, akkor azt külön dobja a tüzetes átvizsgálásra, így a sor mögötte ezután is folyamatosan haladhat, mondta Szollár Domokos, a BA szóvivője.

Hozzátette, maga a röntgengép is a jelenleg létező legkorszerűbb, hiszen négy kis röntgen van benne elhelyezve és két oldalról világítja át a csomagot. Nemcsak az atomi összetevőt, hanem a sűrűséget is méri, így a két képet is látó gépkezelőnek még könnyebb kiszűrni, ha valami oda nem illőt lát.

A poggyászok mellett az utasokat átvilágító mágneskapu is új a terminálokon, ráadásul sokkal érzékenyebb a korábbinál. A korábbi hat helyett húsz fémérzékelő adó-vevő van beépítve, így pontosabban meg lehet határozni, hogy valakinél hol és milyen fémtárgy van.