Meghatározó tagja hagyja el Valter Attila csapatát
Az idény végén távozik a Valter Attilát is foglalkoztató holland Jumbo-Visma kerékpároscsapattól a szlovén Primoz Roglic.
A 33 éves kerekes szombaton jelentette be erre vonatkozó döntését, de azt egyelőre nem árulta el, hogy hol folytatja. „Csak annyit közölhetek, hogy elhagyom a csapatot” – mondta Roglic, akinek még a következő idény végéig érvényes szerződése volt.
Primoz Roglic
Fotó: Getty Images
A szlovén versenyző 2016 óta a Jumbo-Visma tagja, a csapat színeiben háromszor diadalmaskodott a Vuelta a Espanán (2019, 2020, 2021), idén pedig megnyerte a Giro d'Italiát. 2020-ban második lett a Tour de France-on, miután 11 napon keresztül viselte az élen állónak járó sárga trikót.