Amerika a doppingolók paradicsoma

A kerékpárt az egyik legfertőzöttebb sportágnak tekintik, de az ellenőrzési rendszer szigorítása elindíthatott egy megtisztulási folyamatot. Lance Armstrong bukása Amerikában is a doppingra irányíthatja a figyelmet,  a szponzorokért küzdő és azokat megtartani igyekvő ligák ráébredhetnek, hogy megéri tisztának lenni, és nem csak annak látszani.

Az amerikai baseball-liga (MLB) nemrég jelentette be, hogy szigorít a doppingellenőrzési szabályain, és ezentúl növekedési hormonra is végeznek teszteket. (Hasonlót fontolgat most a futball-liga, az NFL is.) A szigorítás bejelentésének egyik oka az volt, hogy a szakújságírók megakadályozták, hogy doppingoló előélettel rendelkező játékost iktassanak be a Hírességek Csarnokába. A liga lépése jelentős elmozdulás, legalább a látszatát fenntartja annak, hogy komolyan veszik a doppingellenes mozgalmat. A profi amerikai ligák közül az NBA-t, az NFL-t és az NHL-t sem lehet a dopping elleni küzdelem élharcosának nevezni, finoman szólva is meglehetősen lazán kezelték sokáig a kérdést, és most sem kőkemények a szabályok, legalábbis az alkalmazásuk. Nem véletlen, hogy egy tanulmány doppingparadicsomnak nevezi az amerikai profisportokat.

Dopping nélkül nem lehetne bírni

Míg atlétikában, kerékpárban, úszásban, de még futballban is elég gyakran megbukik valaki, az amerikai profiligák sorozatterhelést – heti kettő-négy meccse is lehet egy-egy csapatnak– igénylő sorozataiban magukat pusztító játékosok közül elvétve kerülnek néhányan tiltólistára. Feltételezhetően nem azért, mert teljesen tiszták lennének, hanem azért, mert nem is ellenőrzik őket komolyan.

Ennek oka részben éppen az lehet, hogy a ligák működtetői is tisztában vannak azzal, hogy nap mint nap képtelenség magas szinten fáradtság és sérülés nélkül játszani, így a bevételekért cserébe szemet hunynak afelett, hogy a játékosok fájdalomcsillapítókon és tiltott teljesítményfokozón élnek.

Egy pozitív eset botránya a liga hírnevének sem tenne jót, a szabályozásról pedig maguk a felek dönthetnek. A kollektív szerződésekben külön fejezet szól a doppingpolitikáról, amihez a játékosok hozzájárulása is kell. Nekik pedig miért is volna érdekük olyasmibe belemenni, ami miatt dollárszázezreknek és a karrierjüknek mondhatnak búcsút?

Az NBA-ban korábban elhangozottak olyan vélemények is, hogy a kosárlabda nem is doppingérzékeny sportág, és nincs is olyan szer, ami igazán hatékonyan segíthetne egy kosarast. Az NBA azonban nem fekete bárány, mert eddig profiligák közül egyik sem vette át teljes egészében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexének ajánlásait, így nem meglepő, ha a kritikusok szánalmasnak, elégtelennek vagy éppen viccnek nevezik a ligák saját szabályzatát. A ligákban még mindig beérik a vizeletmintákkal, holott jópár olyan doppingszer van, amit csak vérből tudnak megbízhatóan kimutatni.

Szezononként négy

Tavaly októberben a WADA vezetője, David Howman is kifogásolta az NBA-szabályzatát: szerinte nem elegendő az, amit a kosárlabdaliga tesz a dopping ellen, és arra kérte a vezetőit, hogy vezessék be ők is a növekedési hormonokra elvégzett teszteket. 2011-ban azért történt előrelépés, egy-egy játékos szezononként négy véletlenszerű ellenőrzésre számíthat.

Míg általában egy pozitív doppigminta kétéves eltiltással jár a legtöbb sportágban, az NBA-ben a lebukás nem kerül a játékos karrierjébe. Korábban öt-tízmeccses büntetéseket osztottak ki, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy két-négy hét után újra játszhatott a doppingoló.

Ehhez képest a 2011-es szabályok durva szigorítást hoztak, bár még mindig nevetségesnek tűnnek a tételek. Az első pozitív esetnél 20, a másodiknál 45 meccses eltiltás a büntetési tétel, a harmadiknál pedig a ligából is száműzik a kosarast. A vizsgálati módszerek sem lehetnek túl szigorúak. Gyakori vád, hogy nem is a ligától független szervezet végzi így, mert 2000 óta csak hét NBA-játékos bukott meg szteroiddal vagy amfetaminhoz hasonló stimulánssal.

Optimista és álszent

Az NFL is csak tavaly lépett nagyot előre, amikor elfogadták, hogy vérmintában a növekedési hormonra is vizsgálnak, ez azonban csak elviekben sikerült, mert a játékosok képviselete nem egyezett bele – szerintük nem validáltak a vizsgálati módszerek. A korábbi WADA-főnök, Dick Pound szerint viszont csak időhúzás volt az ügyvédek kukacoskodása.

