Nándor
6 °C
22 °C

Olimpiai és világbajnokok követelik az úszószövetség elnökének leváltását

2017.08.01. 08:56 Módosítva: 2017-08-01 09:03:51

A februárban még a politika teljes támogatásával megválasztott úszószövetség-elnök, Bienerth Gusztáv körül már májusra teljesen elfogyott a levegő, most pedig, hogy vége a vizes világbajnokságnak, úgy néz ki, el is jött a váltás ideje.

Bienerth Gusztáv
Bienerth Gusztáv
Fotó: Balogh Zoltán

A szakmával egyre romló viszonyt ápoló elnök távozását immár olimpiai és világbajnok, valamint a legnevesebb magyar edzők követelik nyíltan. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szeirnt Székely Éva, Darnyi Tamás, Szabó József, Hargitay András és Risztov Éva is változást sürget a szövetség élén, mellettük pedig több neves edző, edzők például Turi György, Plagányi Zsolt és Petrov Iván is igen keményen nekiment Bienerth-nek.

Turi György (Kőbány SC) – Egerszegi Krisztina, Kovács Ági vagy Risztov Éva korábbi edzője – szerint:

Ez a sportág többet érdemel, ez így nem mehet tovább.

Plagányi Zsolt, az Egri Úszó Klub vezetőedzője szerint: “A szép szavak helyett végre tettekre volna szükség, de azokra eddig hiába vártunk.”

Petrov Iván, a Győri Úszó Klub vezetőedzője, korábbi ifjúsági szövetségi kapitány pedig azt, a szakmában általános ellenvetést fogalmazta meg az elnökkel kapcsolatban, hogy semmilyen múltja nincs az úszásban:

“Annyi olimpiai, világ- és Európa-bajnokkal rendelkezik a magyar úszósport, közülük többen is alkalmasak lennének a sportág élére.”

Hogy mennyire magára maradt és elszigetelődött Bienerth a harcban, azt tökéletesen érzékelteti, hogy a májusi közgyűlésen Darnyi Tamás még a szövetség – azaz lényegében Bienerth Gusztáv – jelöltjeként indult az elnökségi tagságért.

Nem mond le

Kedd délelőttre sajtótájékoztatót hívott össze Bienerth, ezen közölte, hogy nem fog lemondani, és az elnökség is támogatását is élvezi. 

Szóba került, hogy a hétfői elnökségi ülésen ketten jelezték lemondásukat, így az alapszabály értelmében és az elnökség döntésképessége érdekében az elnöknek harminc napon belül rendkívüli közgyűlést kell összehívnia.

"Sok támadás ért, ami megerősít" - mondta Bienerth. A közgyűlés időpontjáról az elnökség a közeljövőben meghozza a döntést.

(Index, MTI)