Vilma
-7 °C
4 °C

Pénteken indul az első menet

2002.02.25. 17:01
Pénteken, Ausztráliában az első szabadedzésekkel megkezdődik a 2002-es Forma-1-es világbajnoki sorozat. A csapatok már készen állnak a startra, a versenyzők utolsó pihenőnapjaikat töltik, ám vasárnap már minden esélyes ott lesz a rajtrácson. S hogy kik ők? Írásunkból kiderül...
Pénteken az első szabadedzésekkel megkezdődik a 2002-es Forma-1-es szezon. A csapatok egy része már meg is érkezett a verseny színhelyére, Melbourne-be, a többiek pedig a napokban landolnak az ausztrál nagyvárosban. A pilóták - szokásukhoz híven - a futam előtti utolsó napokat pihenéssel töltik, így szinte mindannyian egy-egy egzotikus szigetről, esetleg valamely északi síparadicsomból érkeznek az ötödik kontinensre.

Az olaszok elszámolták magukat

A 11 F-1-es istálló - a Prost megszűnése, illetve a Toyota érkezése miatt idén is 22 autó lesz a rajtrácson - a 2001-es őszi teszttilalom miatt az újév első két hónapját teszteléssel töltötte, a pilóták ki sem látszottak a munkából. Szinte az összes csapatnak sikerült "belőnie" az új gépét a szezonnyitóra, ám egy igen illusztris egylet kissé elszámította magát, s így kénytelen az Albert Parkban a tavalyi technikával rajthoz állni.

Talán furcsa, hogy ez a csapat a világbajnoki cím védője, a Ferrari, melynek az eredményeit tekintve váratlan, ám a nemzetiségére gondolva - olasz - már nem is annyira meglepő a csúszás: a precizitás és a pontosság még a világ legfejlettebb technikát igénylő sportjában sem tartozik a taljánok erősségei közé.

Gyorsaság helyett megbízhatóság

Ausztráliában tehát Michael Schumacher az F2001-es autóval áll majd a rajtrácson, szemben a Williams, a McLaren és a többiek legutóbbi fejlesztésű gépeivel. Emiatt azonban nem kell félniük a Scuderiáért rajongóknak, hiszen, ha a tavalyi modell nem is lesz annyira gyors, mint idei vetélytásrai, egy előnye mindenképpen van velük szemben: megbízható.

S hogy milyen az F2002-es? Schumacherrel a volánnál Fioranóban úgy másfél másodperccel javította meg a pályacsúcsot, azaz minden bizonnyal gyorsabb, mint a Williams, a McLaren és a többiek autói. Csupán a kiforrottsággal van még probléma, hiszen az első példány csak február 6-ra készült el, s az alig több, mint két hét nem volt elegendő az alapos teszteléshez. Schumacher így - saját bevallása szerint - nem győzni, hanem pontokat szerezni megy Melbournbe, egy dobogós hellyel már tökéletesen elégedett lenne.

Jőni fog, ha jőni kell...

De mikor lesz bevethető az új Ferrari? Ezt még senki nem tudja pontosan, a négyszeres német világelső szerint nagyban függ attól, hogy milyen eredménnyel zárul az idénnyitó. Olasz felfogás szerint: ha a régivel is sikerül győzni, akkor ráérünk még fejlesztgeni az újat, kudarc esetén azonban lépni kell, s mihamarabb harcra kész állapotba kell hozni az F2002-est. Hiszen a sarkukban ott tolakodnak a trónkövetelők, a Williams és a McLaren...

Sir Frank istállójában a télen szinte semmi változás nem történt, maradt a motor, a kasztni és a pilóták is. Csak hogy minden egy kicsit jobb lett: a BMW felszedett legalább 30-40 lőerőnyi pluszt, a karosszéria aerodinamikailag finomodott, míg a versenyzők között egy olyan rivalizálás kezdődött meg, melyre jónéhány éve nem volt példa a Forma-1-ben.

Ralf vagy Juan? Juan!

Ki

  • 147
    Juan Pablo Montoya
  • 138
    Michael Schumacher
  • 63
    David Coulthard
  • 55
    Kimi Raikkönen
  • 23
    Ralf Schumacher
Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya ugyanis nem kedvelik egymást. Jobban mondva a német inkább tart a kolumbiaitól, hiszen az előző szezon kezdeti nehézségei után a dél-amerikai az idény második felére igen csak magára talált, s az eredményeit tekintve a Williams első számú pilótája lett. Ralf - ki tudja e miatt-e - de a téli felkészülést leginkább egyoldalú - Montoya sosem válaszolt nyíltan - üzengetéssel töltötte: a sajtón keresztül próbálta tudatni a csapatával, s márkatársával is, hogy a Williamsnél igen is ő a Nr.1.

Ez az akció azonban finoman szólva sem jött be, Frank Williams csapatfőnök és Patrick Head technikai igazgató is bírálta érte a németet. Gerhard Berger, a BMW sportigazgatója pedig - az angol csapat a német cég motorjait használja - többször is nyíltan kijelentette, hogy az istállón belül egyik versenyzőnek sincsenek előjogai, aki gyorsabb, az győz.

Sőt, Sir Frank a napokban még rá is tett erre egy lapáttal, ő azt nyilatkozta, hogy még a pilóták helye sem biztos a csapatánál.

"Ha azt látom, hogy Button a Renault-val jobban teljesít, mint az én sofőreim bármelyike, akkor vissza hozom őt a 2003-as szezonra" - szólt Frank, méginkább motiválva Ralfot és Montoyát. Azaz talán levonhatjuk azt a következtetést, hogy amelyik pilóta fejben erősebb lesz, az könnyedén háttérbe szoríthatja másikat a csapaton belül, s akkor talán eredményesen eredhet Michael Schumacher nyomába. Meg lennék lepve, ha ez nem a nyugodtságáról híres Montoya lenne.

Coulthard: ha azonnal nyer, világbajnok lehet

A McLarennek az utóbbi években szintén volt egy hidegvérű versenyzője, Mika Hakkinen, ám a finn - ki tudja miért - úgy döntött, hogy az idei szezont pihenéssel tölti, s nem vesz részt az F-1-es vébésorozatban. Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke azonban hamar pótolta a kétszeres világbajnokot, s leigazolta Kimi Raikkönent, aki szintén a skandináv ország szülötte. S szintén hideg, mint a kő...

David Coulthard, Dennis másik versenyzője már nem épp a nyugodtságáról híres, sőt. Valamint a skót szempontjából az sem szerencsés, hogy Dennis nem igazán rajong érte: az F-1- berkeiben köztudott, hogy Coulthardot Jürgen Hubber, a Mercedes igazgatótanácsának elnöke - a konszern első embere - tartja a McLarennél. Ő viszont tényleg rajong a bohém Davidért, aki, ha az első két- három futamon "odateszi magát", s két barátnőváltás közé be tud programozni egy-két győzelmet, akkor igen könnyen megszerezheti az "első számú pilóta" rangot, amely szerintem elengedhetetlen feltétele annak, hogy világbajnok legyen.

Ha így lesz, akkor hárman küzdenek a trónért 2002-ben, ha nem, akkor a ringben csak két rivális feszül egymásnak: Michael Schumacher vs. Juan Pablo Montoya.

Don't miss it!