Olivér
1 °C
5 °C

Kiss László a legötletesebb edző a világon

2008.03.21. 11:09
Globális erővé formálja a magyar úszóválogatottat - írta a hazai szövetségi kapitányról, Kiss Lászlóról a Time című amerikai lap. Kissről teljes portrét vázolnak fel, felelevenítik, hogy olimpikon volt Rómában, és egy amerikai úszótól kapta az első edzői ötleteket. A nagy áttörést Egerszegi Krisztina hozta neki, aki tizenhét éven át élő világrekordot állított fel, huszonkét éves koráig öt olimpiai aranyérmet nyert.

Kiss Lászlót, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányát "az úszósport talán legötletesebb edzőjeként" méltatta az amerikai Time magazin.

Az első lépések

A tekintélyes lap felidézte, hogy Kiss László az 1960-as római olimpiáról versenyzőként érem nélkül volt kénytelen hazatérni. Nagyon csalódott volt, hogy 19 évesen a 200 méteres pillangóban nem került döntőbe. 2:31-es ideje ehhez nem volt elég, az ötödik középdöntőben a negyedik helyen végzett.

Váratlan vigaszdíjban részesült ezek után, amikor az aranyérmes amerikai Mike Troy megosztotta vele néhány edzéstitkát.

"Azonnal láttam a különbséget aközött, ahogy Mike, és ahogy mi felkészültünk, többet és keményebben edzettek, a szárazedzés nagyon alapos volt" - idézte a ma 67 éves edzőt a Time, amely szerint ezzel a felismeréssel Kiss László és az úszóvilág számára is minden megváltozott.

Már három évvel Róma után, huszonkét évesen edzősködni kezdett, hogy erősebb, gyorsabb úszókat neveljen. Ma, szövetségi kapitányként a magyar úszóválogatottat "globális erővé" formálja, amely 1988 óta minden olimpián nyert érmet, legutóbb, Athénban azonban az arany már nem jött össze.

Forradalmasított hátúszás

A Time felelevenítette, hogy Kiss László első nagy sikereit a nyolcvanas évek közepén a tizenkét éves Egerszegi Krisztinával érte el. Az edző akkor már régóta szerette volna a gyorsúszás lendületes kartempójának elemeit átemelni a lassabb hátúszásba, de nem volt hozzá megfelelő hajlékonyságú versenyzője. Felismerte, hogy Krisztina az a tehetség, akire várt.

Találékony módon igyekezett megtanítani neki egy új technikát. Először egy nagyon keskeny sávban úsztatta, aki mivel félt, hogy gyönyörű körmeit megsérti, megtanulta, hogyan nyújtsa ki a lehető legmesszebbre karjait a feje mögött. Az úszónő technikájának tökéletesítésére később olyan gyakorlatot eszelt ki, amelyben egy pohár vízzel a homlokán kellett úsznia háton.

Zsinórban három arany

A mellúszást az Egyesült Államokban forradalmasító Nagy József csak annyit mondott róla a barcelonai olimpián, hogy zenél a vízben. Ennél nagyobb elismerést aligha kaphatott volna.

Egerszegi végül hét olimpiai érmet nyert, közte öt aranyat, 200 háton zsinórban hármat. Legemlékezetesebb sikerét edzője szerint 1991-ben érte el, amikor a 200 méteres hátúszásban - nem olimpián - olyan világrekordot állított fel, amelyet csak idén tudtak megdönteni, vagyis tizenhét éven át érvényben volt.

Kiss interjúiban többször utalt arra, hogy Egerszegi maga volt a csoda, és mindenki örülhet, aki őt látta a medencében verseny közben.

Kovács is olimpiai bajnok lett

Az amerikai magazin Kiss László más bajnokai között említette a szintén olimpiai bajnok Kovács Ágnest és a kétszeres ezüstérmes, Güttler Károlyt, aki 100 mellen világrekordot állított fel 1993-ban.

Az edző további sikerekben reménykedik az idei pekingi olimpián. Az eredményekkel kapcsolatban azonban nem saját szerepét emeli ki, azt hangoztatja, hogy "az úszás csapatmunka".