Pénteken kezdődik a Forma-1-es szezon!

2001.02.28. 07:42
Péntek hajnalban az első szabadedzéssel kezdetét veszi a Forma-1 2001-es idénye. Természetesen már mind a csapatok, mind a pilóták Melbourne-ben vannak és melegítenek a rajtra.
A készülődés talán a Minardi háza táján a leglázasabb, hiszen a faenzai kiscsapatnak épphogy sikerült elkészítenie az új kasztnikat, amelyekkel pilótái vasárnap rajthoz állhatnak. Az ausztrál-olasz istállónak azonban a harmadik, azaz a tartalék chassis-t az időszűke miatt már nem is sikerült legyártania, így tartalék autó nélkül kénytelen nekivágni az Albert parki "kalandnak". Nem véletlen ez a kifejezés, hiszen a karosszéria és a motor is szinte teljes egészében a tavalyi, s így még a 107 százalékos szabállyal - a pole pozíciót birtokló pilóta idejénél maximum 7 százalékkal mehetnek rosszabb köridőt - is meg kell küzdenie Fernando Alonsónak és Tarso Marquesnek. Ne lepődjünk hát meg, ha vasárnap csupán 23, esetleg 22 autó vág neki a viadalnak. Az új PS01- est egyébként helyi idő szerint szerdán délelőtt mutatják be hivatalosan az Albert parki boxban.

Gaston Mazzacane
Egy órával később ugyanitt áll a nyilvánosság elé a Prost-Acer is, ám a remek teszteredmények tükrében a franciáknak nincs félnivalójuk a sikertelenséget illetően. Az egész csapat - leginkább a Ferrari motornak és a tőkeerős szponzoroknak köszönhetően - magabiztosnak tűnik, az egyetlen gyengébb láncszem a második pilóta, Gaston Mazzacane lehet. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a költségvetés nagy részét az ő személyes támogatója fedezi.

Csütörtökre hagyja új gépének leleplezését az Arrows. Tom Walkinshaw istállója, csak úgy mint tavaly, idén is az utolsó pillanatban fedi fel új kocsijának dizájnját. De ez csupán amolyan médiafogás, hiszen az Arrows-Asiatechkel a két sofőr, Verstappen és Bernoldi, valamint a tesztpilóta Johnny Herbert már hetek óta folyamatosan körözött Európa több pályáján.

A kicsiket követően tereljük figyelmünket a nagyok háza tájára: a Ferrari, a McLaren és a Williams szerelői is nyugodtan sertepertélnek a garázsaikban, mialatt pilótáikat már újságírók hada üldözi. Michael Schumachert például már megint vissza akarják vonultatni a tollforgatók. Egy interjúban ugyanis újfent kérdőre vonták a 2002 végén lejáró Ferrari-szerződését illetően.

Michael Schumacher
"Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy imádom a Ferrarit és még legalább kétszer világbajnokságot akarok vele nyerni. Huszonnégy hónap áll még a rendelkezésemre, hogy meghosszabbítsam a kontraktusom. Ez rengeteg idő, én pedig semmit nem akarok elsietni, ráérünk még a tárgyalásokkal." - nyugtatta meg - leginkább az olasz - média képviselőit a háromszoros világbajnok.

Schumi egy másik szerződéssel kapcsolatban azonban már nem lehet ilyen kényelmes, ugyanis Brüsszelben a héten tartják a sisakjával kapcsolatos per első tárgyalási napját. Mint arról már beszámoltunk, a Bell nevű cég feljelentette a kerpeni pilótát, mert szerinte indokolatlanul rúgta fel a 2001 végéig érvényes mágállapodásukat, s pártolt át a rivális Schubert márkához. Ha a bíróság helyt ad a bukósisakgyártó érvelésének, akkor Schumacher több millió márkát is veszíthet.

De repüljünk gyorsan vissza az ötödik kontinensre, ahol Mika Hakkinen ezekben a napokban még családjával foglalkozik. A kétszeres világelső legutóbb azzal hencegett, hogy már gyorsabban cserél pelenkát, mint szerelői kereket. Kisfia, a két és fél hónapos Hugo ugyanis olyannyira edzésben tartja apukáját, hogy még éjjel kettőkor is a tisztábatétel gyakorlására kényszeríti. Azt hiszem ez az információ bizonyítja leginkább, milyen a hangulat a wokingiaknál.