Vendel
5 °C
20 °C

Hoppá, verseny volt a Forma-1-ben!

2015.07.05. 16:18

Izgalmas és változatos futamot nyert meg Lewis Hamilton Silverstone-ban, amikor harmadszor győzött a Brit GP-n vasárnap délután.

Pocsékul kezdett a bajnok a pole-ból, Massa a harmadik helyről lerajtolta, de még Bottas is, a finnt viszont pár kanyar után sikerült visszaelőznie. Rosberg is elrontotta a startot, csak negyedik volt.

Hátul a kavarodásban koccant a két Lotus és a két McLaren-Honda, Grosjean és Maldonado fel is adta, Buttonnak szintén ki kellett állnia. Alonso megúszta egy orrcserével. Versenybalesetek voltak, a McLarenek el sem kerülhették a koccanást, Alonso kocsija bevágódott Button elé, menthetetlen volt a helyzet.

Jött a biztonsági kocsi, és az újrarajtnál Hamilton megpróbálta megelőzni Massát, de ez olyan jól sikerült, hogy durván elfékezte magát, lecsúszott a bukótérbe, és Bottas is elment mellette.

A finn szenzációsan gyors volt, tolta le Massát, de a Williams nem akarta, hogy előzzön. Aztán megmondták neki, ha tud, elmehet csapattársa mellett, de az jól védekezett, így nem jött össze a manőver. Pedig ha előre engedik, elhúzott volna. A Williams nem a csapat, hanem Massa érdekeit nézte, korrekt volt vele, de ez könnyen lehet, hogy a győzelmébe került, mert Bottasban ma benne volt az első siker.

Így viszont Massa feltartotta Bottast, Hamilton simán rajtuk maradt, és Rosberg sem szakadt le róluk. A 20. körben az angol lépett is, ő cseréltetett először kereket. Utána jött Rosberg, majd a Williamsek, és Hamilton simán az élre került a kiállások után.

Massa lemaradt tőle, Bottast kergette Rosberg. Úgy tűnt viszont, beáll a sorrend, mert a német nem volt gyorsabb a Williamseknél.

Közeledett viszont az eső, a pilótákat folyamatosan tájékoztatták, hogy csapadék érkezik. 15 körrel a vége előtt meg is jött egy zápor, de nem volt akkora, hogy átmeneti gumira kelljen váltani. Raikkönen azért az ötödik helyről megtette, hibás döntésnek bizonyult, mert hamar elállt az eső.

Rosberg nagyon érezte a köztes körülményeket, előbb Bottast, majd Massát előzte meg, és üldözőbe vette Hamiltont. Már csak két másodpercre volt tőle, amikor hét körrel a vége előtt jött az erősebb zivatar, és Hamilton újra jól kapcsolt, ő ment ki először átmeneti gumiért az elsők közül.

Tökéletes döntés volt, mert az eső erősödött, és a többieknek is követniük kellett az angolt, felrakatták az esőgumit.

Hamilton megerősítette az első helyét, a Williamsek viszont teljesen lemaradtak, Vettel is eléjük került a Ferrarival, a harmadik helyre. Miközben Raikkönen intermediate-jei elkoptak, és a második esőben újra cserélnie kellett - nyolcadiknak esett vissza, pedig a csapadék előtt még csapattársa előtt volt.

A sok kieső miatt hátrébb Alonso bejött a top10-be, és ott is maradt a végéig, megszerezve első pontját a McLarennel visszatérése óta.

Az élen csak az időjárás változott, a befutóra újra kisütött a nap, a zászló Hamiltont intette le Rosberg és Vettel előtt. Massa és Bottas a 4-5. helyen végzett, igen csalódottak lehetnek, főleg ha majd megnézik, mit tudott volna Bottas, ha hagyják előre menni.

Hamilton 17 pontra növelte előnyét 38. futamgyőzelmével, Silverstone-ban harmadszor győzött 2008 és tavaly után. Megkapta az áhított aranytrófeát is.

Különösen a közönségnek volt hálás, minden idők egyik leglassabb tiszteletkörét futotta, ahol lehetett, kiment a bukótérre, hogy minél közelebb legyen a hazai rajongókhoz.

Most három hét szünet, aztán július utolsó hétvégéjén jön a Magyar Nagydíj.

A Brit GP végeredménye, és a bajnoki állás

1    Lewis Hamilton    Mercedes    1h31m27.729s
2    Nico Rosberg    Mercedes    10.956s
3    Sebastian Vettel    Ferrari    25.443s
4    Felipe Massa    Williams/Mercedes    36.839s
5    Valtteri Bottas    Williams/Mercedes    1m03.194s
6    Daniil Kvyat    Red Bull/Renault    1m03.955s
7    Nico Hulkenberg    Force India/Mercedes    1m18.744s
8    Kimi Raikkonen    Ferrari    1 Lap
9    Sergio Perez    Force India/Mercedes    1 Lap
10    Fernando Alonso    McLaren/Honda    1 Lap
11    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    1 Lap
12    Roberto Merhi    Marussia/Ferrari    3 Laps
13    Will Stevens    Marussia/Ferrari    3 Laps
-    Carlos Sainz    Toro Rosso/Renault    Retirement
-    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    Retirement
-    Max Verstappen    Toro Rosso/Renault    Spun off
-    Pastor Maldonado    Lotus/Mercedes    Collision
-    Jenson Button    McLaren/Honda    Collision
-    Romain Grosjean    Lotus/Mercedes    Collision
-    Felipe Nasr    Sauber/Ferrari    Not started

1    Lewis Hamilton    194
2    Nico Rosberg    177
3    Sebastian Vettel    135
4    Valtteri Bottas    77
5    Kimi Raikkonen    76
6    Felipe Massa    74
7    Daniel Ricciardo    36
8    Daniil Kvyat    27
9    Nico Hulkenberg    24
10    Romain Grosjean    17
11    Felipe Nasr    16
12    Sergio Perez    15
13    Pastor Maldonado    12
14    Max Verstappen    10
15    Carlos Sainz    9
16    Marcus Ericsson    5
17    Jenson Button    4
18    Fernando Alonso    1
19    Roberto Merhi    0
20    Will Stevens    0


1    Mercedes    371
2    Ferrari    211
3    Williams/Mercedes    151
4    Red Bull/Renault    63
5    Force India/Mercedes    39
6    Lotus/Mercedes    29
7    Sauber/Ferrari    21
8    Toro Rosso/Renault    19
9    McLaren/Honda    5
10    Marussia/Ferrari    0