Gyöngyi
9 °C
9 °C

Letolt gatyával álltak, de kidumálták

2008.05.17. 10:50
A Premier League kiesőjelöltjét, a Fulhamet egy hónapja temették, de a hajrában jobb volt, mint az MU és a Chelsea, a bajnokság utolsó napján, sosem látott győzelmi sorozat után gólaránnyal maradt a Premier League-ben. Az edző 1 millió fontot, a csapat kaviárt és potencianövelőt kapott.

Megnyerte az utolsó játéknapon a Manchester United a Premier League-et, Anglia Sir Alex Fergusont és csapatát ünnepelte, de a tabella másik végén közel ekkora bravúrral maradt az első osztályban a Fulham.

A Derby County hetekkel ezelőtt elbúcsúzott, a kis londoni klubot is kiesőnek tartották, hiszen három körrel a vége előtt, amikor maximum kilencet lehetett szerezni, négy ponttal volt lemaradva a szintén második ligás helyen álló Birmingham City, öttel a már bent maradó Bolton és Reading mögött.

Válsághelyzetbe kerültek, amikor a 36. fordulóban, a Manchester City elleni idegenbeli meccsükön félidőben 2-0-ra égtek, míg a Birmingham 2-0-ra ment a Liverpool, a Bolton 1-0-ra a Tottenham ellen.

Egy félidejük volt, hogy rúgjanak három gólt, és beimádkozzanak kettőt a Birmingham, egyet a Bolton ellen. A Pool és a másik londoni csapat segített rajtuk, egyenlítettek, ám ők a 70. percben még mindig 0-2-re álltak.

Ekkor jött a 63. percben becserélt Diomansy Camara, szépített, majd Erik Nevland kierőszakolt egy büntetőt. Az ex-Pool- és T'ham-futballista Danny Murphynek remeghetett a lába, pocsékül a kapusba lőtte, ám mázlija volt, mert a labda visszapattant hozzá, azt meg már nem lehetett nem a hálóba rúgni.

Manchester City-Fulham 2-3 (2-0)

A döntetlenekkel életben maradtak volna, de két kör alatt kellett volna ledolgozniuk öt pontot. Camara érkezett ismét, a 93. percben kilépett, a felső sarokba bombázta a három pontot jelentő gólt.

Bolton 33 pont; Reading 33; Birmingham 32; Fulham 30, ez állt a tabellán a feltámadás után.

Roy Hodgson menedzser gárdája visszatért a küzdelembe, ám ahogy karácsony óta folyamatosan, még mindig bőven kieső helyen állt.

Reading-Fulham 0-2

Reményt adott, hogy két héttel korábban idegenben elvettek 3 pontot a Readingtől (0-2), illetve, hogy a manchesteri csoda után a Birminghamet fogadták, és verték meg 2-0-ra, egészen meggyőző játékkal.

Előző edzőjükkel, Lawrie Sanchezzel 20 forduló alatt kétszer nyertek, Hodgsonnal 17 mérkőzésen ez már az ötödik sikerük volt. Négy hónap után először feljöttek a 17., nem kieső helyre, jobb gólaránnyal megelőzve a Readinget és egy ponttal a Birminghamet.

Fulham-Birmingham City 2-0

A bent maradás máris egyszerűnek tűnt, mindössze el kellett utazni Portsmouth-ba, és nyerni. Sorozatban három idegenbeli győzelemre volt szükség, bár olyat a Premier League-ben még soha nem csinált a Fulham, kettőnél mindig elakadtak.

A tulajdonos, Mohamed Al-Fayed 1 millió fontot dobott föl Hodgsonnak, ha bent tartja a csapatot, a játékosnak meg viccesen kaviárt és viagrát ígért.

Utolsó találkozóján a Reading és a Birmingham hamar elhúzott, négy gólt rúgott, Portsmouth-ban viszont még a 75. percben is 0-0 volt az állás. Akkor viszont Jimmy Bullard, aki a szezon felénél tért vissza másfél éves térdsérüléséből, felívelt egy szabadrúgást, Danny Murphy meg befejelte.

Portsmouth-Fulham 0-1

Az utolsó negyedórát simán kihúzták, a végig nyugodtank tűnő Hodgson később bevallotta, infarktusközelben volt, így a Readingénél hárommal jobb gólkülönbségükkel bennmaradtak a Premier League-ben.

Utolsó öt meccsükből négyet megnyertek, 12 pontot szereztek, amivel a Liverpool után a liga legjobbjai voltak a bajnokság hajrájában. Ugyanolyan eredményesek, mint az Arsenal, és sikeresebbek, mint a Chelsea vagy a Manchester United.

Roy Hodgson

A január 1-jén kinevezett Roy Hodgson 18 forduló után 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 9 vereséggel zárta a szezont. A 60 éves tréner korábban UEFA-kupa-döntőbe vitte az Intert, vb-re és Eb-re a svájci válogatottat, bajnokságokat nyert Svédországban, ám azt mondta, fulhames időszaka karrierje csúcspontja.

Al-Fayed boldogan fizette ki az 1 milliót (320 millió forint) - a PL utolsója is minimum 30 millió fontot kasszíroz a tv-közvetítési pénzekből -, és kijelentette, Hodgson addig marad a Fulhamnél, ameddig csak akar.

Szurkolóik még most is ünnepelnek, a játékosok a kaviárt valószínűleg elfogyasztották, de viagrára nem volt szükségük. A Fulham bravúrját a The Sun tudósítója foglalta össze a legtalálóbban: "Menekülésük olyan, mint a férjé, akit felesége letolt nadrággal talál a szomszédasszony hálószobájában, de neki mégis sikerül elhitetnie, hogy csak a szekrényt jött át megjavítani."