Árpád
3 °C
12 °C

Alonso nekiment a Ferrari-csapatfőnöknek

2014.11.22. 18:53 Módosítva: 2015-05-02 03:20:59

Burkoltan kritizálta nyilatkozataiban a hétvégén Marco Mattiacci Ferrari-csapatfőnök az istállótól távozó Fernando Alonsót, akinek a helyére Sebastian Vettelt szerződtette. A visszafogott beszólás a spanyolnak is feltűnt, és szombaton vissza is üzent Mattiaccinak, aki korábban azt mondta, "übermotivált és elkötelezett" pilótát akart, ezért hozza a németet.

"Hallottam a kommentjeit, és nem tetszettek. Ha úgy értette, hogy nem voltam motivált, túl későn érkezett a Ferrarihoz. Pár hónapja van itt, nem látta az öt évet, amit itt töltöttem. Hogy hogy küzdöttem minden egyes versenyen."

Alonso 14 hónapnyi egyezkedés után múlt héten szinte biztosan a McLarenhez szerződött, de még mindig nem jelentették be a megállapodásukat, és ő is tagad. Amikor hivatalossá vált, hogy szakít a Ferrarival, szépen beszélt a csapatról, és kiemelte, hogy nem nehezítették meg a távozását, bár szerződése 2016 végéig élt.

Most azon is pikírtkedett Alonso, hogy sokáig meg akarták tartani: "Valószínűleg túl öreg voltam, amikor egészen a monzai futamig hosszabbítani akart velem, és hívogatott még az utolsó pillanatokban is. Valószínűleg akkoriban még nem voltam túl öreg. Amikor meghoztam a döntésemet, másik pilótát kellett keresnie. Megvannak az e-mailek a számítógépemben."

(Azt pedig tudjuk, hogyha ő a mailjeivel jön, akkor azok tényleg megvannak, volt és leendő mclarenes főnöke, Ron Dennis tudna erről bővebben mesélni: 2007-ben, amikor Alonso a McLarennél volt, az ő mailjei alapján buktatták le a Ferraritól adatokat lopó angolokat. Mivel összeveszett Dennisszel, felnyomta saját csapatát a FIA-nál.)