Nincs realitása a sávolyi MotoGP-pályának

2009.03.10. 20:07 Módosítva: 2015.05.21. 00:10
Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos kijelentette, a magyar fél a feltételeket biztosította és teljesítette a vállalásait, dea beruházó spanyol cég még be sem nyújtotta be hitelkérelmét a Magyar Fejlesztési Bankhoz, a szeptember 20-ra tervezett futamra a pályát még nem építik.

A spanyol beruházó nem nyújtotta be eddig a hitelkérelmét a felerészt hitelből megvalósítani tervezett sávolyi motorospálya megépítéséhez, így nincs realitása annak, hogy a beruházás a tervezett szeptemberi határidőre elkészüljön - jelentette be Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért, ezen belül a sávolyi MotoGP hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos kedden.

Suchman Tamás leszögezte, a magyar fél a feltételeket biztosította, kiemelten kezelte a beruházást és teljesítette a vállalásait. Az ügynek prioritást adva, rendkívüli szigorral folytatták le a hatósági egyeztetéseket, így a pálya pár héten belül megkaphatja az építési engedélyt - tette hozzá. Ehhez a befektető jelentős beruházása révén megépült Sávoly község csatornahálózata, és hamarosan megkötik a szerződést a tisztítómű megvalósítására is.

A kormánybiztos beszámolója szerint a spanyol Sedesa vezette konzorcium a költségeket fele részt önerőből, fele részt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből kívánta állni, azonban az ehhez szükséges hitelkérelme a mai napig nem érkezett be, márpedig e nélkül nincs meg a fedezet a versenypálya szeptemberi határidőre tervezett megépítéséhez.

A határidő betartásához nemcsak a hitelfelvétel ügyében kellett volna megtenni az első lépéseket, hanem a sávolyi helyszínen is, ami szintén nem történt meg.

Suchman Tamás álláspontja szerint a gazdasági válság vezetett a beruházás elhalasztásához, amiről a spanyol fél, ígérete szerint csütörtökön, közleményben ad majd tájékoztatást.

A pálya kivitelezésével kapcsolatban először egy hónappal ezelőtt Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter fogalmazott meg komoly aggályokat, akkor a projektet levezénylő cég, a Grupo Milton Management Zrt. elnöke, Kovács Bence János kijelentette, tartják az előre meghatározott ütemet és nincsenek lemaradásban.

A versenypálya alapkövét november elején rakták le, a csatornázás és a tisztítótelep építése közel 800 millió forintjába kerül a beruházónak, a projekt teljes összege mintegy 200 millió euró.

A ring 4,2 km hosszú lesz, szélessége 14-15 méter, befogadóképessége 80 ezer néző. Versenynapokon 20 ezer autót és 12 ezer motorkerékpárt fogad, kilencezer állandó parkolóhelye lesz. A közel 200 millió eurós (50 milliárd forint) beruházás legalább 800 embernek ad munkát.

A ring üzemeltetésére létrehozott Balatonring Zrt. 30%-ban a Magyar Turizmus Zrt-é, 70%-ban a spanyol WCM SL cégé. A verseny idején 100-150 ezer vendég érkezhet, ami legkevesebb 2 milliárd forint bevételt jelent. A Moto GP egy futamát 207 országban adják a televíziók, ebből184 országban élőben, ez nagyjából 300 millió nézőt jelent.

A gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját szeptember 20-án rendeznék a Balatonringen.