Judit
-2 °C
8 °C

Armstrong leseggfejezte Zidane-ékat

2006.07.20. 10:54
A hétszeres Tour de France-győztesnek, a tavaly visszavonult Lance Armstrongnak ismét sikerült magára haragítani gyakorlatilag egész Franciaországot. Egy díjátadón viccből leseggfejezte a francia futballválogatottat. Ezek után érthető, hogy szerdán nem fogadták kitörő örömmel, amikor meglátogatta a Tour mezőnyét az Alpokban. A francia lapok továbbra is doppingolással vádolják Armstrongot, aki hol nevet rajtuk, hol perel.

Az amerikai ESPN sportcsatorna múlt heti, hollywoodi díjátadó gáláján az egykori kerékpáros, - aki egyébként az est házigazdájaként és az év férfi sportolója cím nyerteseként volt jelen - megforgatta a kést a futball-vb döntőjének elvesztése miatt szomorkodó szurkolókban. A texasi egyik jelenetében leseggfejezte a francia futballválogatott tagjait: egészen pontosan azt mondta, hogy pozitív lett a seggfejségi tesztjük.

Armstrong az esemény után elmondta, hogy az ominózus mondat csak "vicc volt, az előadás része,", majd sietve hozzátette: "ez egy lépéssel finomabb volt, mint amit otthon hallanának tôlem."

Üdvözlünk, seggfej!

Persze a franciák sem késlekedtek a válasszal, a héten egykori csapatát, a Discovery Channelt a Touron meglátogató amerikait a France Soir nevű lap az "Üdvözlünk, seggfej!" címmel köszöntötte. A lap munkatársai szerint Armstrong mondata nem egyszerűen rossz izlésre vall, hiszen "Armstrong soha nem beszél anélkül a nyilvánosság elôtt, hogy legalább hétszer ne egyeztetne ügyvédeivel."

A hétszeres Tour-gyôztes és a francia közönség hűvös viszonya nem újkeletű. Armstrong karrierjének korai szakaszában évekig élt Dél-Franciaországban, de az állítólagos zaklatások miatt késôbb Spanyolországba tette át európai székhelyét. Az amerikai legyőzhetetlensége egy olyan francia nemzeti intézményen, mint a Tour de France sokakat irritált, főleg a híresen patrióta franciákat, ezen persze nem sokat segített Armstrong kíméletlen, beszólogatós stílusa sem.

Szteroidot használt?

Elsô Tour-gyôzelme évében, 1999-ben az egyik szakasz után elvégzett vizsgálat szerint Armstrong szervezetében - az engedélyezett értéknél kisebb mértékben persze - kortikoszteroidot találtak. Ez a tiltott anyagok listáján szerepelt, de az amerikai csapat orvosai bemutattak egy olyan receptet, mely szerint a nyereg által okozott sebekre használt kenôcs tartalmazta az említett szubsztanciát.


Armstrong benézett az idei Tourra is (fotó: AFP)

Legalábbis így szól az a történet, melyet a csak Franciaországban megjelent, Armstrong állítólagos doppinghasználatát leleplezô "L.A. Confidential" című könyvben olvashatnak az érdeklôdôk. A könyv szerint ez volt az első olyan eset, amikor az amerikai és emberei a francia szervezôkkel egyetemben "elsikálták a dolgokat". Az 1998-as Festina-botrány által megtépázott tekintélyű versenynek ugyanis szüksége volt a rákbetegségbôl felgyógyulva a világ legnehezebb kerékpárversenyét megnyerő sportoló tündérmeséjére.

Cserben hagyták

Armstrongot persze nem kell félteni, hozzá közel állók szerint szinte patologikus az a gyűlölet, amit a texasi a franciák iránt érez. Egészen pontosan azóta, hogy a francia Cofidis csapat azonnali hatállyal felbontotta szerzôdését, amikor 1996-ban kiderült, a kerékpárosnak áttételes hererákja van.

A hétszeres Tour-gyôztes egyébként nem nagyon reagál a vádakra a sajtóban, inkább mindenkit azonnal beperel, ha nevét doppingolással összefüggésben emlegetik. Ezeket a pereket rendre meg is nyeri.

A fent említett könyvben Armstrong egyik segítôje, az ír Emma O'Reilly elmondja, hogy többször ô kente le alapozóval azokat a tűnyomokat, melyek a texasi karját csúfították. Azt is, hogy ôt kérték meg egyszer arra, hogy megszabaduljon egy üres fecskendôket tartalmazó csomagtól. Az ír masszôrnô arról is nyilatkozott a szerzôknek, hogy az amerikai csapat tagjai EPO-t használnak.

Sokszor bírálták az amerikait az olasz orvossal, Dr. Michele Ferrarival fentartott kapcsolata miatt is. Mint ismeretes, a gyógyszerészeti vétség és csalás miatt 2004-ben jogerôsen elitélt Dr. Ferrari volt az, aki egyszer egy interjúban kijelentette, hogy "amit nem mutat ki a doppingvizsgálat, az nem dopping", az EPO használatára vonatkozólag azt mondta, "Az EPO nem veszélyes, a tôle való függôség az. Tíz liter narancslevet meginni, az is veszélyes."

Doppingvádak

Így nem lepôdött meg senki azon, hogy a L'Equipe tavaly nyilvánosságra hozott egy olyan jelentést, mely szerint Armstrong 1999-es, a Touron levett és fagyasztva tárolt vizeletmintáiban ugyanennek a tiltott szernek nyomaira bukkantak, amikor újravizsgálták a mintákat.

Armstrong válasza minderre az, hogy ô a leginkább tesztelt sportoló a világon, és soha, egyetlen doppingvizsgálaton sem lett pozitiv semmilyen eredménye. Úgy tűnik, egyenlôre neki van igaza.

A fentebb említett, 2004-ben megjelent könyvben felhozott vádakra alapozva akarta megtagadni sok millió dollár kifizetését egy amerikai biztosító, az SCA Promotions. A cég Armstrong hatodik gyôzelme után sok millió dollárt lett volna köteles fizetni.

Talán a texasit igazolja, hogy a bíróság által hozott ítélet szerint nem igazak a könyv állításai, és kötelezte a céget az összeg és a perköltség megtérítésére. A kilencvenkilences EPO-pozitív vizeletmintákkal kapcsolatban pedig a nemzetközi kerékpárosszövetség (UCI) által felkért holland ügyvéd, Emile Vrijman által lefolytatott vizsgálat állapította meg, hogy alaptalanok az amerikai ellen felhozott vádak.

Nem hagyják békén

De persze semmi sem bizonyítja jobban azt, hogy a franciák nem adják fel, mint az, hogy pár héttel ezelôtt az ominózus perben tett vallomásokra alapozva a L'Equipe (melynek ugyanaz a tulajdonosa, mint a Tourt szervezô ASO-nak) újra doppingvádakkal illette Armstrongot. Szalagcímekben tudatta a világgal, hogy maga az amerikai vallotta be 1996-ban, a kórházban, rákkezelése megkezdésekor orvosának, hogy EPO-t, növekedési hormont, szterodiokat, kortizont és tesztoszteront használt korábban. A történetet különösen pikánssá teszi, hogy az amerikai szerint a per során tett bizalmas vallomásokat maga Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szivárogtatta ki a francia lapnak.

Talán erre reagált Armstrong múlt heti megjegyzésével, talán a régi sérelmekbôl akart törleszteni, egy biztos, nem ez lesz a franciák utolsó dobása az ügyben. Kiváncsian várjuk.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.