Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Így nem szurkol hetvenezer Real Madrid-drukker

2006.01.03. 00:44
Kapcsolódó cikkek (1)
Akármilyen kiscsapat is menjen a Real Madridhoz, az őrület rendszeres a Bernabeu-stadion környékén. Egy félidőnyi vigyázzállás után bejutottunk a sajtópáholyba, ám addig legalább láttuk, hogyan szakad el a rajongóknál a cérna, és érezhettük: Puskás Ferenc mítosza még mindig él. Az építészeti csodának tekinthető nyolcvanezres stadion fűtött, de nem szurkolnak a drukkerek, olykor zavarba ejtő a csend, a Vasas B-közepe nagyobb a Realénál. Hogy miért nincs, és nem is lehet hangulat? - kiderül helyszíni riportunkból.
Kevéssel fél hat előtt indultunk el a belvárosi Puerta del Solról, hogy még idejében, a dugó előtt a Santiago Bernabeu stadionhoz érjünk. A Castellanán, Madrid Andrássy útján a vártnál könnyebben haladtunk, és el sem hittük, hogy a fasor mögött ott a szentély, és még parkolóhelyet találtunk.

Hat óra: kiürítés

A Real Madrid sajtóosztályán azt kérték, hogy két órával a meccs előtt vegyük át a belépőinket, igyekeztünk is megközelíteni a negyvenkettes kaput, de a tömeg egyre erősebb lett szemből, pillanatok alatt észleltük, hogy rendőri terelésbe ütköztünk, még akkor is, ha az ellenfél egy kiscsapat, akkor is szükség van az intézkedésre. A stadion melletti utcát pontban hatkor, percek alatt kiürítették, akkor még csak találgattuk, miért, és mint később kiderült, oda várták a játékosok buszát. A rajongók persze tudták ezt, ők nem véletlenül dekkoltak ott.


Kattintson!

A rendőrök kérlelhetetlenek, hiába próbáltuk elmagyarázni, hogy nekünk időre oda kellene érni, szó sem lehet róla, betereltek minket is a stadion alatti bevásárlóközpont bejáratához. Olykor elsétált előttünk egy-két lovasrendőr, néhány türelmetlen drukker nem bírt magával, ők inkább ittak egyet.

Megérkezik a busz, szakad a cérna

Állhattunk ott vagy százan a két kapualjban, moccanni se bírtunk, gyorsan magunk elé is képzeltünk egy hetes buszt a délutáni tömeggel. Háromnegyed hétkor, vagyis hetvenöt perccel a kezdés előtt érkezett meg a Real Madrid busza, a mellettünk szorongó ázsiai kislányoknál elszakadt a cérna, sikoltozni kezdtek, és kattintgatni.

"Ott a Beckham, nézd milyen aranyos" - mondta az egyik, a másik azonban Ronaldóra fókuszált, de őt is alig lehetett látni az elsötétített ablakok mögött, inkább csak az érzet, illetve a vágyuk mondatja velük, hogy ők azok.

Puskás hazájából érkeztünk

A negyvenöt percnyi vigyázzállás alatt volt idő beszélgetésre, az egyik körülbelül negyven szót angolul beszélő spanyol érdeklődik is, honnan jöttünk, és olyan áhítattal nézett ránk, amikor megtudta, hogy Puskás hazájából, mintha legalábbis a nagy Panchóval szembesülne.

Elárulta, ő még látta játszani az isteni tízest, és az édesapjának is kedvence volt. Miután felsorolta néhány gólját, talán egy kissé éles váltással arról kérdeztem kézzel-lábbal - amennyit a szűkös hely engedett -, hogy van-e nála fehér zsebkendő, erre úgy mondta az "always"-t, mintha azt kérdeztem volna tőle, hogy a tapast rizzsel eszi-e. Majd ezek után megmutatta, hogy még a kisfiának is van egy kisebb méretű zsebkendője, és ő is lengeti fogja, ha úgy hozza a sors. Ha éppen a csapat nem játszik jól és veszít.

Nem véletlenül fotózott Nyilas Elek

A csapatokat szállító buszok beálltak a helyükre, eltűntek a szemünk elől, kevéssel hét óra előtt feloldották végre a blokádot, mi pedig a nyomorgás után megkaptuk a belépőinket. Az átadók szívélyesek voltak, szemlátomást tudták, hol van Magyarország, és gyakori meccsrejáróként tudom: ez nem kis dolog, mert a magyar futball egyelőre nincs a térképen.

A liftes fiú nagyon előzékenyen a harmadik emeletre szállított fel minket, ott egy rendező azonnal a helyünkre kísért. Ígérte, kapunk kólát is, de azt nem hozta.

Így közelről nézhettük az építészeti csodát, az ötszintes, gigantikus stadiont, itt nem csoda, hogy a fradista Nyilas Elek az edzésre '95-ben fényképezővel futott ki, és minden irányból, minden égtáj felől lefotózta az egykori elnökről elnevezett stadiont. A másnapi BL-meccsen a hat spanyol után született meg az első magyar gól.

