Miklós
-7 °C
2 °C

Briatore Raikkönent dicsérte, Dennis könnyezett Japánban

2005.10.10. 12:58
Tetszett a Japán Nagydíj a győztes McLare-Mercedes és a második, illetve harmadik helyen végzett Renault csapatfőnökének is. Flavio Briatore az ellenfél pilótáját, Kimi Raikkönent dícsérte, a finn győzelmét Ron Dennis McLaren-mendzser meg is könnyezte .
A sajtón keresztül vitázott a Brazil Nagydíj után Ron Dennis, a McLaren-Mercedes és Flavio Briatore, a Renault főnöke arról, ki a legjobb pilóta a Forma-1-ben.

Nem tudtak megegyezni

Az olasz menedzser saját világbajnokát, Fernando Alonsót, ellenfele a mclarenes vb-második Kimi Raikkönent dícsérte, és állította, jobb mint a világelső.

Vasárnap Raikkönen a tizenhetedik helyről indulva nyerte meg a japán futamot úgy, hogy az utolsó körben előzte meg a másik Renault-pilótát, Giancarlo Fisichellát. Ezzel kivívta Briatore elismerését is.

"Kétségtelenül megérdemelte"

Dennis (jobbra) köszönti a győztes Raikkönent (fotó: epa)
Dennis (jobbra) köszönti a győztes Raikkönent (fotó: epa)
"Meglepett, hogy Kimi el tudott menni, de kétségtelenül megérdemelte a győzelmet" - idézte Briatorét az AFP hírügynökség. Második helye ellenére Fisichellával is elégedett volt: "Nagyon korrektül vezetett. Nem mondom, hogy örülök a második helynek, de megtörténik az ilyen."

Tavaly Franciaországban Jarno Trulli az utolsó kanyarban vesztette el a harmadik helyet Rubens Barrichellóval szemben, és néhány futammal később leginkább emiatt rúgta ki őt a Renault-tól Briatore.

Ilyen versenyek kellenek

Ezúttal viszont eszébe sem jutott ilyesmi, sőt, megerősítette, hogy Fisichella jövőre is a csapatnál marad, illetve a futammal foglalkozott. "Élveztem az előzéseket, ilyen versenyek kellenek a Forma-1-nek. Akik Európában fölkeltek megnézni, nem csalódtak, fantasztikus volt".

Hasonlóan értékelte a szuzukai eseményeket nagy riválisa, Ron Dennis is. "Nagyon tetszett, ez volt Kimi legjobb versenye. A csapatra büszke vagyok, egy kicsit el is érzékenyültem" - vallotta be az angol csapatfőnök, aki az eredményhirdetést már végigmosolyogta.

A McLaren-csapat sikere is

Raikkönennek a rettentő gyors körök és a látványos előzések mellett a jó stratégiára is szüksége volt, ezt az istállótól kapta meg. "A taktikai szakemberünk hihetetlen munkát végzett, de nem lehet elvitatni Kimitől a sikert" - értékelt Dennis a Reutersnek.

A 25 éves versenyző győzelme különösen fontos volt a konstruktőr-világbajnokság miatt, amelyben a Renault mindössze két ponttal vezet a McLaren-Mercedesszel szemben az utolsó futam előtt.