Vendel
6 °C
21 °C

Dárdai szerint rendben van az U20-as csapat

K EPA20150604065
2015.06.05. 08:37

A felnőtt válogatottal közösen nézte meg a szövetségi kapitány Dárdai Pál az U20-as válogatott csütörtöki vb-mérkőzését, az első félidőt még a szállodában, a másodikat pedig már a buszon.

Nagyon szervezett munkát láttam, és egy játékvezetőt, aki nem igazán segített a magyar válogatotton. Nem kell megijedni, pozitívan kell feldolgozni a mérkőzést

– vélekedett Dárdai, aki szerint a döntetlen is benne volt a brazilok ellen még emberhátrányban is. Viszont a vereséget jól kell feldolgozniuk, és akkor simán meglehet a továbbjutás Nigéria ellen. A szövetségi kapitány nem látott semmi olyan Bernd Storck csapatának játékában, amit kritikával illetett volna, és akkor sem mondana negatívat, ha nem sikerülne jól az utolsó csoportmeccs.

„Tetszett a hozzáállásunk, és jó volt az első mérkőzés is, szerintem rendben van a csapat” – zárta az MLSZ.hu-nak adott rövid értékelését.