Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Talmácsi Gábor nyerte a Katari Nagydíjat

2005.10.01. 13:40
A 125 köbcentiméteres motorosok világbajnokságának tizennegyedik futamán a második helyről rajtoló Talmácsi Gábor szinte végig a második pozíciót foglalta, mégis őt intették le először, mert pár méterrel a cél előtt megelőzte csapattársát, a finn Mika Kalliót. Talmácsi katari sikerével az összetettben megerősítette harmadik helyét - ez volt idei harmadik győzelme -, Kallio pedig átvette a vezetést. Győzelmének a KTM-nél nem igazán örültek, mert rá vélhetően a hátvéd szerepét osztották, és az összetettben jobban álló Kalliót nem szabadott volna megelőznie.
Nem kezdődött jól a katari futam Talmácsi Gábornak, hiszen az első szabadedzésen csak a középmezőnyben foglalt helyet, de az első időmérőn is csak a tizedik helyen állt. A másodikon azonban már sokkal jobban teljesített, alighanem megtalálták a megfelelő beállításokat. Talmácsi végül a második helyet érdemelte ki, ami annál is inkább biztató volt számára, mert idei két győzelmekor szintén ebből a pozícióból vágott neki a versenynek.

Pár méterrel a leintés előtt sikerült az előzés

A rajt után Talmácsi beállt a vezető finn Mika Kallio mögé, és a tizennyolc körös versenyt végig csapattársa mögött haladva töltötte, többször próbálta megelőzni őt, de a célegyenes végén gyengébb volt a motorja.

Az utolsó kör utolsó méterein aztán Talmácsinak sikerült a bravúr, a célegyenesre ráfordító kanyarból jól gyorsított ki, Kallio mellé került, és az utolsó métereken elhúzott mellette, őt intették le elsőnek, és ezzel az idei sorozatban megszerezte harmadik első helyét.

Azt hitte, van még egy kör hátra

A KTM-nél viszont nem igazán örültek ennek a sikernek, mert a magyar motorosnak vélhetően az lett volna a feladata, hogy az összetettben jobb esélyekkel rendelkező Kallio hátvédje legyen.

"Többször megpróbáltam megelőzni Kalliót, az utolsó pillanatokban elé mentem, de csak amikor a kockás zászlót láttam, akkor tudatosult bennem, hogy nyertem. Isten bizony azt hittem, van még egy kör, úgy láttam, hogy a csapatnál ezt is mutatták nekem. Segítenem kellett volna Kalliót, de most nem úgy alakult. Továbbra is nyomom tovább, a saját versenyemet akarom futni" - vallotta be az m1-nek adott nyilatkozatában a versenyző.

Negyvenöt pontot hátrányban

Kallio ugyanakkor némileg feldúltan nyilatkozott - a közvetítés tanúsága szerint kezet sem fogott barátjával -, ő szeretett volna összetettben jobban meglépni az ezen a futamon visszafogottan szereplő, végül a hatodik helyen beérő svájci Lüthi elől. Így csak két ponttal tudott legfőbb riválisa elé kerülni, mert a második hellyel öt ponttal kevesebbet szerzett az első helyért járó húsznál.

A világbajnoki sorozatból még három futam van hátra, Kalliónak 201, Lüthinek 199, Talmácsinak 156 pontja van.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.