Miklós
-7 °C
2 °C

Isztambulon és Szaúd-Arábián át Németországba

2005.02.02. 10:52
Az idén sorsdöntő vb-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott ebben az évben először lép pályára. A szerda délután, semleges helyszínen - Isztambulban - sorra kerülő összecsapáson az ellenfél Szaúd-Arábia válogatottja.
A magyar futballválogatott kapitánya, Lothar Matthäus szerint a szerdai, Szaúd-Arábia elleni meccs lesz az utolsó lehetőség arra, hogy azok a játékosok, akiknek nincs biztos helyük a keretben, bizonyítsanak. Az egy hét múlva esedékes, Wales elleni találkozón már szeretné azokat a labdarúgókat szerepeltetni, akik márciusban a Bulgária elleni sorsdöntő vb-selejtezőn is szerepet kaphatnak.

Ezért - no meg azért, mert a szerdai nem hivatalos UEFA-játéknap - szinte csak Magyarországon játszó játékosokra számít. Mindössze a Norvégiában légióskodó Kovács Péter és a télen a török Malatysporthoz igazolt Tóth Balázs lesz ott az idegenlégiósok közül. (Utóbbi egyébként majdnem lemaradt a mérkőzésről, miután Törökországban akkora havazás volt, hogy a repülők nem tudtak felszállni.)

A magyar válogatott mindenesetre kedd délután sikeresen megérkezett, és nem sokkal később már egy könnyebb átmozgató edzést is tartott a kapitány. Ezután kijelölte a várható kezdőcsapatot. Matthäus a keddi, a találkozó előtti utolsó sajtótájékoztatón kifejtette, tudja, hogy játékosai nincsenek csúcsformában, de mindenkitől maximális odaadást és koncentrálást vár. A mieink egyébként szinte hazai környezetben játszhatnak, hiszen Isztambulban is napok óta nulla fok körüli a hőmérséklet.

A várható kezdőcsapatok:
Szaúd-Arábia - Magyarország
Isztambul, 15.00 (magyar idő szerint), vezeti: Derlei (török)

Szaúd-Arábia: el-Eisza - Dzsahdali, el-Montasari, el-Szaid, Fallata - el-Slub, Fallatah, el-Sahrani, el-Jasszam - el-Abdullah, Kodzsah

Magyarország: Szűcs Lajos - Stark Péter, Lipcsei Péter, Juhász Roland - Nikolov Balázs, Tóth Balázs, Leandro, Vanczák Vilmos - Vincze Ottó, Kenesei Krisztián - Kerekes Zsombor