220 km dögunalom után nagy hajrá és célfotó döntött

2016.07.04. 18:37

Talán egy centin sem múlt, de Mark Cavendish megszerezte idei második szakaszgyőzelmét, és összesen már 28 etapsikernél jár. A mezőny a nap nagy részében pihent. A sárga trikót megőrizte Peter Sagan.

A Tour harmadik szakasza iszonyú hosszú, 223,5 kilométer volt. A mezőny nem nagyon erőltette meg magát úgy 180 kilométerig, laza, beszélgetős menet volt sokáig a sík úton. A bringások egyszerre élvezték és unták a tekerést, ahogy azt Tom Dumoulin ásítozása is bizonyítja.

A szakasz elején Armindo Fonseca válallkozot magányos szökésre, de arra azért ügyeltek a sprinterek csapatai, hogy ne érjen haza. Fonsecához később felzárkózott a franciák nemzeti hőse, Thomas Voeckler is, de ketten sem tudtak olyan tempót diktálni, ami elég lehetett volna a szakaszgyőzelemhez, újra mezőnyhajrá döntött.

A célegyenesben André Greipel nyitotta a hajrát, Cavendish tapadt rá, majd az utolsó métereken lekerülte. Greipel ünnepelt, de a célfotó bebizonyította, hogy Cavendish centikkel előbb haladt át a célvonalon. A Tourokon ez volt a 28. szakaszgyőzelme, ezzel beérte az örökranglistán a francia Bernard Hinault-t. Cavendish első helyével sok pontot is szerzett, így átvette Peter Sagantól a zöld trikót.

Sagan is ott volt az élen, de az utolsó száz métert kicsit elgörcsölte, a negyedik helyen érkezett. Bryan Coquard előzte még meg a végén. A sárga trikót azonban így is megőrizte, de növelni nem tudta az előnyét.

Eredmények:

3. szakasz, Granville–Angers 223,5 km

1. Mark Cavendish (brit, Dimension Data)
2. André Greipel (német, Lotto Soudal)
3. Bryan Coquard (francia, Direct Energie)
4. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff)
5. Edward Theuns (belga, Trek-Segafredo)

Összetett:
1. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff) 14:34:36
2. Julian Alaphilippe (francia, Etixx-Quick-Step) +8 mp
3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) +10 mp
4. Christopher Froome (brit, Team Sky) +14 mp
5. Warren Barguil (francia, Giant-Alpecin)
6. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar)
7. Roman Kreuziger (cseh, Tinkoff)
8. Tony Gallopin (francia, Lotto-Soudal)
9. Fabio Aru (olasz, Astana)
10. Daniel Martin (ír, Etixx-Quick-Step)