Hedvig
9 °C
24 °C

Verstappen fél lábbal a Mercedesnél

2017.10.05. 21:35

Máris pezseg a jövő évi pilótapiac, különösen a Red Bullnál, ahol nem is tagadják, keresik Daniel Ricciardo utódját. A The Times-tudósító Kevin Eason szerint kezdhetik keresni Verstappenét is, ugyanis állítja, a "Mercedes félúton jár a holland leigazolásában".

Eason szerint a Ferrari is ostromolja a húszévest, mindkét istálló 20 millió fontot, úgy 23 millió eurót fizetne neki évente, de a Merci áll nyerésre.

A Mercedesnél Hamiltonnak és Bottasnak is kifut a szerződése egy év múlva, a Ferrarinál Vettel 2020-ig biztosította be magát pár hete, Räikkönennek viszont lejár a megállapodása 2018-ban.

Vagyis az olaszokhoz érkezhetne, más kérdés, hogy ezzel felülírnák az 1+1 pilótás belső rendszerüket, vagyis hogy versenyzőik egyikét mindig jobban nyomják, úgy mint most Vettelt, előtte Alonsót, előtte Schumachert.

Végülis 2007-08-ban működött a dolog Räikkönen és Massa között, de valószínűbb azért, hogy Sergio Marchionne egy saját nevelésű újonccal, a francia Charles Leclerckkel számol Vettel mellé 2019-től.

Nehéz biztosat mondani, annyi tűnik annak, hogy a Ferrari igyekszik több vasat tartani a tűzben.

Verstappen szerződése elméletileg csak 2019 végén jár le a Red Bullnál, de több hír volt már róla, hogy 18 végén kiugorhat belőle. Eason sem zárja ki persze, hogy Verstappen marad, de ehhez "piszok gyorsan kell egy gyors kocsit adniuk neki".