Az elnök, akit többre becsülnek külföldön, mint itthon

Aján Tamás 2000 óta a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, két éve győzött legutóbb elnökválasztáson, hat kihívója volt. Ezzel már 45 éve vesz részt a szövetség vezetésében, 1970-től volt alelnök, 1976-tól 2000-ig pedig a szervezet főtitkára. Ilyen sok időt még egyetlen sportágban sem töltöttek el az élvonalban. 2017-ig ő az elnök.

Legutóbbi megválasztáskor azt ígérte, hogy csúcsra járatja a súlyemelést. Azóta négyállomásos Grand Prix-sorozatot szervezett, aminek az első helyszíne a kínai Fucsuban volt pár hete.

„Ha Roger Federert vagy Novak Djokovicsot egy évben csak egyszer látná a közönség, az nem lenne jó a tenisznek. És különösen nem lenne jó a szurkolóknak, hiszen nagy élménytől esnének el. A súlyemelésnek is kizárólag úgy lesznek példaképei, ha folyamatosan látják a rajongók az erős embereket. Nem kell folyamatosan világcsúcsokat emelniük a világsztároknak, csak mutassák meg magukat, mennyire felkészültek év közben is” - magyarázta az elnök.

A londoni olimpia után 14 nemzetközi sportági szövetségben volt tisztújítás, de a súlyemelés nem volt köztük.

A súlyemelésnek stabil helye lett az olimpián, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alapsportágnak, nélkülözhetetlennek nyilvánította, a sportági rangsorban a harmadik kalapba került, és a NOB közvetítési jogdíjból származó milliárdos dollárbevételéből ily módon több is jut a szervezetnek, mint a negyedik vagy az ötödik kategóriásoké.

A besorolásnál sok tényezőt vesznek figyelembe, ezek közül néhány:

• a sportág fejlődése
• eddigi eredményei
• gazdasági háttere
• a gazdálkodás átláthatósága
• a doppingellenes küzdelem
• hány ország a tagja
• a női egyenjogúsítás
• média és marketing
• nem utolsósorban a nézettség.

A sportág népszerűsítésének része november második felében Amerikában, Houstonban a súlyemelő-világbajnokság. 

Az amerikaiak az elmúlt években nemigen rendeztek világbajnokságokat, idén azonban megszakadt ez a sorozat, hiszen a februári alpesi sí vb után a birkózók (Las Vegas) és most a súlyemelők is az Egyesült Államokban szerepelnek. 

Aján szerint egyszerű okai vannak, hogy az USA-ban kevés nagy sportesemény van, a szigorú amerikai beutazási szabályok miatt nem népszerű helyszín.

Az IWF-nek például a versenybíróknak, az orvosi bizottság tagjainak is munkavállalói vízumot kell igényelnie, és mindenben szorosan együtt kell működnie a helyi alkalmazottakkal. Az amerikaiak eredetileg úgy gondolták, majd ők adnak embereket a rendezéshez, aztán belátták, a gyakorlott és már sokszorosan kipróbált szakértőket nem lehet pótolni, velük közösen együttműködve lehet rendezni.

„Kommunikációban, marketingben érkezik a kompenzáció az amerikai szervezőktől, egy nagyon alapos és részletes szerződést kötöttünk a hosszú tárgyalások után. Nagyon akarták ezt a vb-t, hiszen az olimpiai részvételhez szükséges pontokat most lehet leginkább gyűjtögetni. Három másik várost megelőzve nyerték el a rendezés jogát.”

Az esemény ideje alatt természetesen az amerikai doppingszabályoknak is meg kell felelni. Utóbbit szerencsésnek gondolja Aján, mert aki a tilosban jár, akár már a reptéri tranzitban lebukhat, hiszen már közvetlenül a megérkezés után bárkit vizsgálhatnak. Aki nem tiszta, szinte biztosan nem versenyezhet.

A 76 éves Aján az idén szeptemberben éppen az USA-ban volt, amikor véglegesítették az olimpiai kandidáló városokat. Őt négy város esélyeiről faggatták, mire határozottan hozzátette, Budapestet se hagyják figyelmen kívül. A NOB épp azért változtatott az eddigi elvein, épp azért ad 1,7 milliárd dolláros támogatást, hogy kedvet csináljon kisebb városoknak is.

„A NOB bölcsessége látszik azon, hogy Budapestet helyzetbe hozta. A magyar fővárosnak becsülettel kell harcolnia. Merem remélni, hogy tárgyilagos döntés születik, és ebben a nemes versenyben fogunk kapni szavazatokat. Budapest tekintélyét emelni fogja a kandidálás, bár elsőre igen nehéz nyerni, ezt be kell látnunk. 2028-ra vagy négy év múlva viszont már sikerülhet az álom, amiért minden magyar sportvezetőnek tennie kell addig.”

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az ANOC, a nemzeti olimpiai bizottságok szövetségének kongresszusát egyszer sem tudta Magyarországra hozni - ő a szervezet magyar tagja -, mert nincs olyan szálloda, amelyikben megfelelő méretű konferenciaterem lenne. És természetesen a szállodában laknának a résztvevők, ehhez nem volt megfelelő kapacitás.

