Könyveket égettek Kansasban
A Kansas City-ben dolgozó Tom Wayne tíz éve működteti könyvkereskedését, antikváriumában, a Prosperó Könyveiben ez idő alatt több tízezer eladatlan könyv halmozódott fel. A vásárlók érdektelensége miatt porosodó könyveket az utóbbi időben próbálta könyvtáraknak és jótékonysági boltoknak felajánlani, de mindenütt visszautasították azzal, hogy nekik is dugig vannak a polcaik. Wayne mindezt megelégelve vasárnap különös akcióba kezdett, jelentette a CNN.
A középkorú antikvárius vasárnap kiállt boltja elé és egy jókora fémüstben könyveket kezdett égetni. "Itt hamvasztjuk a mai amerikai gondolkodást" - mondta a férfi az összegyűlt nézőknek. Akciójával a nyomtatott szó társadalmi támogatottságának elenyészése ellen kívánt tiltakozni, derült ki szavaiból.
A lángnyelvek körülbelül ötven percig falhatták a könyveket, ekkor érkeztek meg a városi tűzoltók, akik azonnal nekiláttak a lángok megfékezésének. A beavatkozára azért volt szükség, mert Wayne nem kért engedélyt az égetéssel járó demonstrációra.
A férfi állítja: legközelebb megszerzi a szükséges engedélyeket. Mint azt a tudósítóknak elmondta, lelki szemei előtt havonta megtartott hamvasztások jelentek meg, az akciót mindaddig folytatná, míg húszezer könyvre rúgó eladatlan készletei el nem fogynak.
Wayne elpanaszolta, hogy az utóbbi években egyre kevesebb vevő fordul meg boltjában, mivel az emberek főként a tévéből és az internetről tájékozódnak. A kereskedő egy 2002-es tanulmányra hivatkozva felelevenítette, hogy húsz év alatt felére csökkent a kedvtelésből olvasó amerikaiak száma.