A Majdnem ember egy tiszta korszak legnagyobb bringása lehetett volna

A róla elnevezett versenyen egy ötödik helyezéssel hagyott fel vasárnap a profi kerékpárversenyzéssel az egyetlen ausztrál országúti bringás, aki Tour de France-ot és világbajnokságon mezőnyversenyt is nyert. Ritkán versenyzett látványosan, a kerékpárban senki sem fog Evans-korszakról beszélni, de a mezőny egyik nagy alakja hagyta most abba.

Evansről talán a legnagyobb dicséretet a háromszoros Tour-győztes Greg LeMond mondta, szerinte az ausztrál azok közé a kerékpárosok közé tartozik, akik dopping nélkül nyerték meg a Tourt. Ezt sosem tudhatjuk biztosan, de tény, Evansnek nem volt gyanús ügye vagy mintája, és versenyzése is régi Tourokat idézte: az ausztrál elég sokszor megrogyott, szinte képtelen volt végigmenni három hetet topformában, ahogy régen a legnagyobbak is, ő is perceket összeszedett egy-egy szakaszon. Éppen ez az esendősége tette sokaknak szimpatikussá, vagy mint LeMondnak, hitelessé.

„Cadel a kerékpározás olyan periódusában tekert, amikor nagyon nehéz volt bebizonyítani, ki az igazi tehetség. Ez egy tragédia, csak sötét korszaknak hívom. Talán néhány olyan srác volt a legtehetségesebb, akik tizedik, huszadik, harmincadik helyen végeztek. Nem tudhatod, és ez eléggé frusztráló. Akkor most ki a legjobb kerékpáros? Mindig úgy gondoltam, hogy Evans a legnagyobb tehetségek egyike a hegyikerékpáros múltjával. Ha top hegyikerékpáros vagy, hasonló teljesítményt nyújtasz, mint egy Tour de France-on. Mindig is kedveltem, mert olyan személyiség, aki a lábaival és nem szájával kommunikál" – nyilatkozta róla LeMond utolsó előtti versenyén, a Tour Down Underen.

Evanst nem érdekli, hogy akár többet is nyerhetett volna. „Nincs bennem semmi keserűség. A sportágam olyan volt, amilyen, a változások már megkezdődtek, mikor benne voltam. Kétségkívül szükséges volt a változás, és jó irányba halad. Egyedül azonban nem változtathattam meg. Mindig azt gondoltam, úgy harcolhatok legjobban a dopping ellen, ha nem mondok semmit, csak arra koncentrálok, hogy megnyerjem a Tour de France-ot."

A Sydney Morning Herald megkérdezte a kerékpárost: érzett-e valaha nyomást, hogy ő is tiltott szerekhez nyúljon. „Nem, én nagyon szerencsés voltam, mert mindig jó edzőkkel dolgoztam."

A Tourokon és Giro d'Italiákon is sokszor érte az a vád, hogy unalmas versenyző, nem kezdeményez támadásokat. Biztonsági játékos volt, aki többnyire tudta, hol vannak a határai. Ami igazán szimpatikussá tette, hogy ezeket a határokat rendre kitolta, buldogként tapadt ellenfeleire az emelkedőkön, gumiarcára kiült minden szenvedés, miközben szögletes stílusával kapaszkodott a legvégsőkig. Az igazán nagy sikerek nehezen jöttek neki, úgy tűnt, az örök vesztes szerepére van kárhoztatva. Pályája vége felé azonban elégtételt kapott.

A Tüdő

Cadel Evans azt mondta magáról, hogy ha az ausztrál iskolai sporthagyományokat nézi, akkor belőle sosem válhatott volna profi sportoló, többek között sem az úszáshoz, sem a futballhoz nem volt elég gyors vagy megfelelő fizikai adottságú. Kipróbálta ezeket és a krikettet is, végül hegyikerékpáros lett, kezdetben BMX-szel próbálkozott a többi mountain bike-os között, pár év után azonban edzője tanácsára országúti versenyeken is részt vett, mert úgy érezte, fejlesztheti vele technikáját. De ekkoriban nem országútisként képzelte el karrierjét. Hegyikerékpárban is ott volt a csúcs közelében: 1998-ban és '99-ben világkupát nyert, majd a sydney-i olimpián egy hetedik helyet is szerzett.

Bár nem volt gyors, az már középiskolás korában kiderült róla, hogy remek adottságokkal rendelkezik, hihetetlenül magas oxigénfelvevő képességgel bírt. Ezért kapta a Tüdő  becenevet.

Már 1999-ban is országútizott, Phil Liggett szakkommentátor egyik versenyét látva már akkor megmondta, hogy akár Tourt is nyerhet, de olimpia után jött az igazi váltás. Európába költözött, és profi országútis lett, először a később doppingdoktorként elhíresült Michele Ferrarival dolgozott rövid ideig, majd Aldo Sassihoz került. Ő faragott belőle igazi többnapos versenyzőt, a hegyeket bíró Evansből egész jó időfutamos lett, de a rövid meredekeken is robbanékony volt. A sikerek gyorsan jöttek, 2001-ben megnyerte az osztrák körversenyt, 2002-ben a Giro d'Italián egy napig viselhette a rózsaszín trikót is, de nem tudott igazán stabil versenyzővé válni az első években.

