Orsolya
7 °C
19 °C

Szalay-Berzeviczy: A magyar olimpia legyen távol a korrupciótól

2015.06.25. 11:23

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány üdvözölte a Fővárosi Közgyűlés keddi döntését, amely támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.

Szalay-Berzeviczy Attila, a tíz éve alakult BOM kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatornának  elmondta, a szervezet 2005-ben hozta vissza a köztudatba a magyar rendezés ügyét azzal a céllal, hogy depolitizálja és napirenden tartsa azt.

„A BOM-nak jelenleg az a feladata, hogy politikamentes civil szervezetként támogassa a társadalmi párbeszédet, illetve azt, hogy a magyar olimpia olyan távol kerüljön a korrupciótól, amennyire csak lehet" - jelentette ki.

A kuratóriumi elnök szerint az olimpiarendezés két költségvetésből áll össze: a 774 milliárdosban a nyári játékokhoz szorosan köthető tételek találhatók, amelyekre olimpia nélkül nem lenne szükség. Ennek a felére fedezetet biztosít a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a másik fele szponzoroktól, olimpiai lottóból és jegyárusításból érkezhet. További 1500 milliárd forintba kerül az infrastruktúra, amely olimpia nélkül is szükséges ahhoz, hogy modern fővárosunk és modern Magyarországunk legyen"

Szalay-Berzeviczy Attila szerint azt a kérdést, hogy Budapest befut-e 2024-ben, akkor kell feltenni, amikor a főváros szeptember 15-én a startvonalhoz áll a pályázati anyaggal. Véleménye szerint Magyarország 60 év után először el fog jutni a pályázatig.

„Az olimpiarendezésért mindig komoly verseny folyik, ez jelzi, hogy van értelme az olimpiarendezéssel foglalkozni, más kérdés, hogy mi a negyedszer jelentkező Párizshoz képest kezdő pályázók vagyunk" – tette hozzá.

A 2024-es játékokra idén szeptember 15-ig lehet jelentkezni, a házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB. Eddig Boston, Hamburg, Róma és Párizs jelezte, hogy versenybe száll a rendezés jogáért, Azerbajdzsán pedig megfontolja, hogy beszálljon a versenybe.