Judit
-2 °C
8 °C

Legszebb öröm a gólöröm

2006.07.04. 15:03
Kezdetben volt a szolídan ökölbe szorított kéz, aztán jött a pacsi, az ölelkezés, a kicsi a rakás. A táncot, hülyéskedést a forróvérű dél-amerikaiak és afrikaiak honosították meg, a gólöröm a népszórakoztatás szerves része lett.

Grosics a ködben (Forrás: Magyar Testnevelési és Sportmúzeum)

Gólöröme mindenkinek lehet, aki eredményesen focizik, más kérdés, hogy kíváncsi-e rá a világ. Harminc, negyven évvel ezelőtt még nem kapott akkora figyelmet a gólszerző extázisa, mint manapság, amikor a nagyok nemcsak a játék közben igyekeznek kidomborítani egyéniségüket.

Bár sokkal inkább elképzelhető, mint bizonyítható, de a gólörömök történetének egyik első írásos emléke, Grosics Gyula 1953-as cigánykereke a 6-3-as magyar-angol meccs lefújása után. A cigánykerék híre pedig rendhagyó módon bejárta a világot.

Ötven évvel a popkultúra beköszönte után nehéz elképzelni, hogy valamikor a játékvezetőt csak rövidnadrágja különböztette meg egy revizortól, a hivatásos focisták ingben játszottak, és amikor gólt lőttek, ökölbe szorított kézzel, kiabálva futottak egy kört, majd társaik úriember módjára megpaskolták a hátát, miközben a közönség kalapját lengetve éljenzett a lelátón.

A zord ötvenes évek és a 60-as évek első fele sem hozott sok újdonságot a labdarúgó önkifejezésének eszköztárában. A sportos, sőt katonás fegyelmezettséget a táncra és a hülyéskedésre több időt fordító nemzetek focistái, mint például a Dél-Amerikaiak kezdték el lazítani.


Pelé az '58-as vb-n, Puskas és di Stefano a Real Madridban

Az 1958-as vébén még a brazilok is csak őrülten ugrálnak egymás mellett a 17 éves Pelé góljai után, miközben néhány csapattárs bőszen rugdossa a labdát a hálóba, és már az is előfordul, hogy a csapat egymás vállára borul.

Annál többet hoz az önkifejezést hirdető hippikorszak, és az azt levezető hetvenes évek, noha a divatlapok címlapjára még ekkor sem az - immár lobogó hajú - focisták kerülnek. Mindenesetre már az is elég szórakoztató, ha egy loboncos, alkalmanként szakállas férfi rövid egyennadrágban rohangál, gólt lő, majd idétlenül ugrabugrál.


Keegan, Platini és a brazilverő holland válogatott Cruyffal

A sport ekkor még romlatlan imidzséhez jobban passzol a tornaöltözőkben honos hülyéskedés beépítése a gólörömbe. Akrobatikus elemként megjelenik a bukfencezés, és már előfordul, hogy a góllövőt nemcsak ölelgetik a csapattársak, hanem a földre teperik, és a csapat "kicsi a rakást" játszva emberhalmot képez fölötte. (Egy jó videó '90-ből, amikor Uruguay ellen gólt szerző Schillacit szabályosan levágja a földre csapattársa).

A fölugrással kombinált levegőbe öklözést a romantikus rockzenészektől lesik el a focisták, a gólörömnek ez a típusa azóta is a kiegyensúlyozott, fegyelmezett focista jellemzője, alkalmanként kiegészül a csapattársnak adott ötössel (a német válogatottban még ma is pacsiznak!).

A focista egyéniség sajátos, de még alig koreografált gólörömét a nyolcvanas években ismeri meg a nézőközönség. Ma már nem tűnik túl eredetinek, de a gólöröm historikusai az 1982-es olasz-német döntőn, a taljánok második gólját kapásból bebombázó Marco Tardelli extázisát szokták emlegetni emlékezetes pillanatként, amikor Tardelli transzba esve, öklét rázva fut az olasz kispad felé, a kamera pedig hosszú pillanatokig követi az élete egyik legszebb pillanatával birkózó középpályást. Hasonló transzba esik egyébként az elődöntőben a németeknek gólt lövő fancia Giresse és Tresor is.

Nem maradhat ki a felsorolásból a mexikói Hugo Sanchez sem, aki a Real Madridban négyszeres spanyol gólkirály volt, csodás ollózós gólt is lőtt. Végigszaltózta gólörömében a nyolcvanas éveket, a műfaj klasszikusának számít.

Azok az idők gólvágói meg is elégszenek a gátlások nélküli transszal, a koreografált gólörömökre, a műfaj kivirágzására a kilencvenes évekig kell várni. Ekkoriban érik el első vb-sikereiket (góljaikat) az afrikai csapatok, illetve feltűnik a brazil válogatottban Bebeto.