Árpád
-1 °C
9 °C

Dél-Afrika rendezheti a 2010-es labdarúgó vb-t

2004.05.15. 15:45
A döntés nem meglepetés, hiszen már a múlt héten lehetett tudni, hogy a Dél Afrikaiak pályázata a legjobb. A másik két pályázó (Egyiptom és Marokkó), már az első fordulóban elvesztette reményét a rendezésre.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szombaton úgy határozott, hogy a Dél-afrikai Köztársaság adhat otthont a 2010-es világbajnokságnak. A dél-afrikai pályázat már rögtön a 25 tagú végrehajtó bizottság szavazásának első fordulójában megszerezte a voksok több mint 50 százalékát Egyiptom és Marokkó anyagával szemben.

"A sportág és a kontinens győzelme ez" - kommentálta a döntést Sepp Blatter FIFA-elnök. Péntek délután még Tunézia és Líbia is a pályázók között volt, ám előbbi péntek este visszavonta jelentkezését, míg Líbia anyagát szombat reggel utasította el a szövetség.

A döntés nem keltett meglepetést, hiszen a belga Jan Peeters által vezetett öttagú szemlebizottság múlt kedden a 2006-os vb rendezéséről egy vokssal lemaradt Dél-afrikai Köztársaság pályázatát ítélte a legjobbnak, miután mind az öt pályázó országot meglátogatta.

A sportág nemzetközi vezetői négy éve döntöttek úgy, hogy - a világbajnokságok történetében először - 2010-ben mindenképpen az afrikai kontinensen kerül megrendezésre az esemény.

A győztes:
Dél-afrikai Köztársaság:

13 létesítmény adna otthont a mérkőzéseknek, ebből 3 már majdnem teljesen elkészült (Johannesburg 64,150 férőhelyes, Fokváros 42,325 férőhelyes, Durban 64,150 férőhelyes), 5 felújítás előtt áll (Johannesburg 98,850 férőhelyes, Pretoria 47,325 férőhelyes, Rustenburg 43,325 férőhelyes, Orkney 42,175 férőhelyes, Bloemfontein 42,325 férőhelyes), míg a szervezők 5 új létesítmény építését tervezik (Pretoria 43,325 férőhelyes, Polokwane 42,175 férőhelyes, Kimberley 42,175 férőhelyes, Nelspruit 42,325 férőhelyes, Port Elizabeth 51,825 férőhelyes).

Általános infrastrukturális helyzet a szervezők szerint kiváló és ebbe beleértendő a közlekedés, telekommunikáció és a szálloda helyzet, míg a tömegközlekedés az ígéretek szerint nagyon jó lenne a 2010-es vb-re.

A biztonsági helyzet (és ezen belül a belső biztonsági rendszer) azonban nem megfelelő, de a szervezők tudják, hogy miként tudnának javítani ezen a 2010-es rajtig. Ugyanakkor az orvosi ellátás szempontjából kiváló a helyzet és ez a stadionokban is megfelelő

A válogatott nemzetközi sikerei:
Vb-részvétel: 1998, 2002, Afrika Kupa-győzelem: 1996, Afrika Kupa-döntő: 1998, Afrika Kupa-rendezés: 1996,

Adatok a Dél-afrikai Labdarúgó Szövetséget 1992-ben alapították (apartheid-rendszer felszámolása után 1991). FIFA-tag: 1952-től, felfüggesztve 1964-1992 között. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség tagja: 1957-től, felfüggesztve 1958-1992. A klubok száma: 1500, az igazolt játékosok száma: 524,700

A Dél-afrikai Köztársaság területe 1 219 090 négyzetkilométer. Népessége 45 454 211 millió; melyből afrikai 77 százalék, fehér 12 százalék, színes 8,5 százalék, indiai 2,5 százalék. Vallás: keresztény 67,9 százalék, hindu 1,3 százalék, muzulmán 1,1 százalék, egyéb 29,7 százalék

Az ország fővárosa: Pretoria (1 104 479 lakos), a törvényhozási központ azonban Cape Town, míg az igazságügyi központ Bloemfontein-ben található.

Hivatalos nyelv: afrikaans (búr), angol, a hivatalos pénznem pedig a rand. Függetlenné vált: 1910.05.31. megalakult a Dél-afrikai Unió domínium. 1945.11.07. az ENSZ tagállama

Dél-Afrika extázisban

Nemcsak a mintegy 150 fős küldöttség, hanem a Dél-Afrikai Köztársaság szinte teljes lakossága eufórikus hangulatba került azután, hogy Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke kihirdette: 2010-ben országuk adhat otthont a sportág első afrikai világbajnokságának.

A favoritnak tartott dél-afrikaiak - akik négy éve, a 2006-os vb-ért folytatott harcban egy vokssal kaptak ki a németektől - ezúttal a papírformát igazolva magabiztosan nyertek: a szavazás első fordulójában 14-10-re győztek Marokkóval szemben. Egyiptom nem kapott szavazatot. A Zürichben tartózkodó delegáció fanfárokkal, örömujjongással fogadta a számukra kedvező bejelentést.

"Úgy érzem magam, mint egy 50 éves, fiatal ember" - mondta az országban a szabadság szimbólumának tartott korábbi elnök, a 85 esztendős Nelson Mandela, aki - hasonlóan korábban a németeknél Franz Beckenbauerhez -, a pályázat egyik "aduja" volt. "A veszteseknek üzenem, hogy ne veszítsék el a hitüket. Mi szerényen és alázattal vesszük tudomásul, hogy győztünk" - tette hozzá a közszerepléstől visszavonult politikus.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!