A 222-0, ahol egyszer se passzolt a győztes

2014.08.26. 13:02

GaTech-Cumberland_game_ball_1.jpg

A college football-történelem egyik legendás labdája kerül vissza hamarosan ahhoz az egyetemhez, ahova a leginkább való. Volt egy mérkőzés 1916 októberében, ahol is a Georgia Tech Engineers fogadta a Cumberland University csapatát a college-bajnokságban. Az egész előzménye az volt, hogy utóbbi le akarta lőni futballprogramját, azonban kártérítést kellett volna fizetniük, ha nem állnak ki.

Végül összeszedtek tizennégy embert, és elutaztak a meccsre, melynek első negyedében egymás után vesztették el a labdákat, aminek a vége az lett, hogy már a félidőben 166-0 volt az állás. A Georgia Tech edzője az a legendás John Heisman volt akkoriban, akiről később a legjobb egyetemi játékosnak járó trófeát nevezték el. Ő akarta mindenáron megnyomni a meccset, mivel a régi rendszerben a csapatok rangsorolása még attól is függött, mennyi pontot szereznek.

Az egészben a legviccesebb Heisman félidei beszédje volt az öltözőben. „Lehet, hogy vezetünk, de ki tudja, ezeknek a cumberlandi fiúknak mi van a tarsolyukban. Még a végén meglepnek minket. Legyenek résen, uraim” – idézett a New York Times korabeli beszámolókat. 

GT_Cumberland_222_scoreboard.jpg

Persze meglepetés nem volt. Heisman csapata a második félidőben sem kegyelmezett: a vége 222-0 lett. Azóta sem nyert senki ilyen arányban. Érdekesek a statisztikák is: a Georgia Tech egyszer sem próbálkozott passzjátékkal, viszont 926 futott yarddal zártak, az ellenfél Cumberland pedig -96-tal. Tizenhatból két sikeres passzkísérletük volt, hat végződött interceptionnel. Heisman a meccs után mindkét csapatot meghívta egy steakvacsorára. A Georgia Tech a következő évben nemzeti bajnok lett vele. 

Ennek a legendás mérkőzésnek az egyik labdájára talált rá most egy aukción az egyetemen végzett Ryan Schneider, aki 40 388 dollárért nyerte meg a licitet. Az aukciósház sosem kaszált még ennyit labdán: a rekordot eddig a Green Bay Packers 1966-os győztes Super Bowlján használt egyik labda tartotta. Az erekelye néhány héten belül megérkezik hozzá, megmutatja a családnak, aztán viszi is egyetemnek, ahol majd kiállítják.