Emma
3 °C
10 °C

Maradona: hazudtak nekem, elárultak

2010.07.29. 14:11
Az argentin szövetségi kapitányi posztról távozó Diego Maradona úgy érzi, a szövetség vezetői becsapták, és hazudtak neki, amikor azt kérték, váljon meg a stábja hét tagjától.

Az argentin futballválogatott szövetségi kapitányi tisztéből távozó Diego Maradona azt mondta, hogy a szövetség elnöke, Julio Grondona hazudott neki, a nemzeti csapat menedzsere, Carlos Bilardo pedig elárulta őt.

Maradona szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy maradni akart a posztján, de Grondona és Bilardo miatt ez lehetetlenné vált, emiatt mélységesen el van keseredve. Úgy fogalmazott, különösen fájó neki Bilardo viselkedése, aki az őt segítő stáb tagjaként hagyta cserben.

"A háttérben az én megbuktatásomon munkálkodott" - mondta. Korábban jó és eredményes votl a kapcsolatuk: Bilardo volt a szakvezetője annak az argentin válogatottnak, amely 1986-ban Maradona irányításával világbajnok lett.

Maradona szövetségi kapitányi pozíciója a dél-afrikai vb-n rendült meg, miután csapata a sikeres csoportkör után a negyeddöntőben 4-0-ra kikapott a németektől. Maradona átmeneti hezitálás után maradni akart a posztján, de Grondona ezt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy váljon meg több szakmai segítőjétől, erre azonban a kapitány nem volt hajlandó.

diegonéz

"Az elnök Dél-Afrikában, az öltözőben, tanúk előtt jelentette ki, hogy elégedett a tevékenységemmel, és azt akarja, hogy folytassam a munkát. Ám Argentínába visszatérve a dolgok megváltoztak" - nyilatkozta. – Hétfőn találkoztam Grondondával, aki öt perc után azt mondta, folytassam, de a stábom hét tagjától meg kell válnom. Ha ezt mondta volna korábban, azt úgy vettem volna, hogy nem akarnak velem tovább dolgozni.”

„Tudták, hogy munkatársaim nélkül nem folytatom a munkát. Minden körülmények között kiállok értük. Ha nem így tettem volna, akkor ugyanúgy elárultam volna őket, ahogy a szövetség vezetői engem” – tette hozzá Maradona.

"Én nem hazudtam Maradonának, az egyetlen, amit kértem tőle, hogy bizonyos változtatásokat hajtson végre" - reagált az immár csak volt kapitány szavaira a szövetség elnöke.

A 49 éves Maradonát hivatalosan nem menesztették, hanem lejárt szerződését nem hosszabbították meg, a szövetség keddi hivatalos indoklása szerint áthidalhatatlan nézetkülönbségek miatt.