További Futball cikkek
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
- Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros
- A Ferencváros legnagyobb támogatói egyelőre nem határolódnak el a Gazprom miatt
- Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”
- Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait
Csak Juhárt nélkülözik a lilák
A svájci Servette ellen a továbbjutást kiharcoló csapatból egyedül a piros lapja miatt eltiltott Juhár Tamásra nem számíthat Mészöly. Az ő helyére valószínűleg az utánpótlás válogatott Nagy Gábor kerül majd: "Juhár Tamás rendkívül jó formában futballozott az elmúlt hetekben, így természetesen hiányozni fog, ennek ellenére bízom benne, hogy aki a helyére áll az megfelelően pótolja majd" - nyilatkozta Mészöly.
Nemcsak szakmai, hanem anyagi okokból is fontos a továbbjutást ígérő győzelem a VfB Stuttgart számára a csütörtöki, újpesti UEFA Kupa-mérkőzésen.
"Több szempontból is komoly problémát jelentene, ha kiesnénk, úgyhogy nem szabad félvállról vennünk a budapesti találkozót. A tavaly húszmillió eurót hozó Bajnokok Ligája-részvétel után az idén valamivel soványabb a kasszánk" - jelentette ki Erwin Staudt klubelnök, akinek együttese a nyitófordulóból a négy találkozót garantáló csoportkörbe kerülés esetén bőséges díjazásra számíthat.
Szabics bízik a stuttgarti sikerben
Erősen bízik a győzelemben Szabics Imre is, a vendégek magyar légiósa is, aki tudja, csak megfelelő hozzáállással képesek legyűrni az Újpestet. A "hazai pálya" ellenére Matthias Sammer vezetőedző még nem biztos benne, hogy szerepelteti a 23 éves csatárt: "Négy remek támadóm van, és a következő hetek műsorát nézve valamennyijükre nagy szükségem lesz. Még nem döntöttem a holnapi összeállítást illetően."
A lila-fehérek esélyeit növeli, hogy tétmérkőzésen legutóbb áprilisban szenvedtek vereséget. A csütörtökön 20:30-kor kezdődő összecsapás játékvezetője a holland Pieter Vink lesz, és a meccset a német ARD televízió élőben közvetíti.
|
A lilák nagy hazai riválisa, a Ferencváros szintén bravúrra készül, de talán könnyebb dolga lehet az angol másodosztályú Millwall ellen. László Csaba, a zöld-fehérek trénere szerint tanítványainak mindenképpen javítaniuk kell, miután a cseh Sparta Praha ellenében nem sikerült kiharcolniuk a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülést.
A prágai bakit kell kijavítani
"Ugyanúgy készültünk, mint bármelyik más meccsre, ennek ellenére nem szabad elfelednünk, hogy egy óriási lehetőség előtt állunk. Amit Prágában elszalasztottunk, azt szeretnénk bepótolni" - mondta az MTI-nek a zöld fehérek szakvezetője.
László természetesen feltérképezte a Division One-ban szereplő alakulatot: "A Millwall egy tipikus brit gárda, amely a hosszan felívelt magas labdákra próbál alapozni, ezért nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy a földön tartsuk a labdát" - folytatta a szakvezető.
Hárman "veszélyben"
A zöld-fehérek mestere valószínűleg Marius Sasura sérülés, Huszti Szabolcsra három sárga lapja miatt nem számíthat. (A sárga lapokkal több játékosnak is vigyáznia kell, hiszen Lipcsei, Kapic és Vagner amennyiben lapot kap, kihagyja a visszavágót.) Balog Zoltánnak ugyan a hétvégi Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésen felszakadt a szemhéja, ám ennek ellenére minden bizonnyal pályára léphet a csütörtökön 20:45-kor kezdődő összecsapáson, melyen szerb játékvezetői hármas működik közre.
|