2005-ben egy edzésbalesetből felépülve összetett Tour de France 8. hellyel jelezte, számolni kell vele, de az igazi áttörés 2006-ban jött el. Alberto Contadort és Alejandro Valverdét megverve nyerte meg a romandiai körversenyt, a Touron pedig Floyd Landis kizárása után negyedik lett. Ez az év sem volt azonban könnyű számára, furcsa fejfájásos betegsége miatt az egyik szemére alig látott, és ez a versenyzésben is hátráltatta.

A Majdnem ember

2007-ben Evans már a Tour egyik esélyeseként indult, de nagyon kevéssel, 23 másodperccel kikapott Alberto Contadortól. Evans mindent megtett, de ahogy szinte egész karrierje során, nem volt elég erős csapata, a hegyeken nem tudták igazán segíteni. Az utolsó időfutamon Evans hiába vert másfél percet Contadorra. 

A spanyol a következő évben nem indulhatott csapata eltiltása miatt, így Evans a Tour abszolút favoritja volt. A 16. szakaszig még optimálisnak tűnt a helyzete, 8 másodperc volt csak a hátránya összetettben. A 17. etapon a CSC zseniális taktikája azonban mindent felborított. Mindenki arra számított, hogy az összetettben vezető Fränk Schlecket védik majd, így az L'Alpe d'Huez felé menet csak blöffnek gondolták Carlos Sastre támadását. Mire rájöttek, hogy ezt komolyan kéne venni, már késő volt. Evansnek ezúttal sem voltak megfelelő emberei arra, hogy felvigyék a spanyol hegyimenőre. A Tour itt el is dőlt, Evans újra második lett, 58 másodperccel kapott ki 3559 kilométer után. 

A 2009-es Tourja katasztrofális lett, 45 percet kapva Contadortól csak 30. lett. A Vuelta a Españán próbálta kárpótolni magát, ugyan az összetettben is vezetett, de ezúttal is utolérte a balszerencse. Az érzelmeit ritkán rejtegető Evans később elmondta, hogy el is sírta magát. Egy mechanikai probléma és lassú javítása miatt súlyos másodperceket veszített a kilencedik szakaszon, és végül a harmadik lett a háromhetes végén. A mindig a siker kapujában lévő Evansnek ezért is volt a nem túl hízelgő beceneve: Nearly Man (Majdnem ember).

Ezt a nevet már ebben az évben eltörölhette, a mendrisiói világbajnokságon bátor versenyzéssel, jól időzített támadással nyert. A pálya utolsó emelkedőjét szinte önkívületben megtéve szerezte meg első igazán nagy győzelmét. Ezzel azoknak is elégtételt adott, akik megalkuvó versenyzési stílusa miatt támadták.

A 2010-es Girón is egy emlékezetes győzelmet aratott. A Carrara és Montalcino közötti szakaszon földutakra is rávitték a mezőnyt, amelyek az eső miatt sártengerré változtak. A mountain bike-os tapasztalatok ekkor jöttek jól Evansnak, és tetőtől talpig mocskosan szökésből nyerte meg az ikonikus etapot.

A Tour-győzelem azonban még mindig hiányzott neki, és hiába ment a Lottóból a BMC csapatába, 2010-ben sem válthatta valóra álmait. A nyolcadik szakaszon Evans megszerezte a sárga trikót, de nem tudta megőrizni a következőn. Az előző napi bukásban eltört a könyöke, bár ez akkor titkolták, és óriási fájdalmai miatt képtelen volt tartani az iramot a legjobbakkal. Már az is csoda volt, hogy ennek ellenére végigment a Touron.

2011-ben álomszerűen alakult Evans szezonja, megnyerte a Tirrenio-Adriaticót, a romandiai körversenyt, és a Tour előversenyének számító Critérium du Dauphine-en is jól szerepelt, második lett. A Touron is őrizte formáját, és végre egész jó csapat is segítette.

Az első szakaszoktól az élen volt, a negyediket megnyerte. Szinte hihetetlen, de semmi különleges nem történt vele a három héten, a 19. szakaszon ugyan Andy Schleck több mint két percet vert rá, de a záró időfutamon ezt simán ledolgozta, és végre könnyek között felállhatott a Tour dobogójának első helyére.

A következő évben megint a tipikusnak mondható Evanst lehetett látni, a Wiggins és Froome által dominált mezőnyben csak szenvedett, képtelen volt a legjobbakkal menni minden szakaszon, több mint 15 perc hátrányt szedett össze. 2013-ban a Giro–Tour-duplázással próbálkozott, de csak félsikert ért el, a Girón harmadikként végzett, de a Touron mélyen a várakozások alatt teljesített,  másfél órát kapott a győztes Froome-tól. Ekkor mintha meg is tört volna benne, a következő szezonban sem tudott túl sok jó eredményt felmutatni. Minden jel arra mutatott, hogy már nem tud megújulni. Szeptemberben be is jelentette, hogy visszavonul.

Azt ígérte, hogy ha profi versenyeken már nem is indul többé, sosem fogja abbahagyni a bringázást, ahogy a legtöbb barátja, mindig is tekerni fog. Korábbi csapatánál, a BMC-nél afféle kerékpárnagykövet lesz, a nevét viselő versenyen jövőre pedig már szervezőként lesz jelen.