Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Félbeszakadt a dán–svéd-Eb-selejtező

2007.06.03. 00:28
Koppenhágában egy feldühödött szurkoló megütötte a BL-döntőben is ténykedő Herbert Fandelt, amikor 3-3-nál kiálltotta a hazaiaktól Poulsent és tizenegyest ítélt. A hazaiak 0-3-ról álltak fel. A többi Európa-bajnoki selejtezőn nem történt nagy meglepetés, győzött a világbajnok, menetelnek a németek, Törökország Szarajevóban kapott ki.

Nagy meglepetés nélkül, de egy komoly botránnyal zajlottak le a szombati Európa-bajnoki selejtezők. A törökök boszniai veresége azért váratlan volt, a Dánia-Svédország-mérkőzés egy rendbontó néző miatt szakadt félbe.

Egy szurkoló döntött Koppenhágában

A 89. percben ért véget a koppenhágai mérkőzés, miután egy néző beszaladt a pályára és rátámadt Herbet Fandel német játékvezetőre, miután az kiállította a hazaiak középpályását, Christian Poulsent, és 11-est ítélt a vendégek javára.

A szurkoló biztosan nem bírta a feszültséget, mert ekkor 3-3 volt az állás, úgy, hogy az F csoportban rendezett találkozón a házigazdák 0-3-ról egyenlítettek. A múlt heti BL-döntőben is ténykedő Fandel a játékvezető-asszisztens jelzése alapján ütésért mutatta fel a piros lapot a hazaiak játékosának. A néző ekkor berohant a pályára és nyakon vágta a játékvezetőt, a hazai drukkert a dán futballisták fogták le.

A bíró azonnal lefújta a meccset és az öltözőbe küldte a csapatokat.

A svédek negyedóra elteltével visszajöttek a pályára, a találkozó azonban nem folytatódott.

A dán szövetség rövid közleményt adott ki, melyben sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és jelezte, várhatóan a mérkőzés három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen svéd csapat kapja meg. "Ez a nap a dán futball szégyene, nem is tudom, mit mondjak - nyilatkozott a mérkőzés után Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya. - Felfoghatatlan, ami történt."

A következményekről az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága dönt.

Nyomulnak a bosnyákok

A többi meccsen kevesebb volt a dráma, bár éppen a magyar csapat csoportjában, a C-ben, fordulatos meccset játszottak Szarajevóban.

A márciusban Norvégiában győztes bosnyákok nyolc perccel a vége előtt szerezték meg a győzelmet (3-2) egy fejessel Törökország ellen és szerdán Málta ellen egy esetleges győzelemmel pontszámban beérhetik a továbbjutó helyen álló szombati ellenfelet.

A csoport másik meccsén a norvégok könnyedén vágtak négy gólt Máltának hazai pályán (4-0). Az északiak szerdán a Görögország elen vesztes magyar csapatot fogadják.

Az olaszok és a franciák tartják a lépést

Az A csoportban a három első győzni tudott, a jól rajtoló finnek kiszállni látszanak a lengyel-portugál-szerb versenyfutásból.

A B-ben a két világbajnoki döntős tartja a lépést egymással: Olaszország szűken, de 2-1-re nyert Feröeren, a BL-döntőben dupláz Filippo Inzaghi most is két gólt vállalt. A franciák a csoport harmadik erős csapatát, Ukrajnát verték meg 2-0-ra. A csoportot a franciák vezetik, előnyük két pont a világbajnok előtt.

Magabiztos németek

Németország megerősítette vezető helyét a D csoport élén, amit saját teljesítménye mellett a walesieknek is köszönhet. Joachim Löw csapata 6-0-lal szaladt át San Marinón, ami nem volt meglepő. De a vb-bronzérmest üldöző csehek Walesben csak 0-0-t játszottak. A válogatottságtól búcsúzó Ryan Giggs gólt is szerezhetett volna Cardiffban.

Az angolok helyzete nem lett könnyebb szombaton, mert a két rivális, Oroszország és Horvátország is győzött. Az oroszok hazai pályán 4-0-ra verték Andorrát, Horvátország meg Észtországban győzött 1-0-ra, ahol szerdán David Beckhaméknek is kellene. Angliát azonban beelőzte a Macedóniában győztes Izrael is, így Steve McClaren csapata csak a negyedik a csoportban.

Kapaszkodnak a spanyolok

Az F csoport a koppenhágai botrány mellett arról is szólt, hogy a spanyolok lettországi győzelmükkel (2-0) tartják a lépést a meglepetésre első északírekkel. Ha a svédek megkapják a három pontot a bíróütés miatt, az élre állnak.

A G-ben az idegenben győztes balkániak - Románia és Bulgária - fogják közre Hollandiát. Románia Szlovániában tudott győzni magabiztosan (2-1), a bolgárok Dimitar Berbatov két góljával verték Fehéroroszországot.