Kígyózó sorok a múzeum előtt
Annak ellenére, hogy Madridban télen is számottevő a turizmus, sem a Pradóban, sem a Királyi palotánál nem állt sor, a város más pontjain sem szembesülhettünk kígyózó sorokkal, csak a Real Madrid múzeumánál. Ott viszont hosszú tömött alakzatban álltak az emberek, ránézésre legalább hat vagy hét náció tülekedett, hogy megtekintse a dicső múltat, hogy ízelítőt kapjon a kilenc BEK-győzelem valamelyikéből, hogy megnézze Puskás relikviáit. Puskás alighanem még egy ideig megdönthetetlen rekordot tart, hiszen négy gólt lőtt a '61-es fináléban, és mivel di Stefano is jegyzett még hármat, a csapat hétig jutott, a rivális Eintracht Frankfurt pedig háromig.

Tettünk egy kósza kísérletet a bejutásra, de úgy tájékoztattak, arra már esély sincs, hogy a szombati meccs előtt bejussunk a múzeumba, a jegyünk pedig így értelemszerűen vasárnapra tevődött volna át. Mivel kora reggelt elhagytuk a várost, a kupákat - fájó szívvel - kihagytuk.

A nézők ezúttal is betartották nem túl jó szokásukat: negyedórával a kezdés előtt még vagy tízezren lehettek bent. Hogy aztán végül hetvenkétezren legyenek pillanatok alatt. Hogy aztán ez az embertömeg arra a kivételes bravúrra is képes legyen, hogy ne csináljon hangulatot, bár a vakuk örökösen kattogtak, kivált, amikor Beckham közelébe került a labda, vagy szabadrúgást hajtott végre.

A huszonhármas: Bekam

A szurkolók mentségére szóljon, hogy az indulót nem harsoghatták, hiszen Placido Domingo hangfekvésében viszonylag kevesen tudják jól és átéléssel elénekelni az "Halamadridot".

A bemutatásnál sem lelkesedhettek, mert a műsorközlő gépiesen felsorolta az összeállítást, nem hagyott időt az őrjöngésre, nem kellett a keresztnév után nekik a vezetéknevet üvölteni, mert nincs rá idő. A hang elhadarta a számokat és a hozzájuk tartozó neveket. Valahogy így: "tizennégyes Guti, huszonkettes Pavón, huszonhármas Bekam, cserék: tizenhármas Diego Lopez."

A Vasasé nagyobb hangú a kemény mag

A Real Madridnak nincs igazi "B-közepe", pontosabban van, de az körülbelül akkora, mint a Vasasé, lehettek vagy ezren. Ők megpróbáltak hangulatot teremteni, zászlókkal szurkoltak, korántsem átütő sikerrel, a többiek többnyire kényelmesen üldögéltek - a leseknél felugrottak, néha indulatosan legyintettek, a szép megoldásoknál tapsoltak -, élvezték, hogy a stadiont fűtik, a tetőszerkezetre felszerelt hősugárzókkal. Élvezik a modern technikát, a tökéletes hangosítást, a kivetítők kifogástalan működését, egyszer sem esett szét a kép, igaz a vendégcsapat akcióit nem ismételték, még ha azok igazán veszélyes is voltak.

Vendégszurkolónak amúgy sem jó lenni a Bernabéuban, mert - ha egyáltalán kapnak jegyet -, akkor az ötödik emeletre, annak is az egyik szögletzászló fölötti sarkába vezénylik őket. Más kérdés, hogy ők igazi drukkerek, énekelnek, és olykor hangjuk be is tölti az arénát.

Nincs esély, hogy magyart lássunk ebben a stadionban

A meccs egyébként nem túl magas színvonalú, bár a magyar iramhoz szokott szemnek kifejezetten gyors a játék - Zidane próbál gyorsulni, Robinho pillanatnyi súlytalansága alig érződik -, és a nagy távolságok ellenére is, közeliek a játékosok.

A Real játéka ugyan érezhetően akadozik, kényelmesek a sztárok a pálya közepén, a Getafe ellen szenvedősen nyertek, a Racing Santander ellen azonban kikaptak. Elő is kerültek a zsebkendők, a gyorsan szerzett ismerőseink is lengethettek, a tízéves kisfiú is. Pedig még meg sem melegedett az újonnan kinevezett edző, Lopez Caro széke.

A stadion percek alatt kiürül, a sajtópáholyban kérünk még egy kólát, a sajtótájékoztatóra nem engedtek be, igaz nem is értenénk, hogyan értékelnek az edzők.

Hazafelé menet találkoztunk még magyar zászlós fiatalokkal, akik Pancho nevét írták a lobogóra. Megegyeztünk abban, hogy megismételhetetlen emlékkel gazdagodtunk, és abban is sajnos, hogy belátható időn belül nem játszik magyar játékos ebben a stadionban.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!