Vencel
7 °C
24 °C

Válogatott gondolatok

2000.04.27. 10:34
Szerda este Belfastban Horváth Ferenc góljával Magyarország egy nullra legyőzte Észak-Írországot. Ennyi, ami a krónikákba bekerül és megmarad az utókor számára. A mutatott teljesítmény pedig - reméljük - a feledés homályába veszik.

Makacs ember a magyar szövetségi kapitány. Egyszerűen nem képes beletörődni, hogy nincs csapata, elképesztő kombinációkat dolgoz ki, hogyan álljon fel, milyen stílusban futballozzon együttese. Ő még hiszi, hogy a szeptemberben kezdődő vb-selejtezőkre sikerül kialakítania egy - nagyjából - ütőképes tizenegyet, öt-hat megfelelő képességű cserével. Ez utóbbi könnyebben megy neki, szinte a bőség zavarával küszködik - a jelenlegi keretből legalább tizenöten megfelelő tartalékok lennének. De hol a kezdőcsapat?

Illés Béla
Itthon ő a király
Belfastban ismét kiderült, hogy hiába statiszták külhoni egyesületeikben a légiósok, még mindig jobbak, mint a hazai sztárok. A PNB egyik legmarkánsabb egyénisége - nem a külcsín alapján -, Illés Béla a bajnoki fordulók során még mindig képes elhitetni a közvéleménnyel, hogy vezéregyéniséggé tud válni a válogatottban is, pláne, ha kebelbarátja és csapattársa, Halmai Gábor játszik mellette. Belfastban egy félidőt kaptak így ketten, két jó passz (lehet, hogy sokat mondok) illusztrálta az összeszokottságot. Illésnek egyetlen futballra emlékeztető - itt most nem a hazánkban űzött utánzatra gondolok - momentuma volt a mérkőzésen (a pénzfeldobás előtti választás mellett), amikor sarokkal tett maga elé egy lőtt-félmagas labdát - igaz nem érte utol. Akkor már inkább a Vincze Ottó...

Sebők Vilmos
A szájhős
Bicskei állítása szerint a védelem a legbiztosabb pont a válogatottban. Bármennyire furcsa, egyetértek vele, noha nem szeretem Sebők Vilit. Nem exújpesti mivolta, nem a zselétől ragadó haja, még csak nem is emlékezetes gatyatologatása miatt, hanem mert mindenféle sporttól idegen az a hozzáállás, ahogy a pályán viselkedik. Nem láttam még olyan játékvezetőt, aki elnyerte volna Sebők tetszését, akinek nem kellett volna meccsenként legalább ötször vitába keverednie a játék egyéb elemeiben kevésbé feltűnő söprögetővel. Sárgalapok, szabadrúgások, gólok származnak közvetlen-közvetve ezekből az afférokból, mert egyedül Sebők nem képes beletörődni, hogy a gyepen a bíró az úr. (Ugyanilyen kaliber Váczi Zoli is, de ő hál'istennek - már - nem tagja a keretnek.) De Sebők kell, szükség van rá, mert nincs jobb, és, ha összeszedi magát képes jó teljesítményre is.

A védelem tehát adott, bár nagy a kérdőjel a jobb oldalon. Talán Bicskei sem biztos magában, hisz állandóan változtat: játszott itt Bódog, Korsós György, Fehér. Belfastban az utóbbi kapott lehetőséget, és meglepően meggyőző volt. (Azt most hagyjuk, hogy miért a jobbhátvéd a legveszélyesebb az ellenfél kapujára...) De nem szabad elfelejteni, hogy ez csak egy barátságos meccs volt, és az ellenfél nem szögezett minket a kapunk elé (az utolsó húsz percet leszámítva), és nem szabad elfelejteni a magyar-portugál Eb-selejtezőt sem, ahol Fehér szépen összehozott két vendéggólt.

Horváth Ferenc
Legalább néha betalál
A csatárokkal nem lehet mit kezdeni. A kapitány is kipróbált már szinte mindenkit itthonról, akiről már háromszor a kapuba pattant a labda, de senki nem győzte meg, hogy ő az ideális megoldás - az ellenkezője gyakrabban bebizonyosodott. Bicskei szerdán visszatért a kezdetekhez, behívta Horváth Ferit, aki - miután hatvan percig csak esett-kelt - egyetlen mozdulatával eldöntötte a találkozót. Mondhatnám, hogy véletlen, de Horváth éppen erről volt híres a Videotonban és a Fradiban is. Sőt, ez az a tulajdonság, amit ma elvárnak egy csatártól (persze nem muszáj észrevétlennek mutatkozni), hogy ha egyszer a kapu elé keveredik, akkor azt használja ki. De mellé kellene még valaki, aki hasonló erényeket tud felmutatni. De nincs. És ez a legnagyobb gond. Mert null-nullra nem lehet mindig játszani, illetve meg lehet próbálni, de ebből szoktunk 0-3-mal kijönni.

Bicskeit ezek a tények nem érdeklik, ő hiszi, hogy van kiút, hogy csapata képes lesz odaérni a csoport második helyére, és pótkvalifikálni magát a vb-re. Nem tudom magánemberként is így gondolkodik-e, de nem irigylem a feladatáért. Nem lehet jó dolog úgy dolgozni - igaz nem kis pénzért -, hogy az ember előre tudja: reménytelen az egész...