A célba érkezés a narkotikum

 A három országot, Franciaországot, Svájcot és Olaszországot érintő UTMB brutális. A 166 kilométer alatt négy kétezerötszáz és öt kétezer méter magas csúcsot kell leküzdeni változatos időjárási körülmények között. Németh Csabának 22 óra 35 perc alatt sikerült.

A miskolci ultrás már visszajáró versenyző, nimbusza van a szurkolók és a versenytársai között. Eddigi öt indulásából mind az ötször célba ért. A hegyi ultramaratokon ez nem is olyan egyszerű. Maguk között úgy tartják, hogy nem feltétlenül a legjobb futó nyer, hanem az, aki a legkevesebbet hibázik a versenyen. Németh pedig a keveset hibázók közé tartozik.

Hibalehetőségre pedig van bőven lehetőség, egy rosszul megtervezett lépés a sziklákon, és máris sérülés miatt eshet ki a futó. Egy megkésett frissítés és az energiahiány miatt drasztikusan csökken a teljesítmény. “A hegyi ultramaratonokon folyamatosan dolgozik az agyunk, minden sziklára figyelnünk kell, meg kell tervezni a frissítéseket, egy nagy kirakós játék az egész. Az edzéseken persze valamennyire automatizálódnak ezek, de mindig adódhatnak váratlan helyzetek” - foglalta össze a verseny lényegét Németh.

A futók éjjel fél 12-kor indultak, hogy mire felérnek a magas hegyek közé, elvonuljon a vihar. Fent meg is úszták, de míg másztak, három órán keresztül szinte trópusi eső hullott rájuk, a hegytetőn a lenti kánikula után, mínusz négy fokos hidegben versenyeztek.

Az időjárás-változásokra készülni kell a futóknak, hátizsákjukban vízhatlan nadrágot, kifelé párologtató felsőt, kesztyűt, lámpát, hőtároló fóliát kell magukkal vinni. Akinek bármi is hiányzik a zsákjából egy ellenőrző ponton, azonnal kizárják.

A magyar futó igyekezett végig egyenletes tempóban haladni, amíg tudott, az öt-hat fős élbollyal ment együtt, később a negyedik-ötödik helyért harcolt. “Hazudik az, aki azt mondja, hogy egy 23-24 órás versenyen nincs holtpontja. Nekem 130 kilométernél jött el. A szervezők változtattak az útvonalon, kivettek egy meredek hegyet, de a várakozásommal ellentétben egy még nehezebb jött. Ezt normál állapotban is nehezen dolgozza fel az ember, 15-16 óra futás után pedig 100 méter plusz is leküzdhetetlennek tűnik. Nekem is időbe telt, míg visszanyertem a harci kedvem és normál futótempóm” - mondta Németh.

Az ultrafutók azt vallják, leginkább a mentális állapoton múlik, hogy tud valaki szerepelni. “A lélek azért csúszkál ide-oda, jobban megérzi a határhelyzeteit, kicsit hipnotikus állatpotban futunk. Egy belső, önfelfedező utazáson is vagyunk. Nagyon sokan ezért csinálják”.

A célt elérni persze még nagyobb élmény, főleg ha olyan szurkolók vannak, akik tudják mekkora teljesítmény végigmenni az UTMB-n. “A célba érkezés a narkotikum. Az változtatja pozitívvá a keserves dolgokat, amin átmegyünk. Még egy százaléka sincs a versenynek a befutás, de mégis minden addigi szenvedést elsöpör".

Németh hetente 100-150 kilométereket fut munka és család mellett, jobb időszakokban 200-250 kilméterig is eljut, közben több ezer méter szintemelkedést is teljesít. Sokszor maga teszi extrémmé edzéseit,  tudatosan megy az eléhezési állapotig, hogy versenyen se pánikoljon be, ha ilyen helyzetbe kerül.

A magyar ultrásokról tudják, hogy hátrányban vannak. Itthon lehetetlen olyan hegyeket találni, ahol jól fel lehetne készülni. Németh, ha teheti, próbál magasabb csúcsok közé menni, a Magas-Tátrát és az Alpokalját célozza meg gyakran, de mindennapos edzéseinek helyszíne a Bükk. “Ott csak az a baj, hogy nagyon hamar fel- és leérünk, nincs meg az a szintkülönbség, ráadásul 20-30 perces mászásra még az izomzat sem úgy reagál, ahogy egy másfél óráson. Én azt szoktam mondani, hogy a hollandokhoz meg a dánokhoz képest még nagyon is szerencsések vagyunk, nekik még ekkora hegyeik sincsenek. Sőt, én ezt a hátrányt lélektani előnyként fogom fel, makacsabbak, szívósabbak vagyunk, jobban kijön a magyar virtus a futás közben" - mondta Németh.