'Ha visszajönnek, itt lesz egy-két halott'

"Hát ilyet emberek nem csinálnak. Két kezünk munkájával építettük ezt a házat, hát nézze, mi lett belőle" – Burai Sándor ezekkel a szavakkal fogadja az embert a hevesi Kodály Zoltán utca elején, a Jászapátiba vezető főút közelében álló ház előtt. Mintegy húsz férfi ácsorog a ház előtt, vagy ücsörög a kerítés betonból készült alapzatán, mögöttünk, egy lugas takarásában a kiégett kétszintes családi ház.

Molotov-koktél a családi ágyban

Az összes ablakot betörték, az utcai szobákba benzines palackokat – a megtámadottak szerint Molotov-koktélokat – dobtak, az egyik szoba teljesen kiégett. Benn még órákkal a támadás után is fojtogató a füst, koromfeketék a falak, a sarokban álló tévé műanyag burkolata elfolyt, az ágy szétolvadt. A lépteink nyomán üvegcserepek recsegnek a szobákban, az előszoba kövén, de még a ház hátsó traktusában lévő konyhában is. A padlástérbe vezető lépcsőn koromfüstös ágyneműt és ülőpárnát látunk.

Az utcán és az épület egyik oldalán lévő udvaron egy-egy összetört autó, az utcai egy Volkswagen Passat – az állapotát elnézve inkább csak volt –, az udvarban egy 1200-es Zsiguli. "Ez a munkás autó volt, a nagy kár a másikban van" – mondja Sándor, amint pakolgatják ki a Zsiga csomagtartójából a szerszámokat. "Nem hagyjuk benne éjszakára, reggelre ellopnák mindet ezek a cigányok", indokol.

Dögöljön az ilyen éhen

Nem mintha Sándorék nem lennének azok, de, mint mondja, cigány és cigány között is nagy különbség van. "Mi kérem, dógos, rendes cigányemberek vagyunk, a fiúk is muzsikusok, az a Passat is az övék, az én rokkantnyugdíjamból nem is telt volna erre" – mondja egy szuszra. A társaságában lévők helyeselnek, "nem adnék én még segélyt se ezeknek, hát nézzék meg, mióta nem dolgoznak, dögöljön az ilyen éhen" – háborog az egyik családtag.

Abban mindenki egyetért, hogy a támadóknak – akik többsége egy népes rokonsághoz tartozik, míg a többiek a család baráti társaságának tagjai – nem ez volt az első ilyen ügye. "Ezek, ha beisznak, és minden este beisznak, arra mindig van pénzük a segélyekből, akkor elkezdenek kötekedni" – mondja név nélkül egy bajszos férfi. "Fél tőlük az egész utca, de nemcsak ez, arra tovább, mindegyik utca, a Dankó, az Árpád, mindegyik", mutat a város széle felé. A június végi búcsúban is többen ott voltak közülük, amikor egy 30-40 fős társaság rendőrökkel csapott össze – mondják többen.

Vérfolt a kapubejárón

Közben kiderül, hogy bár mint egy igazi családfő, Sándor nyilatkozik a legtöbbet és a legtöbbeknek, a megostromlott házban valójában nem is ő lakik, hanem a feleségének a húga, és annak a családja. "Én csak éppen itt voltam, a kerítésnél, amikor megjöttek az első emberek, aztán egy-két perc alatt összegyűlt itt a nép, akkor menekültünk be a házba" – idézi fel a támadás első perceit.

Aztán viszont már nem volt hová menekülni, a támadók betörték a kaput, bementek az udvarba, körbevették a házat. Amikor elkezdték bedobálni kövekkel az ablakokat, a család akkor menekült fel a padlástérbe. Aztán, amikor felgyújtották a házat, a felfelé gomolygó füst elől akarták elzárni a feljárót, ez magyarázza a lépcsőn lévő, feketére füstölt párnákat. De ez sem segített, így végül meg kellett bontani a tetőszerkezetet, és több sorban le kellett dobálni a cserepeket, hogy ne fulladjanak meg. Először arra is gondoltak, hogy a tetőn keresztül menekülnek ki az épületből, de aztán erről letettek, "nem volt hová, az udvar tele volt velük".

Az udvaron, a kikövezett kocsibejárón a cserepek és üvegtörmelék között vérfoltnak tűnő barnás pacát látunk. "Egy embert megdobtak téglával a fején, azt be is vitték a városba, Egerbe a mentők. Mi nem védekeztünk, csak az életünket mentettük" – mondják Sándorék.

Ők ezt az egy sérülést látták – legalábbis másikat nem említenek –, de az eddigi hivatalos adatok szerint a mintegy háromszáz emberből 15-en sérültek meg, mindannyian könnyebben. A háromszáz ember többsége a támadókhoz tartozott, Sándorék rokonsága már csak akkor érkezett a helyszínre, amikor a rendőrök megfékezték az ostromlókat; az utcában lakó egyik húsz év körüli unokatestvér azt mondja, nem mertek odamenni korábban.

Muki boltba ment

Azt, hogy mi volt a szombat délelőtt kezdődött, és a kora délutáni órákban véget ért ostrom előzménye, egészen pontosan nem sikerült megtudunk. A kert hátuljában tudtunk beszélni a házban lakó Mukival – állítólag a 17 éves fiatalember péntek esti bevásárlásával kezdődött a történet.

