Draskovics fejét követelték a tüntetők

2009.02.01. 18:49
Békésen, egy óra alatt lezajlott a három-négyezer embert megmozgató szimpátiatüntetés Miskolcon, amelyet Pásztor Albert leváltott, majd visszahelyezett városi rendőrkapitány mellett tartottak. A tömeg érezhetően két részből állt, a színpad köré gyűlő, és szívesen skandáló jobbikos aktivistákból, illetve a nagyobb számban megjelenő civilekből, akik között néha egy-egy szónok radikálisabb mondata kisebb megütközést keltett.

Miskolc központjában, a Városháza téren álló Szent István szobor előtt kialakított színpadon néhány percenként váltották egymást a szónokok. Voltak köztük politikusok, például Szepesi Zsolt, Monok és Molnár Oszkár, Edelény polgármestere, jobboldali szervezetek képviselői (a Magyar Gárdától, a Nemzeti Őrseregtől és a goj motorosoktól), volt rendvédelmisek (a rendőrtiszti főiskola egy volt tanára, illetve Posta Imre, a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa), illetve néhány civil.

A legtöbb felszólalás visszatérő eleme volt Draskovics Tibor rendvédelmi miniszter lemondásának követelése. A legnagyobb sikert az őt szidalmazó szavakkal lehetett elérni vasárnap este a Városháza téren. A második hálás, visszatérő téma az volt „ki kell mondani, van cigánybűnözés”. Szepesi Zsolt, a tüntetés egyik főszervezője megtapsoltatta a város rendőreit, Lázár László, a rendőrtiszti nyugdíjas tanára viszont számon kérte a megye rendőri vezetőitől, hogy miért nem álltak ki Pásztor mellett.

A tömegben feltűnt a Tettre Kész Rendőrszakszervezet egy transzparense. Edelény első embere a „rózsadombi romajogvédőket” kárhoztatta, akik szerinte a legnagyobb kárt okozzák a cigányságnak. Mert szerinte ha nem lehet cigánybűnözésről beszélni, akkor ezzel ők akadályozzák meg, hogy ne vegyék egy kalap alá a tisztességes, és a bűnöző cigányokat.

A legradikálisabb szónokok „a mocskos liberális bandát”, illetve a „hazaáruló kormányt” támadták. A mostani hatalom az igazság kimondásától retteg, állapította meg szinte minden szónok. Többen kiemelték, a mai a győzelem napja, vagy éppen Magyarország ébredésének kezdete, hiszen „még össze se gyűltünk, és már meghátráltak”. Ezzel arra a döntésre utaltak, amivel Pásztort szombati leváltása után vasárnap visszahelyezték a miskolci rendőrség élére.

A tüntetés végén a Magyar Gárda mintegy száz egyenruhása alakzatban masírozott el a helyszínről, a tömeg pedig békésen feloszlott.

Előzmények

A miskolci utcai rablásokat kizárólag cigányok követik el, mondta egy sajtótájékoztatón január 30-án Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány. Az ország harmadik városának első rendőre nyolc esetből vonta le a következtetést. Draskovics miniszter kezdeményezésére Bencze József, az ORFK vezetője még aznap leváltotta, pontosabban a vizsgálat idejére közelebbről meg nem határozott „más beosztásba” helyezte.

Pásztort elítélte Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezetője, de pártja miskolci szervezete kiállt a kapitány mellett, ahogy a borsodi megyeszékhely MSZP-s polgármestere és a helyi Fidesz-KDNP is. Sőt, egy rendőrszakszervezet és a borsodi cigányvajda is védelmébe vette. A roma rendőrök ugyanakkor elítélik Pásztor kijelentését, és politikai indíttatást sejtenek mögötte - mondta Horváth Ferenc, a Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke szombaton.

Bencze már szombaton, január 31-én kiállt – az elvileg általa leváltott – beosztottja mellett, vasárnap pedig vissza is vonták a „más beosztást”, Pásztor egy figyelmeztetéssel folytathatja korábbi munkáját.

Az eredetileg a kapitány támogatására szervezett tüntetéshez csatlakozó magyarországi cigányvajdák lemondták részvételüket, amikor kiderült, hogy Pásztor marad, a többi szervező azonban a demonstráció megtartása mellett döntött.