Gellért, Mercédesz
11 °C
14 °C

Uruguay nagyon sok pénzt hozhat

2010.07.06. 13:34

Hollandián múlik, hogy 2006 után újra európai döntő lesz-e, egyszersmind Európán kívül európai csapat nyeri-e a világbajnokságot. Uruguay viszont korántsem annyira gyenge, mint a szorzók mutatják. Uruguay-Hollandia vb-elődöntő élőben az Indexen 20.30-tól.

Brazília kiverése után Uruguayjal nem lehet gond, ez tükröződik a szorzókban. A holland győzelem 1,6-szoros pénzt ér, a döntetlen 3,5-szeres. Ha 24 meccs után kikapna Hollandia, majdnem hatszoros a nyeremény (elődöntőben hasonló favorit 2002-ben volt utoljára, akkor a brazilok nyertek is a törökök ellen). Ez a szorzó egyébként valamelyest esett, nyilván közrejátszott, hogy a hollandoknak is két eltiltottjuk van. Boulahrouz és de Zeeuw bekerül, mindkettő gyengíti a csapatot, mert posztjukon egyértelműen csak második játékosnak számítanak.

Uruguay alapcsapatából ketten legalább hiányoznak, Luis Suarez háromgólos, de a csapatjáték szempontjából hasonlóan komoly veszteség Fucile, akinek Robbent kellett volna fognia a bal oldalon.

Oscar Tabarez kapitány már a meccs előtt egy nappal ki szokta hirdetni kezdőjét, most azonban vár, még azt sem fedte fel, hogy Cacerest beveti-e Robben ellen. A holland szélső sokszor fog elesni, nagyon óvatosnak kell lennie, aki az oldalán játszik. Irmatov játékvezető eddig nem osztott sok lapot, a négy meccset tizenhárom sárgával lehozta, vagyis nem igazán vevő a sok műesésre. Már az is egy jó tét lehet, hogy nem oszt ki öt sárgát a rendes játékidőben.

Hollandia az első félidőkben két gólt lőtt, három meccsen gólképtelen maradt. Gyanús, hogy most sem lesz gól az első félidőben, ezért máris 2,5-szeres pénz jár.

Ha félidei döntetlen után nyerne az európai csapat, 3,8-szoros a nyeremény; ha csak a hosszabbításban, nyolcszoros az odds; ha eljutunk a tizenegyesekig egyaránt 12-szeres mindkét válogatott neve mellett. Az egygólos meccsért 2,8-szoros a pénz.

Mivel a hollandok kettőnél többet még nem lőttek a vb-n, érdemes kockáztatni, hátha megszakad a sorozat. Ennek szorzója több mint négyszeres, de nem árt figyelembe venni, hogy a csapat az öt győzelem ellenére még nem játszott igazán jól a vb-n.

Öt holland játékos is kevesebbet fizet, mint Diego Forlán első gólja. az uruguay-i első góljánál nyolcszoros a kifizetés, van Persie (4,5), Robben és Sneijder (6), Kuyt (7).