Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Szép is lenne, ha bedobnám a törülközőt

2011.10.04. 10:28

A Ferencváros jelenlegi helyzetében az a legfontosabb, hogy ne kiesőhelyen kezdje a téli szünetet - nyilatkozta Détári Lajos, az NB I.-ben utolsó előtti helyen álló csapat szakmai igazgatója a Magyar Nemzetnek.

Az egykor világválogatott edző augusztus 30-án, a 7. forduló után vette át a csapatot, és a Zalaegerszegi elleni győzelemmel kezdett a kispadon. Azóta viszont az FTC - sorrendben - a Győrtől, a Kecskeméttől és a Videotontól is kikapott, és még gólt sem lőtt.

Détári elismerte, úgy kalkulált, a négyből két mérkőzést megnyernek, a legfőbb gondnak mégis azt tartja, hogy csapata nem tud gólt rúgni. A 11 forduló alatt szerzett hat találat a legkevesebb az egész mezőnyben.

A szurkolók türelme állítólag az október 22-i, Újpest elleni találkozóig tart, míg Détári hangsúlyozta, az övé a végtelenségig. "Szép is lenne, ha én dobnám be a törölközőt. Mindenképpen nyernünk kell az Újpest ellen, sőt, már az előtt, Pápán is. Kell a sikerélmény, ha meglesz, akkor elindulunk felfelé" -  fogalmazott a Ferencváros szakmai igazgatója.