További Futball cikkek
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
- Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros
- A Ferencváros legnagyobb támogatói egyelőre nem határolódnak el a Gazprom miatt
- Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”
- Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait
A franciák ha az eddigi meccseket valamelyest lazábban is vették, a döntőre a legjobb felállásban léptek pályára. Csupán két nem világbajnok kapott helyet a kezdőben. A vendégek kezdtek aktívabban, ám Wiltord a legkecsegtetőbb helyzeteket is kihagyta, pedig az első negyedóra végén Karembue-től kiváló labdát kapott.
Nyomasztó volt a franciák fölénye
Az első félóra letelte előtt azonban az Arsenal játékosa, Vieira megszerezte a vezetést. Nyomasztó volt a gallok fölénye, a japánok mindössze egyetlen helyzetig jutottak el. A második félidőben ha fel is jöttek a hazaiak, a játék irányítását nem engedték ki a kezükből.
Miura és Morishima is veszélyeztetett, de a legnagyobb lehetőségeket így is a franciák hagyták ki, mégpedig előbb Leboeuf, majd a két cserecsatár - Robert és Carriere - révén. Igaz ők, többször az égbelőtték a legnagyobb helyzeteket. Az utolsó percben Wiltord is megmutatta, miként kell kihagynia egy helyzetet, a kapufára lőtte a labdát. A világbajnoki cím védője megérdemelten nyerte ezt a tornát is, és ez mindenképpen jó előjel számukra, a soron következő világbajnokság előtt.
|