A spanyol gyaloglóknak hazai pálya az Andrássy út
További Atlétika cikkek
- Mellbevágó vallomással állt elő az olimpiai érmes atléta a TikTokon
- Ki ez a csodagyerek, aki 16 évesen hazavágta Usain Boltot?
- 56 éves rekordot döntött meg az elképesztő genetikával bíró 16 éves csodafiú
- A nőknél magyar rekord, a férfiaknál a világ idei legjobbja született Valenciában
- A világ élvonalában küzd az olimpiai ezüstérmes Halász Bence, de edzőjétől még jócskán elmarad
A nőknél és a férfiaknál is spanyol versenyző nyerte a 35 kilométeres gyaloglást a budapesti atlétikai világbajnokságon, a győztes María Pérez, illetve honfitársa, Álvaro Martín hét végén a rövidebb, 20 kilométeres versenyszámban is verhetetlennel bizonyult. A magyar versenyzők közül Madarász Viktória egyéni csúccsal a 16., Récsei Rita a 22., Venyercsán Bence pedig a 30. helyen ért célba.
A viadal hatodik napjának reggelén 22 Celsius-fokos, kellemes időben egyszerre startolt el a női és a férfi mezőny. A versenyzők ezúttal két kilométeres kört gyalogoltak – a 20 km-es számban 1 km-es köröket teljesítettek –, de ismét a Hősök teréről indultak, ahova célba is értek, közben viszont az Andrássy úton egészen a Kodály köröndig trappoltak.
A versenyen 45 női és 49 férfi gyalogló állt rajthoz hét órakor, közülük 36, illetve 33 ért célba. A magyarokat az Európa-bajnoki bronzérmes Madarász Viktória, a magyar bajnok Récsei Rita, valamint Venyercsán Bence képviselte.
Merész francia beindulás, kontrollált spanyol verseny
A férfiaknál az igazi küzdelem és taktikai csata a táv felénél indult be, akkor a francia Aurélien Quinon 20 másodperces előnyre tettszert, őt követte Cristopher Linke és egy kisebb boly. Egyre nőtt a távolság az éllovas és üldözői között, Quinon megállíthatatlannak tűnt, és már 33 másodperccel vezetett az őt követő ötös fogat előtt. Megnyugodni azonban nem volt lehetősége, hiszen 25 kilométernél már megkapta a második figyelmeztetését, majd a második óra kezdetén a harmadikat is, ami azt jelentette, hogy számára véget ért a dobogóért folyó küzdelem. Az ugyancsak friss világbajnok Martín közben elszakadt a többi versenyzőtől, és nagy lépést tett a végső siker felé.
Az utolsó kör előtt az ecuadori Brian Daniel Pintado hihetetlen tempót diktálva felzárkózott ugyan, de a spanyol jól reagált, fokozta az iramot, amit riválisa már nem tudott lekövetni.
Álvaro Martín az utolsó kilométernél már öt másodpercre ellépett az őt követőtől, és így biztossá vált a győzelme, mindezt ráadásul országos rekorddal.
20 km-nél lőtt ki a spanyol rakéta
A hölgyeknél sokáig együtt ment az élen öt versenyző, méghozzá a friss világbajnok Pérez vezetésével. A favorit 20 kilométernél elkezdte begyújtani a rakétáit, három másodperc hátránnyal követte őt a perui Kimberly García León, és egy ideig úgy tűnt: nagy küzdelem lesz a két gyalogló között a 35 kilométeres táv aranyérméért.
Végül nem így lett, a perui nem tudta sokágig tartani a lépést a spanyollal, aki három körrel a vége előtt már közel másfél perccel vezetett, és biztos győztesnek tűnt.
Még azt a malőrt is kihordta lábon, hogy az utolsó előtti körben ragadott magához egy spanyol zászlót a szurkolóktól, de miután nem célszalagot, csak csengőt kapott, gyorsan eldobta, és robogott az utolsó körre. Tehette, bőven belefért neki ez is.
Kettős győzelmére egy világbajnoki csúccsal tette fel a koronát 35 km-en.
Venyercsán Bence az elejétől a saját tempójában gyalogolt, végül a győztestől 16 perccel elmaradva a 30. pozícióban zárt. A BHSE gyaloglója az MTI-nek a következőket mondta:
Az árnyék hamar elillant, félárnyék maradt, ami az időeredményemen meglátszik. Még a frissítésekkel együtt is hamar elfáradtam" -"A szurkolók erőt adtak, amikor mélyponton voltam, nagyon jó volt hallani a biztatást, átélni mindezt. A végén is ebből próbáltam meríteni. Azt hiszem, ebben a versenyben ennyi volt benne, maximum akkor tudtam volna jobbat, ha nem egyedül megyek nagyon sokat, hanem másokkal együtt tudtam volna haladni.
„Próbáltam csak élvezni és nagyon könnyen menni, mert tudtam, hogy az utolsó egy-másfél órában ki fog sütni a nap és a végére tartalékolni kell, hogy frissebb maradjak. A végén próbáltam összeszedni azokat a versenyzőket, akik jobban kezdtek vagy a meleg jobban megfogta őket és ez sikerült, úgyhogy nagyon elégedett vagyok” – mondta Madarász Viktória.
Récsei Rita hasonlóan jókedvűen értékelt.
„Nagyon jó élmény volt, nagyon vártam a hazai világbajnokságot, és az eredménynek is hihetetlenül örülök, mert nem gondoltam, hogy bekerülök az első harmincba.”
A csütörtöki versenynapon öt számban (női kalapácsvetés, női 100 m gát, női 400 m gát, férfi távolugrás, férfi 400 m) hirdetnek bajnokot, illetve férfi 5000 méteren bemutatkozik Kovács Ferenc Soma.
Eredmények, világbajnokság, 35 km-es gyaloglás:
férfiak: 1. Álvaro Martín (spanyol) 2:24:30 óra, 2. Brian Daniel Pintado (ecuadori) 2:24:34, 3. Kawano Maszatora (japán) 2:25:12, ...30. VENYERCSÁN BENCE 2:40:34
nők: 1. María Pérez (spanyol) 2:38:40 ó, 2. Kimberly García León (perui) 2:40:52, 3. Antigoni Drisbioti (görög) 2:43:22, ...16. MADARÁSZ VIKTÓRIA 2:53:30, ...22. RÉCSEI RITA 2:59:37