Hogy miért ilyen laza a szabályozás? A profiligák magántulajdonban vannak, és nem tudják rákényszeríteni őket, hogy alkalmazzák a nemzetközi szövetségek szabályzatát. A lehetőség megvan arra, hogy más szervezetek is ellenőrizzék a játékosok mert sokan azért válogatottak és minősített sportolók, de ez sem hozott túl sok pozitív esetet.

Az NHL-ben két szezonban (2005-2007) több mint háromezer vizsgálatot végeztek el, de csak egyetlen pozitív esetet regisztráltak, aminek az optimista és álszent magyarázata az volt, hogy a hokiligában irtó komolyan veszik a felvilágosítást, így eszébe sem jutott senkinek tiltott szerhez nyúlni. Ha pedig valaki mégis megbukott egy másik szervezet által végzett vizsgálaton, mint Bryan Berard a torinói olimpia előtt, annak sem volt igazi következménye.

Bár a játékost két évre eltiltották a nemzetközi mérkőzésekről, az NHL-ban továbbra is játszhatott. A hokiliga a kollektív szerződés értelmében a rájátszásban és szezonon kívül eddig nem is végzett doppingteszteket.

A hokisok harmada szed valamit

Hogy jelen van a dopping, arra több utalás is van. Az ex-NHL-es Georges Laraque önéletrajzi könyvében állítja, hogy a legjobb játékosok körében is igen elterjedt a szteroidok használata, de kapcsoltak már le olyan illegális gyógyszerkereskedőt is, aki azt vallotta, hogy profi hokisoknak szállított a tiltott teljesítményfokozókból. Pound 2005-ben még úgy nyilatkozott, hogy a játékosok közel egyharmada élhet szteroidokon. Tragikus példák is igazolták, hogy nem idegen a doppinghasználat, a 19 évesen elhunyt, NHL-be készülő Cserpanovnál halála után vérdopping jelenlétét mutatták ki. A 1992-ben meghalt John Kordic boncolásakor kokain és alkohol mellett szteroidokat is találtak.

A fő ligák egyik gyengesége az is, hogy előre meghatározott számú vizsgálatot végeznek el a sportolókon, sokáig ez évi egy-kettőt jelentett, sokszor előre bejelentett módon, így ha valaki átment rajta utána azt szedhetett be, amit akart. Az utóbbi években már bevezettek egy némileg ravaszabb rendszert, a csapatok harmadát évi egyszer, másik harmadát kétszer, a maradékot háromszor ellenőrzik, de azt egyik csapatnak sem mondják meg, hogy melyik osztályba tartozik. Így legfeljebb csak találgathatnak, de az elég jó eséllyel sikerülhet nekik.

A Houston Texans linebackere, Brian Cushing az egész 2009/10-es szezont végigjátszhatta, sőt még az év újonc védőjének is megválasztották annak ellenére, hogy már szeptemberben pozitív mintát produkált. A kimutatott női nemi hormon nem kifejezetten teljesítményfokozó hatású, de tipikus fedőszer, ezzel próbálják a szteroidkúrák után visszaállítani a természetes hormonszintet. A játékos utólagos büntetése is nevetségesnek tetszik, csak négy mérkőzést (ez az általános az első pozitív esetnél) kellett kihagynia a következő idény elején.

A fű is tilos

Az NFL-játékosokat meccsnapon nem is tesztelik, így gond nélkül használhatnak gyorsan ürülő vagy csak rövid ideig kimutatható doppingszereket. Az NFL-ben ugyanakkor drogokra is vizsgálnak, és elég sűrűn osztogatják a marihuána használatáért a büntetéseket.

Az NFL-ben elvileg egy játékost hatszor vizsgálhatnak szezonon kívül is,  és előre nem bejelentett teszteket is végezhetnek, de a mintavételi eljárás is alkalmat adhat a csalásra. A játékosoknak nincsenek olyan kísérőik, akik minden pillanatban figyelnék a játékost, így simán használhatja a régen népszerű öntéses módszert, tehát más valaki vizeletét adja át analízisre.

Ha pozitív lesz a doppingtesztje, akkor sem kell félnie a meghurcoltatásól, a kollektív szerződés egyik záradéka szerint mindkét fél érdeke, hogy védjék a játékosok személyes adatait, így nem hirdetik ki a médiában, ha valaki lebukik. A NBA egykori orvosigazgatója, Lloyd Baccus egyszer arról tett vallomást, hogy 23 pozitív doppingesetről szerzett tudomást hatéves működése alatt, de csak háromból lett eltiltás.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője szerint erre minden esély megvan: „Hosszú távon egyik liga sem tudja megtenni, hogy ne tartassa be azokat a szabályokat, amiket a WADA előír. A szponzorok fogják ellehetetleníteni őket, ha nem lépnek. Korábban a golfozók és a teniszezők is lázadoztak a kemény szabályok ellen, de ott is elfogadták végül a WADA-kódexet. Nincs választás, a WADA ma már olyan átfogó világszervezet, hogy mindenkivel képes elfogadtatni a szabályzatát, csak idő kérdése, hogy mennyi idő alatt."