Miklós
-7 °C
2 °C

Elődöntőbe jutottak női kéziseink az Eb-n

2000.12.15. 14:56
Megnyerte negyedik csoportmérkőzését a magyar női kézilabda-válogatott, ezzel már biztos továbbjutó. A mieink a franciákat győzték le a Romániában zajló Európa-bajnokságon. Farkasék rosszul kezdték a találkozót, de a négygólos hátrányból sikerült felállni, s a félidőre már magyar vezetéssel vonulhattak a csapatok. A második játékrészben végig irányítottunk, az állás csak az utolsó percekben vált szorossá.
Nem kezdődött jól a találkozó, négy elrontott lövéssel indítottak a mieink, míg a franciák az ellenakciókból rendre betaláltak. Az ötödik percig kellett várni az első magyar gólra - melyet Kirsner szerzett - sőt, még ugyanebben a percben Kökény is betalált. A hátrány azonban nem csökkent, így tíz perc után, háromgólos francia vezetésnél, Mocsai Lajos időt kért.

A fejmosás jót tett a magyar lányoknak, sikerült feljönni 2-5-ről 4-5-re, majd Farkas Ági értékesített két hetest, mely már az egyenlítést jelentette (6-6). A 15. percben Pálinger remek védését követően Siti juttatta a hálóba labdát, így már nálunk volt az előny. Ekkor a francia mester kért időt. A gallok az időkérés után még egyenlítettek, ám ezt követően már végig a magyar lányok vezettek. Az első játékrész végül kétgólos, 14-12-es magyar vezetéssel zárult.

A második félidő Siti Bea két góljával indult, majd egy francia találat után Kántor és Farkas is beköszönt, s ezzel elhúzott a magyar csapat (18-13). Az újabb időkérés sem segített az ellenfélnek, Kántor emberelőnyös gólja után ugyanis már hatgólos hátrányban voltak.

A következő percekben sorra lőtte góljait mindkét csapat, így az előny nem nőtt, de a felzárkózás sem sikerült a franciáknak. A biztos vezetés ellenére az összecsapás utolsó perceiben izgalmassá vált a játék. Az 54. percben 30-24-es állásnál ugyanis hullámvölgybe kerültek Kökényék. A franciák sorozatban három gólt szereztek, sőt Kántor kiállítása miatt emberhátrányba is kerültünk. A csapat azonban nem omlott össze, s az utolsó percekre összeszedte magát, így a győzelem nem forgott veszélyben.

Rettentően fáj a fejem, annyira ideges voltam az egész mérkőzés alatt. Nagyon örülök a csapat hozzáállásának, a rossz kezdés után is volt lelkierő újítani. A védekezés egészen jól sikerült, Pálinger remekül védett. Külön kiemelném Farkas Ágnest, aki az első félidei gyengébb produkció után a következő játékrészben vezéralakja lett a gárdának, és fontos gólokat lőtt. Az is jó érzéssel tölt el, hogy a játékosok teljesítménye az Eb előrehaladtával nő - nyilatkozta Mocsai Lajos, szövetségi kapitány az MTI-nek.

A siker azt jelenti, hogy a magyar válogatott a szerdai, Oroszország elleni csoportmérkőzéstől függetlenül már biztos továbbjutó. Az elődöntőbe való kerülés mellett az eredménnyel válogatottunk kvalifikálta magát a következő világbajnokságra is.

Magyarország-Franciaország 32-29 (14-12)
Ramnicu Valcea, 3000 néző. Vezette: Serbu, Dobre (román)
Magyarország: Pálinger - Kántor 4, Siti B. 4, Zsemberyné 1, Kökény 4, Farkas 11/7, Kirsner 1, cserék: Brigovácz 6, Pádár 1, Pigniczki.
A franciák góldobói: Pecqueux-Rolland 8, Szabó 8, Cano 4, Myaro 3/2, Tervel 2, Lejeune-Duchemann 2, Wendling 1, Maio 1.
Hétméteresek: 7/7, illetve 2/2
Kiállítások: 10, illetve 4 perc
Piros lap: Nicolas (francia, 34. perc)