További Futball cikkek
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
- Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros
- A Ferencváros legnagyobb támogatói egyelőre nem határolódnak el a Gazprom miatt
- Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”
- Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait
"Ismerem, és elismerem a futballistáikat, akik ezúttal csapatként produkáltak maradandót. Jobbak voltak, mint két esztendeje. Főként a mérkőzés elején, amikor úgy mozgatták meg a védelmünket, hogy a játékosaim nem találták a helyüket a pályán. Mire rendeztük a sorainkat, már kaptunk egy gólt", elemzett a kapitány, aki szerint most nem a megilletődöttség volt az oka a korai román vezetésnek, hanem az ellenfél sok mozgásos támadásvezetése. Egy az egyben hamar átjátszották a velük szemben állókat, ezzel teret nyertek, és gólhelyzetekhez jutottak.
Bicskei a korai hátrány után kockáztatni volt kénytelen, cseréi (Dombi, Korsós és Kabát) egyértelműen a támadójáték erősítését szolgálták. "Nem volt más választásunk", magyarázta. "A csapatomat sohasem jellemezte a bunkerfutball. Arról nem is beszélve, hogy ha beállunk védekezni, könnyen kaphattunk volna négy gólt is."
A románoknak ezzel a győzelemmel nagy esélyük van arra, hogy megszerezzék a csoport második helyét. "Szombati ellenfelünk a 12. helyen áll a FIFA-ranglistán, vagyis az elithez tartozik. Mi is fejlődtünk az elmúlt két évben, ötvenharmadikak vagyunk, ám a világ nem állt meg. Ez a vereség törés a csapat életében, mert biztos vagyok abban, hogy egy váratlan, meglepő siker nagyot lendített volna a válogatotton. Olyan, mint az olaszok elleni budapesti meccs, ahol úgy értünk el döntetlent, hogy volt lehetőségünk a győzelemre is", ismerte el Bicskei Bertalan.
A játékosok kezdés előtti magabiztosságát nem tartja nagyképűségnek Bicskei, hittek magukban, ez pozitívum. Más kérdés, hogy aztán a pályán az ellenfél többet nyújtott, mint amire számítani lehetett.
|
Szerdán újabb világbajnoki selejtező következik, a grúzok ellen, a Népstadionban. "Nem adjuk fel, becsületből is megyünk tovább", ígérte Bicskei, aki a következő meccsen a Sallói István technikai igazgatótól kapott adatok szerint nem számíthat Fehérre és Hamarra, két sárga lapjuk miatt.
A Grúzia elleni készülődés már vasárnap megkezdődik, a csapat délelőtt a hazaindulás előtt edzést tart Bukarestben. Akkor derül ki, hogy mindenki egészséges-e a szombat este szerepeltek közül. A csapatorvos, dr. Szilágyi György első információi alapján nem tud arról, hogy megsérült volna valaki.