Könyv jelent meg a Győri Audi ETO KC-ről

2013.11.15. 12:19

Európa és így a világ jelenlegi legjobb női kézilabdacsapata, a Bajnokok Ligája címvédő Győri Audi ETO KC-ról szóló könyvet jelentetett meg a klub Újjászületés címmel, amelyet pénteken mutattak be Győrött a média képviselőinek. Az előző szezon BL-meneteléséről készült filmes összeállítással kezdődött a bemutató, majd Kelecsényi Ernő, a klub elnöke elevenítette fel a közelmúlt történéseit.

„Felejthetetlen elmúlt idényt éltünk meg, és azt szerettük volna, hogy ezt mások se felejtsék el - mondta az elnök. - Sokáig emlékezzenek erre a csapatra, ezekre a játékosokra, akik kivívták a sikert. Olyan könyvet akartunk megjelentetni, amely méltó módon őrzi meg a győzelmeket, az ünnepléseket.”

A könyv előszavát Áder János köztársasági elnök írta, aki szintén a csapat szurkolója.  A szerző, Bálint Mátyás a címadást így indokolta: „Azért Újjászületés, mert Ambros Martín használta ezt a kifejezést a Valcea elleni BL-elődöntő után a mérkőzés utolsó nyolc-tíz percére utalva, amikor a csapat kivívta a döntőbe jutást.”

Ambros Martín vezetőedző a bemutatón elmondta: leperegtek előtte a diadal filmkockái, és jó emlékezni a sikerekre, de az ő fejében már a szombati, Nagybánya elleni BL-mérkőzés jár.

„Hiszen ismét nagy sorozat közepette vagyunk...” - tette hozzá.

Görbicz Anita csapatkapitány hangsúlyozta, már évek óta nagy volt rajtuk a nyomás, hogy meg kell nyerniük a Bajnokok Ligáját.

„Sokszor csak egy kicsi hiányzott ehhez. Ahhoz, hogy az elmúlt idényben sikerüljön megnyerni, kellett Ambros Martín segítsége. Pszichésen rengeteget adott a csapatnak. Játékosként nyert BL-t, így aztán megértette velünk, hogy mi a siker titka” - fogalmazott Görbicz.

Az Elátkozott 11 címmel jelent meg az a könyv, amely a magyar labdarúgó-válogatottnak az 1986-os mexikói világbajnokság óta tartó vesszőfutását mutatja be részletesen. Privacsek Gábor és Fűrész Attila 264 oldalas, statisztikákkal, meccs-jegyzőkönyvekkel kiegészített munkájában az adott időszak főszereplői, játékosok, edzők, vezetők szólalnak meg és mesélnek mérkőzésekről, reményről, kudarcról, s arról, hogy szerintük mi is volt az oka a balul sikerült selejtezőknek.

A szerzőpáros bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a könyv ötletének megszületésekor, tavaly ősszel abban bíztak, hogy happy enddel zárulhat majd a közel 30 éves történet, s az Egervári Sándor vezette csapat kijut a 2014-es vb-re. Végül azonban nemhogy a bravúr nem jött össze a selejtezőcsoportot kifejezetten biztatóan kezdő válogatottnak, hanem októberben Hollandiában történelmi, 8-1-es vereségbe szaladt bele. Ezek után született meg az Elátkozott 11 cím.

„Nem jó szívvel adtuk ezt a címet. Nem az volt a célunk, hogy mi is belerúgjunk egyet a magyar labdarúgásba” - olvasható az előszóban.

Aranyköpések

Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben

MEGVESZEM
Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM