Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Budapesten mutathatják be az új Minardit

2004.02.04. 13:10
Az autóbemutatót évek óta nem tartó Minardi idén azt tervezi, hogy Magyarországon leplezi le 2004-es gépét. Feltéve, ha Baumgartner istállójának sikerül időt találnia a legalább három napos programra.
A tavaly a Jordan autójával a Forma-1-ben bemutatkozó Baumgartner Zsolt idén a Minardi-Cosworth csapat pilótája lesz. A magyar versenyző szponzorain keresztül nyolcmillió dollárt visz az istállóhoz, amely az olasz-ausztrál kiscsapat költségvetésének jelentős része.

"Az időhiány a probléma"

Valószínűleg ennek is szerepe lehet abban, hogy felmerült a lehetőség: a Minardi új autóját Budapesten mutassák be. A februárra tervezett prezentáció helyéről még nem döntött a csapat, de Frank Tamás, Baumgartner menedzsere az Indexnek elmondta, elképzelhető, hogy a magyar főváros lesz a helyszín.

"Folynak a tárgyalások arról, hogy a Minardi Budapesten tárja a nyilvánosság elé a 2004-es szezonra épített F-1-es autóját. Logisztikailag viszont problémás lenne a csapatnak a magyarországi bemutató, hiszen az ide, illetve a visszaút legalább két napot igénybe venne, vagyis az időhiány a legnagyobb probléma. Ráadásul a pilótáknak még sokat kell tesztelniük a márciusi idénynyitó előtt, amely viszont Ausztráliában lesz. Az idő tehát kevés, de a hétvégéig eldől, lesz-e bemutató Pesten vagy sem" - nyilatkozta Frank.

A szállítás drága

A Minardi az utóbbi években nem tartott külön bemutatót, rendszeresen a szezon első versenyének színhelyén leplezte le az új gépét. Ennek leginkább anyagi okai vannak, hiszen az istálló felszerelésének szállítása nem kis költség.