"Lementem a boltba, ez egy nonstop, de igazából olyan, mint egy kocsma. Nyolc óra után nem lehetne alkoholt árusítani, de ezek megfenyegetik a boltosokat is, volt olyan, hogy fojtogatták azt, aki nem akart nekik italt adni" – meséli. A hely és az előtte lévő betonplacc a kötekedős társaság törzshelye, most is voltak ott néhány, "négyen, azt hiszem". Állítja, az egyikük belerúgott, de ő akkor még nem ütött vissza, "nem akartam, hogy a családomnak baja legyen miattam, féltettem a feleségemet".

Később – hogy hogyan, azt több visszakérdezés után sem sikerült pontosan tisztáznunk –, a boltból hazafelé jövet, az utcán mégis csak összeakadt az egyikükkel. "Megtámadott, védekeztem, megvertem. Ő 20 éves, vagy 21, nem tudom, én 17 vagyok, biztos az a bajuk, hogy mégis én voltam az erősebb, ezért akartak most bosszút állni" – mondja.

Mindenki csak véletlenül járt arra

A másik felet, mármint a támadókat, ebben az esetben nehezebb volt meghallgatni, miután az ügyben gyanúsítottak közül a hivatalos adatok szerint 14 embert a rendőrség őrizetbe vett csoportosan elkövetett garázdaság és rongálás megalapozott gyanújával. A kommandósok házról házra járva gyűjtötték össze a támadókat, akik közül tudomásunk szerint többen bujkálnak. A begyűjtött ostromlókat a városi rendőrkapitányságon hallgatták ki, és szembesítették a megtámadott család tagjaival.

A hevesi rendőrség épülete az autópálya felé vezető főút mellett fekszik. A parkolójánál egy nyitott, rácsos fémkerítést találtunk, az épület oldalában egy nyitott ajtót, mögötte hosszú folyosót. A folyosó végén négy-öt, kommandós ruhába öltözött rendőr társaságában 10-15 embert találunk. "A verekedés miatt vannak itt?" – kérdezzük az egyiket, "én avégett, pedig semmi közöm nem volt hozzá", válaszol egy széken ülő, piros pólós ember.

Mint kiderült, ő éppen csak kihajtani akart az utcából a kocsijával, amikor belekeveredett a tömegbe. Kérdésünkre, hogy mit csináltak akkor a támadók, tanácstalanul széttárja a kezét, "hát nem tudtam én azt megfigyelni kérem, amikor egyszer csak ott volt körülöttem az a sok ezer ember". Arról fogalma sincs, miért lett gyanúsított. Hamarosan kiderül, mások is így vannak ezzel, zajosan kezdenék mesélni, ki milyen véletlen folytán került ide, van például olyan, aki csak a boltba akart menni.

A nyitott ajtó nincs nyitva

További élettörténeteket nem tudunk meg – bár gyanúnk szerint egyetlen benn lévő sem tudott volna az ügyről semmi érdemit –, mivel felbukkan egy rendőr, és leállít minket. Miután féloldalasan bemutatkozunk – vagyis mi megmondjuk, kik vagyunk, hogy hívnak minket, honnan és miért jöttünk, miközben ő semmit nem árul el magáról –, közli velünk, hogy ez egy rendőrség, ahol nekünk semmi keresnivalónk nincs.

Ezután karon ragad, majd a hosszú folyosón végigvezet – szakzsargonban minden bizonnyal végigkísér – minket a kapuhoz. Mondjuk nekik, hogy mi semmi rosszat nem akarunk, és a nyitott kapu arra való, hogy az ember bemenjen rajta. Ő roppant megértő, de közli, hogy a nyitott kapu valójában egy lezárt kapu, és mivel a kihallgatások folynak, nekünk az egész épületben nincs semmi keresnivalónk. Amikor elindulunk, a kaput egyébként tényleg bezárják.

Itt lesz egy-két halott

Így visszatérünk a megtámadott családhoz, akik már takarítják a házat. Pontosabban az asszonyok, hatan-heten, takarítanak, hordják ki az üvegcserepet, a néha gyerekfej nagyságú köveket – "ezeket dobálták", mondja egy éltes asszonyság, miközben a talpába ment üvegszilánkkal bajlódik.

A férfiak még mindig a ház előtt gyülekeznek, a kerítésnél. "Megvédjük magunkat, mert nincs ennek még vége" – mondja egyikük. A főútról lekanyarodó utca sarkán három rendőrautó és egy kisbusz áll. "Azért jöttek, hogy ne jöjjenek vissza a támadók?" – kérdezzük az egyik rendőrt, de ő nem beszélhet velünk. De ha szabadna is beszélnie "nem tudok semmit, Egerből jöttem" – juttatja eszünkbe a válasza kedvenc Manuelünket, hogy valami mosolygásra okot adó dolog is legyen ezen a szombat estén.

Más ugyanis nincs. Mukiék még nem tudják, hol töltik az éjszakát – ami nagyobb szó, ezt egyelőre még Sándor sem –, "majd valamelyik rokonnál". A kisgyereknek, Muki 11 hónapos kisfiának mindenképpen nyugalomra van szüksége. A felnőtteknek viszont hosszú lesz az éjszaka, "őrizni kell a házat, nem maradhat így reggelig" – mondják, hátha visszajönnének a támadók közül azok, akiket nem kaptak el.

És hogy mi lesz akkor? "Ha visszajönnek, itt lesz egy-két halott" – mondja Sándor.