Eb-selejtezők

A csoport:
Belgium-Portugália 1-2 (0-1)
gól: Felliani (54.), illetve Nani (43.), Helder Postiga (63.)
Azerbajdzsán-Lengyelország 1-3 (1-0)
g: Subasics (5.), illetve Smolarek (63.), Krzynowek (66., 90.)
Finnország-Szerbia 0-2 (0-1)
g: Jankovic (3.), Jovanovic (86.)
Kazahsztán-Örményország 1-2 (0-2)
g: Baltiev (88., 11-esből), illetve Arzumanjan (31.), Hovsepjan (39., 11-esből)
A csoport állása: 1. Lengyelország 19 pont/8 mérkőzés, 2. Portugália 14/7 (15-5), 3. Szerbia 14/7 (10-4), 4. Finnország 11/7, 5. Belgium 7/7, 6. Kazahsztán 5/7, 7. Örményország 4/6 (2-7), 8. Azerbajdzsán 4/7 (3-16)

B csoport:
Feröer-szigetek - Olaszország 1-2 (0-1)
g: Jacobsen (77.), illetve Inzaghi (13., 48.)
Franciaország-Ukrajna 2-0 (0-0)
g: Ribéry (57.), Anelka (71.)
Litvánia-Grúzia 1-0 (0-0)
g: S. Mikoliunas (77.)
A csoport állása: 1. Franciaország 15 pont/6 mérkőzés, 2. Olaszország 13/6, 3. Skócia 12/6 (11-6), 4. Ukrajna 12/6 (8-6), 5. Litvánia 7/6, 6. Grúzia 6/7, 7. Feröer-szigetek 0/7

C csoport:
Bosznia-Hercegovina - Törökország 3-2 (2-2)
g: Muslimovic (27.), Dzeko (45+2.), Custovic (89.), illetve Hakan Sükür (13.), Sariogly (39.)
Norvégia-Málta 4-0 (1-0)
g: Haestad (31.), Helstad (73.), Iversen (79.), Riise (90.)
GÖRÖGORSZÁG-MAGYARORSZÁG 2-0 (2-0)
g: Gekasz (17.), Szeitaridisz (30.)
A csoport állása:
1. Görögország 6 5 - 1 10-4 15
2. Törökország 6 4 1 1 16-6 13
3. Norvégia 6 3 1 2 13-6 10
4. Bosznia-Hercegovina 6 3 1 2 13-14 10
5. Magyarország 6 2 - 4 7-10 6
6. Málta 6 1 1 4 5-14 4
7. Moldova 6 - 2 4 3-13 2

D csoport:
Németország-San Marino 6-0 (1-0)
g: Kuranyi (45.), Jansen (52.), Frings (54., 11-esből), Gomez (63., 65.), Fritz (67.)
kiállítva: Simoncini (53., San Marino)
Wales-Csehország 0-0
Az állás: 1. Németország 16 pont/6 mérkőzés, 2. Csehország 14/7, 3. Írország 13/7, 4. Szlovákia 9/6, 5. Wales 7/6, 6. Ciprus 4/6, 7. San Marino 0/6

E csoport:
Észtország-Horvátország 0-1 (0-1)
g: Silva (32.)
Macedónia-Izrael 1-2 (1-1)
g: Sztojkov (13.), illetve Yitzhaki (10.), Roberto Colautti (43.)
Oroszország-Andorra 4-0 (2-0)
g: Kerzsakov (8., 16., 49.), Szicsev (71.)
A csoport állása: 1. Horvátország 16 pont/6 mérkőzés, 2. Oroszország 14/6 (11-1), 3. Izrael 14/7 (15-7), 4. Anglia 11/6, 5. Macedónia 7/7, 6. Észtország 0/6 (0-11), 7. Andorra 0/6 (1-26)

F csoport:
Lettország-Spanyolország 0-2 (0-1)
g: Zakreswskis (45., öngól), Hernandez (62.)
Dánia-Svédország 3-3 (1-3) - a 89. percben félbeszakadt
g: Agger (34.), Tomasson (62.), Andreasen (75.), illetve Elmander (7., 26.), Hansson (23.)
piros lap: Poulsen (Dánia, 89.)
Izland-Liechtenstein 1-1 (1-0)
g: Gunnarsson (27.), illetve Rohrer (69.)
A csoport állása: 1. Észak-Írország 13 pont/6 mérkőzés, 3. Spanyolország 12/6 (11-6), 3. Svédország 12/5 (9-4), 4. Dánia 7/4, 5. Izland 4/6 (5-10), 6. Liechtenstein 4/6 (4-16), 7. Lettország 3/5
A dán-svéd mérkőzés eredménye nem szerepel a tabellában.

G csoport:
Albánia-Luxemburg 2-0 (1-0)
g: Kapllani (37.), Haxhi (57.)
Szlovénia-Románia 1-2 (0-0)
g: Vrsic (92.), illetve Tamas (52.), Nicolita (69.)
kiállítva: Cesar (79.), illetve Niculae (79.)
Fehéroroszország-Bulgária 0-2 (0-1)
g: Berbatov (28., 46.)
A csoport állása: 1. Románia 14 pont/6 mérkőzés (12-4), 2. Hollandia 14/6 (8-2), 3. Bulgária 12/6, 4. Fehéroroszország 7/6, 5. Albánia 6/6, 6. Szlovénia 6/6, 7. Luxemburg 0/6