Gyöngyi
9 °C
9 °C

160-nal jön a labda? Keylor Navas kifogja

2014.06.30. 11:09

Keylor Navas szinte tökéletes volt Costa Rica Olaszország és Uruguay elleni csoportmeccsein, majd Anglia ellen már nem csak szinte, hanem valóban az volt. A Görögország elleni nyolcaddöntőben pedig újra fantasztikus formában védett, emberhátrányban több bravúrt bemutatva tartotta életben csapatát, majd következett a tizenegyespárbaj.

Már előtte is érezni lehetett, hogy Navas lehet a döntő a két csapat között, és így is lett, amikor a negyedik körben megfogta Theofanisz Gekasz büntetőjét - így Michael Umana eldönthette a továbbjutást.

Pedig Costa Rica nem volt olyan meggyőző (még az emberhátrány előtt sem), mint mondjuk az olaszok vagy az uruguayiak elleni csoportmeccsen, de mostanra elmúlhatott a meglepetés ereje, Fernando Santosék pedig időben felkészültek a közép-amerikai csapatból. De ilyen kapusteljesítményre nem lehet készülni.

Már az első félidőben is nagyot mentett a Levante kapusa, amikor Szalpingidisz lövését lábbal hárította a 37. percben.

Majd a hosszabbítás legvégén ismét nagyot védett - akkor Mitroglu próbálkozott eldönteni a mérkőzést.

Navasból gyorsan legalább akkora felfedezett lett a vb-n, mint a mexikói Guillermo Ochoából, pedig nem volt előzmény nélküli a formája - elég csak arra gondolni, hogy márciusban ő volt a hónap játékosa a spanyol bajnokságban, a szezont pedig úgy hozta le a Levantéban, hogy 15 meccsen gólt sem kapott.

Pedig csak 2010-ben, 23 évesen került Európába - addig a legnagyobb és legsikeresebb Costa Rica-i klubban, a Saprissában játszott, onnan került előbb az Albacetéhez, majd a Levantéhez. Közben a 2009-es CONCACAF-aranykupa legjobb kapusának is megválasztották, az előző szezonban 160 védésével pedig a legjobb kapus volt az öt legerősebb európai bajnokságban.

Azt pedig, hogy milyen reflexei vannak, talán ez, a vb előtt készült videó mutatja be, amin a teniszező Pablo Andujar 20 méterről, nagyjából 160 km/h-s ütéseivel próbál gólt szerezni Navasnak - többnyire nem valami nagy sikerrel.

Meglep ezek után bárkit, hogy a világbajnokság előtt Keylor Navas azt nyilatkozta, hogy a Costa Ricával egy csoportban szereplő Uruguay, Anglia és Olaszország ugyan mind nagyon erős csapat, de sajnos egyetlen továbbjutó helyért kell majd harcolniuk?