Orbán kinyitja a száját március 15-én

2007.02.21. 13:50
A Fidesz nagygyűlést tart március 15-én délután. Orbán Viktor maga jelentette be, hogy a rendezvény egyik szónoka ő lesz. A pártelnök szerint csak a rendőrségen múlik, hogy béke legyen március 15-én. A fideszes demonstrálóknak nem kell várniuk a 48-as ünnepig, pártdemonstráció vasárnap is lesz.

Hiába próbálta rávenni Gyurcsány Ferenc a vezető politikusokat, hogy némaságukkal adják vissza az embereknek március 15-ét, Orbán Viktor maga jelentette be, hogy ő lesz a Fidesz ünnepi rendezvényének egyik szónoka az 1848-as forradalom emléknapján.

Valahol a városban


A Fidesz elnöke a közszolgálati televízió esti műsorában beszélt március 15-ről. A párt rendezvényéről egyelőre annyi tudható, hogy délután kezdődik majd. A helyszín kiválasztása fideszes forrásaink szerint egyelőre azért húzódik, mert az állami ünnepségeket szervező Miniszterelnöki Hivatal a szóba jöhető közterületek jelentős részére már foglalást jelentett be.

Vasárnap is lesz

Március 15-e előtt sem maradnak utcai demonstráció nélkül a Fidesz hívei, a párt ugyanis február 25-re, a kommunizmus áldozatainak emléknapjára is nagy rendezvénnyel készül. A párt a Terror Háza Múzeum előtti területen az Andrássy úton tart demonstrációt vasárnap. Az Index információi szerint elfogadta a Fidesz felkérését Schmidt Mária, az intézmény igazgatója is, így Pokorni Zoltán és Szájer József mellett ő lesz a rendezvény egyik szónoka.

Orbán Viktor arra kérdésre, nem tartanak-e attól, hogy március 15-én megismétlődnek az október 23-i események, azt mondta: a rendőrségnek távol kell maradnia a politikától. Ha a rendőrség nem engedi, hogy felhasználják politikai célokra, akkor béke lesz március 15-én is, jelentette ki a pártelnök. Orbán szerint október 23-án is béke és nyugalom lett volna, ha a rendőrség "nyilvánvaló politikai utasításra" nem támadja meg a jogszerűen és békésen összegyűlt megemlékezőket.

"Március 15-e a szabadság szimbóluma, mi szabad március 15-ét akarunk, és nem fogadjuk el, hogy a kormányzat a félelmet - a mindenfajta szabadságjoggal való éléstől való félelmet - a kormányprogram rangjára emelte" - jelentette ki Orbán Viktor.

Megágyazott magának

Orbán Viktor a "radikalizálás politikáját" folytatja azzal, hogy beszédet mond március 15-én, értékelte a Fidesz-elnök bejelentését Lendvai Ildikó. Az MSZP frakcióvezetője szintén a közszolgálati televízióban reagálva kijelentette: "mintha nem tudná pontosan, hogy ha ő (...) a terror házai főpróba után március 15-én megint abban a hangulatban, amit már megágyazott a kormány elkergetésére vonatkozó többszörös felszólítással, politikai beszédet mond", az a demokrácia és a puccs határán van - fogalmazott a szocialista politikus.

Amit Orbán Viktor csinál - folytatta Lendvai Ildikó -, azt borzasztó nehéz békés, megnyugtató, progresszív, az ország jövőjét szolgáló politikának nevezni, ez egy tudatosan a stabilitás ellen törő, tudatosan a négyéves ciklust megkérdőjelező politika.

Akar-e ribiliót?

"Orbán Viktor álljon ki, és mondja, hogy nem akar ribilliót március 15-én" - mondta a gazdasági miniszter az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában szerdán arra reagálva, hogy a Fidesz elnöke beperelte, amiért a közrádiónak adott interjúban azt mondta: az ellenzéki vezető március 15-ből polgárháborút szeretne csinálni.

"Álljon ki, mondja azt, hogy nem, nem igaz, ő nem szeretne ribilliót, csendes ünnepet szeretne, vissza szeretné adni az ünnep méltóságát. Nem szeretne árpádsávos lobogókat látni, és az alatt szélsőséges, erőszakos radikalizmust az utcákon, és akkor én leszek az, aki el fogom ismerni Orbán Viktor szavait és vissza fogom vonni a sajátoméit" - fogalmazott Kóka János a Mokka című műsorban.

Mint mondta, a polgárháború kifejezést szimbolikusan használta, mert őszinte felháborodás van benne azzal kapcsolatban, hogy van valaki, aki félelemben tartja az ország nagyobb részét.