Szili: Szakadék felé száguld az MSZP vonata

2008.04.17. 15:05
"Az a baj, hogy az MSZP-ben kialakult egy rossz ízű vita, arról, hogy ki a haladár, és ki a maradár. Ha pedig egy reformot nem sikerül végrehajtani, akkor a haladárok az általuk maradárnak minősített személyekre mutogatnak: ők a változás gátjai" - mondta Szili Katalin a Heteknek. A házelnök azt is mondta, hogy a szakadék felé rohan a szocialisták vonata.

Szili Katalin szerint egyértelmű válságban van az MSZP, a kormány és a párt népszerűsége mélyponton van. A népszavazás eredményéből egyértelműen kiderül, hogy nagyon sok szavazóját elvesztette a baloldal. Persze, figyelmeztetett a házelnök a Heteknek adott interjújában, most épp a reformfolyamatok közepén tart az ország, az eredmények még nem látszanak, emiatt sokan úgy érezhetik, hogy kaotikus helyzet.

Szerinte a társadalmi megítélés csak akkor javulhat, ha sikerül visszaszerezni az MSZP hitelességét. A házelnök szerint ha a kormányzat nem felejtett volna el beszélgetni a néppel, akkor most nem itt tartania a baloldal. Ugyanis, mondta Szili a Heteknek, ha a kormányzat nem engedi hogy az emberek beleszóljanak a közpolitika alakításába, akkor a reformokat nem lehet végigvinni.

Szili úgy látja, nyitottan kellene kezelni a személyi kérdéseket. Az angolok, hozott példát a házelnök, tudják, hogy egy politikai programot személyek hitelesítenek. Az MSZP viszont Szili szerint egyszerűen fél kimondani, hogy problémák vannak, mindenki azt gondolja, hogy ha összebújik, összezár, akkor nem lesz baj. Olyan ez, mondta a házelnök, mintha a szocialisták egy robogó vonaton ülnénk, ami száguld a szakadék felé. Egyébként ezt szerinte a vonaton mindenki tudja, de aki a vészféket akarja meghúzni, annak ellökik a kezét.

Az ok: Szili megítéléses szerin a baloldalon kialakult egy rosszízű belső vita arról, hogy ki a maradár és ki a haladár. Ha kudarcot vallunk, panaszkodott Szili a Heteknek, akkor a megmondó emberek mindig kikiáltják, hogy lám-lám a haladárokat nem engedik a maradárok. A bajt csak tetézi, vélekedett Szili, hogy eközben vannak olyan "megmondó emberek", akik azt verik folyton a baloldali politikusaink fejéhez, hogy nem elég reformerek. Ezek a szakértők nagy kárt okoznak, mivel az elitista, életidegen hozzáállásukkal a jó megoldást akadályozzák.

Márpedig a házelnök úgy látja, elengedhetetlen, hogy az MSZP újra kialakítsa, hogy mit is akar valójában, miben van konszenzus közöttünk. Szilit e cél miatt az sem zavarja, hogy lassanként olyan mint egy rossz anyós, aki folyton kötekszik és kritizál. "Én azért vagyok tagja az MSZP-nek, mert demokratikus baloldali pártnak tartom. A "rossz anyós" kritikáim - bár az élet igazolta õket - sokszor visszhang nélkül maradtak. Sőt, elkezdtek engem mint valami belső ellenzékit emlegetni, aki mindig kibeszél, megtöri a pártfegyelmet" - panaszkodott a Heteknek Szili.

Ami pedig a koalíció válságát illeti, Szili egész megdöbbentőnek nevezte, hogy az a liberális partner állt el az MSZP mellől, akinek az elképzeléseit támogatta a nagyobbik kormánypárt. így a szocialista párt kettős csapdába került: elveszítette társadalmi támogatottságát, mert bizonyos területeken feladta szocialista és szociáldemokrata alapelveit az SZDSZ miatt, és most a szabad demokraták is kihátráltak a baloldal mögül.

Hogy mit hoz a jövő, az Szili szerint kérdéses, annyi biztos, hogy a kisebbségi kormányzás folyamatos egyeztetési kényszert jelent. Márpedig a házelnök úgy ítéli meg, hogy Magyarországon az ad hoc politizálásnak nincs igazán hagyománya. Két-három témakör mentén lehet egy laza egyezséget kötni, ami egy külső támogatást jelent. Logikus, mondta Szili, hogy ez jelenleg a tradicionális partnerrel, az SZDSZ-szel képzelhető el, de a házelnök más politikai formációkkal szemben is nyitott.