Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Baumgartner támogatói klub alakult

2004.01.16. 20:41
Egy nap alatt 45 millió forint jött össze Baumgartner Zsolt Forma-1-es indulásához hiányzó 380 millióból. A versenyző édesapja nem adja fel.
A Baumgartner Team péntek este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elmúlt 24 órában számos felajánlás érkezett itthonról és külföldről - például az Egyesült Államokból, Németországból és Ausztriából - Baumgartner Zsolt támogatása ügyében. Magánemberek és cégek jelentkeztek telefonon, e-mailben illetve személyesen: akadt olyan, aki 30 millió forintot ajánlott fel, sőt olyan üzemanyagtöltő-állomás is, amely egy éven át minden liter eladott benzinből 5 Ft-ot szánna a fiatal pilótára. Rengetegen jelentkeztek egy-kétezer forintos támogatásokkal is, néhány óra alatt így több mint 45 millió forint jött össze. A Baumgartner Team a felajánlások nagy számát és a rendkívüli érdeklődést tapasztalva úgy döntött, hogy létrehozza a "Baumgartner Zsolt támogatói klubot".

Baumgartner-apuka meghatódott

Ennek tagja lehet bármely magánszemély vagy cég, aki illetve amely erkölcsi vagy anyagi támogatást kíván nyújtani az első magyar Forma-1-es versenyző szerepléséhez. Az újonnan létrehozott klubba várják mindazok jelentkezését, akik erkölcsi támogatásukról biztosítják, illetve azokat is, akik anyagi lehetőségeik révén is készek segíteni azt az ügyet, melynek sikere az elmúlt napokban kétségessé vált.

- Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy végtelenül meg vagyok hatódva. Minden elképzelésemet felülmúlta mindaz, amit az elmúlt 24 órában átéltem. Itthonról és külföldről özönlenek a felajánlások, sorra kapjuk a telefonokat, melyekben támogatásukról biztosítanak bennünket ismeretlen emberek. Tizenkét órával ezelőtt még azt hittem, hogy nincs tovább, elszállt minden remény, de a magyar embereknek ez a hihetetlen összefogása, elképzelhetetlen kedvessége új erőt adott. Az utolsó pillanatig megteszünk mindent a siker érdekében, nem adjuk fel! - mondta az MTI-nek Baumgartner Antal, a versenyző édesapja.

Egymillióért már rá lehet kerülni az autóra

A Baumgartner Team a Minardi csapat mindkét autójának két oldalán egy-egy helyet fenntart a klub tagjainak. Azoknak a segítőknek a nevét, akik 1000 forintot meghaladó összeget ajánlanak fel, a futamokat követően közzéteszik a Nemzeti Sportban. Az 5000 forintnál többet áldozók egyedi ajándékot kapnak, az egymilliós összeget meghaladó támogatást nyújtók nevét pedig - hozzájárulásuk esetén - minden versenyen megjelenítik a versenyautókon, a támogatásra vonatkozó megállapodásban foglaltak szerint.

Amennyiben Baumgartner Zsoltnak nem sikerül bekerülnie a Forma-1-be, úgy a Baumgartner Autócentrum Kft. és Baumgartner Antal készfizető kezesség-vállalásával visszafizeti az átutalt összeget. A felajánlásokat az erre a célra elkülönített bankszámlaszámra várják: CIB Bank Rt. 10700024-04044806-51900001. Érdeklődni a (06 1) 246-2671-es és a (06 1) 248-2808-as telefonszámon lehet.

Baumgartner Zsolt idei Forma-1-es szereplése a Miradival azután vált kérdésessé, hogy az egyik főszponzor, a Mol Rt. a korábbi szándéknyilatkozatához képest az utolsó pillanatban, csütörtökön módosította a támogatás feltételeit, amit a pilóta menedzsmentje nem tudott elfogadni.