Szívvel-lélekkel küzdve, és egyetlen győzelem is bravúr
További Sport cikkek
- Szívelégtelenségben meghalt Berkes László
- Hajdú B. István: Nem voltak könnyű hónapok, és a következőek sem lesznek azok
- Klublegendák és a „családtagok” köszöntötték születésnapos Ferencvárost
- Elfogytak a jelzők: tényleg verhetetlen az angolok 17 éves tehetsége
- Meghalt dr. Hammerl László, a nemzet sportolója
Kevesen tudják, de a röplabda a világ egyik legnépszerűbb sportágaként több tagországot jegyez, mint a futball. Európában, Ázsiában és Amerikában is nagyon magas szinten játszanak, nagyon nehéz betörni az élvonalba.
Magyarország lassan évtizedek óta szenvedett, hogy újra valamilyen nagy tornán játszhasson, pedig 1975-ben Eb-ezüstérmes, majd az 1980-as moszkvai olimpián negyedik volt a női válogatott. A lendület ezután is kitartott, az 1981-es és az 1983-as Eb-n ezüstérmet szerzett a magyar csapat, mindkétszer a Szovjetunió mögött. A következő két Eb-n is még a 12 csapatos mezőny tagja volt Magyarország, de már érezhető volt a hanyatlás, 1985-ben kilencedik, két évvel később, az utolsó szereplésénél már csak tizedik helyet szerzett a csapat.
„A visszaesés részben összefüggött azzal, hogy egy jó generáció hagyta abba az aktív pályafutását, de annak is köszönhető, hogy a sportág felfutott, olyan országok erősödtek meg, akik korábban nem voltak tényezők” – mondta Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára.
A lejtmenet tovább tartott, az 1990-es évektől kezdve pedig a szűkülő anyagi lehetőségek is visszafogták a sportágat. „Elég sokszor futottunk neki 1987 után is a kvalifikációnak, az utánpótlásban elért sikereink reményt is adtak, de felnőtt korosztályban nem jött az újabb nagy eredmény, hiába voltak nemzetközi szinten is elismert játékosaink. Szétszabdalt volt a csapat, pedig már voltak hosszabb edzőtáborok is, de a nagy tornák előtt valahogy sosem volt elég pénz a felkészülésre, ez mind a játékosokra, mind az edzőkre rosszul hatott” – mondta Ludvig.
A női válogatott 2014 júniusában jutott ki az Eb-re, az akkor alig három hónapja megbízott Jan de Brandt szövetségi kapitánnyal. A siker nem a belga edzőn múlt csak, évekre visszanyúló munka kifutása volt a kvalifikáció. „A szövetség 2011-ben döntött úgy, hogy a női válogatottat emeltebb szinten foglalkoztatja. Elég erős vállalás volt anyagi szempontból is, hogy beneveztünk az Európa Ligába” – mondta Ludvig. A versenyeztetés, a hosszú edzőtáborok meghozták az eredményeket, részsikereket is, 2013-ban a világbajnokság selejtezőjének harmadik köréig jutott a csapat.
A válogatott
Dobi Edina (center), Horváth Dóra (ütő), Kötél Dóra (liberó), Kötél Zsanett (feladó) , Lévai Vivien (liberó), Liliom Rita (ütő), Pallag Ágnes (ütő), Sándor Renáta (ütő), Szakmáry Gréta (ütő), Széles Petra (center), Szombathelyi Szandra (ütő), Tálas Zsuzsanna (feladó), Vacsi Evelin (center).A mostani válogatott gerincét az 1990-92-es korosztály adja, a főtitkár szerint az is fontos, hogy ezen játékosok többsége korábban indult junior Eb-n is, így az ott szerzett tapasztalatokat is hasznosíthatták.
„Minden edző közös sikere, hogy most az Eb-döntőben vagyunk, a kluboknak is köszönhető, hogy nyugodt és jó körülmények között készülhettek a játékosok, és a korábbi kapitányok Jókay Zoltán és Hollósy László munkája is benne van. Jan de Brandt idehozatala nehéz döntés volt, de beigazolódott, hogy helyes volt, olyan pluszt tud hozzátenni a csapathoz, amire mi képtelenek vagyunk saját röplabda kultúránkból. Olyan mérhetetlen tudása van, ami miatt a játékosok is nagyon respektálják” – nyilatkozta az MRSZ-főtitkár.
Itthon 3-0-ra verték a törököket, a visszavágón két nyert szettel is övék a győzelem. Izmirben 3-1 lett a hazaiaknak, így 15 pontos aranyszettben dőlt el a párharc. A magyarok elbírták a terhet és a török szurkolók fanatikus nyomását is, és behúzták a győzelmet.
Az Eb-n újra játszanak a törökökkel, de az a csapat, nem az EL-csapat lesz. Ahogy azt Pecsuvácz Péter, a szövetség sajtófőnöke elmondta, az EL-ben B-csapatot szerepeltetett Törökország, csak egyetlen játékost neveztek abból a keretből az Eb-re. „A sportág olyan erős a törököknél, hogy megtehetik ezt. A legjobbakat más sorozatban versenyeztették.”
Az eredmények is igazolják, hogy nagyon erősek. Bakuban Törökország nyerte meg az Európa Játékokat, a tavalyi vb-n kilencedik helyen zárt. A másik két ellenfél is jóval erősebbnek tűnik.
A válogatott a házigazda Belgiummal kezd, ami tavaly ezüstérmes lett az Eb-n. Ahogy minden sportágban, a röplabdába is öntik a pénzt Azerbajdzsánban. A női válogatott még nincs a topmezőnyben, de 2005 óta stabil résztvevője az Eb-nek, és tavaly már a vb-re is kijutott.
Az erőviszonyok ismeretében nagy reményei nem lehetnek a válogatottnak, ahogy Pecsuvácz elmondta. „A játékosok nagyon elszántak, szeretnének egy meccset elcsípni, egy győzelemmel már továbbmehetnek a legjobb 12 közé, és még három mérkőzést játszhatnak. Nagyon jó játékosaink vannak, nem véletlenül lett Sándor Renáta az EL MVP-je, de az igazi erősségük a csapategységben rejlik.”
Ha érzelmi alapon közelítjük meg, akkor továbbjut a csapat, a realitás talaján mozogva, azt kell mondani, hogy akár a belga, akár török csapat ellen nagy fegyvertény bármilyen részsiker. Ha a válogatott szívvel-lélekkel harcolva tovább tudja nyomni magát a csoportból, az olyan siker lenne, mint az EL-győzelem
– mondta Ludvig.
A mérkőzések
Szeptember 26., szombat
17:30 Belgium–Magyarország (SportM)
Szeptember 27., vasárnap
19:00 Magyarország–Törökország (Sport2)
Szeptember 28., hétfő
17:00 Magyarország–Azerbajdzsán (Sport2)