Nem bírálatként mondom, nem fölényes okoskodás ez a részemről, hanem ez tény. És még nem késő változtatni rajta, ha komolyan vesszük a pályázatot.

Kiemelte azt is, hogy a hazai sportági szakszövetségeknek rutint kell szerezniük, hogy hatékonyan hozzá tudják tenni a tudásukat, az értékeiket, a gondolataikat a kandidáláshoz.

„Ha csak a saját sportágamból indulok ki, 2004 óta a Magyar Súlyemelő Szövetség nem rendezett nemzetközi versenyt. Kazincbarcikán volt az utolsó. Azt látom, hogy a kajak, az úszás és vízilabda, a kézilabda, a birkózás vagy a dzsúdó mellett nincs meg a rutin és a tapasztalat, hogy kell lebonyolítani egy-egy nagy nemzetközi versenyt.

Vannak olyan olimpiai sportágak, amelyek nem álmodhattak arról, hogy jelentős nemzetközi versenyt Magyarországra hozzanak. Egy pályázatnál pedig az előnyt jelent, ha sokan tudásuk legjavát bele tudják tenni. Azzal csak színesebb, sokrétűbb lesz egy pályázati anyag.”

A 14 fős Olimpiai Védnöki Testületbe nem jelölték, emiatt nincs rossz érzés benne. 2001-ben még az első pályázat gondolatánál közös fotón szerepel Orbán Viktorral Svájcban, akkor még alanyi jogon volt a NOB tagja. Az első pályázat kidolgozásában kulcsszerepet vállalt a PWC szakembereivel együtt.

Állítja, soha nem szokta önmagát előtérbe tolni, nincs penge a könyökén, hogy folyamatosan törtessen előre. A magyar sport szerény katonájának tartja magát. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportdiplomáciai bizottságának is csak tiszteletbeli tagja. (A FINA-alelnök Gyárfás Tamás sem tag, vagyis a két legtekintélyesebb hazai vezető meglátásaira nem számítanak.)

„Hogy zavar-e? Nem feltétlen.

Van, aki feltűnni szeret, van, aki dolgozni szeret. Én az utóbbi csoporthoz tartozom. Amikor a titokról kérdeznek, hogy lehet ennyi évet az irányításban eltölteni, akkor is csak a munkát tudom megnevezni.

A kívülállóknak nem sokat jelent, hogy a 28 olimpiai sportágból egynek Budapesten van a székhelye és magyar a vezetője. Azt is mondhatom, a súlyemelést Budapesttel rokonítják a világban. A sporthoz közel lévőknek ugyanakkor tudniuk illik, mennyi mindent tesz meg – gazdaságilag, politikailag - azért Oroszország, Olaszország, de bármelyik más nagy nemzetet hozhatnám példaként, hogy egy elnöki pozíciót és azzal járó befolyását megszerezze.”

Orosz elnöke az olimpiai sportágak közül például egyedül a vívásnak van, Kína is szeretné nagyhatalmi státuszát sok sportágra kiterjeszteni, eddig sikertelen volt a próbálkozása.

„Súlyt én már nem fogok emelni, sokat futni se fogok, de még van erőm a munkához, és próbálom a magyar érdekeket érvényesíteni.”

Úgy véli, azért sincs kellő súlya a magyar sportdiplomáciának, mert nincs egy központi irányvonal, ami régebben volt. Nem egyesítik a meglévő tudást, nem ülnek elégszer egy asztalhoz azok az emberek, akik a nemzetközi szövetségekben fontos pozíciókat kapnak.

„Így az a kevés, könnyen elveszik. Pedig ez is egy szakma. Kár lenne, ha az általam nagyra becsült Kulcsár Krisztián, Vaskuti István vagy Márkus Gergely, akár Faragó Judit tudása felaprózódna. Más országoknál erős központot, erős koordináló egységet látok, talán ezért is vannak lényegesen előrébb.”

A magyar súlyemelés 2004 óta mélyrepülésben van, a doppingbotrány jelentősen megrázta, igaz, akkor még Krutzler Eszternek volt egy ezüstérme.

„Tisztelem a versenyzőket, a Magyar Olimpiai Bizottság nem kevés pénzt áldoz a magyar szövetségre még úgy is, hogy nem került be a kiemelt sportágak közé, holott a nyolcadik az olimpiai eredményességi rangsorban. A hazai szövetség szakmailag bajban van, jobban együtt kellene működnie az egyesületekkel, és agresszívebben kellene irányítania, mert az utánpótláson nincs kellő figyelem, úgy pedig nehéz a közeljövőben döngetni. Látom, hogy vannak fiatal tehetségek, szurkolok Soóky Gergelynek és Holló Richárdnak, hogy hamarosan érmekért csatázhassanak a felnőttek között is.

Nem lenne nagyobb örömöm, mint magyarnak érmet átadni a dobogón.

A nyolcvanas években mindez megszokott volt.”

Reális esélye pillanatnyilag leginkább csak az ólomsúlyú Nagy Péternek van, hogy London után Rióban is ott lehessen az olimpián. Aján szerint a 410 vagy 420 kilót álmából felkeltve is teljesíti, ami nem kis teljesítmény. Csak kár, hogy nincs társa.