Orsolya
7 °C
19 °C

Alexis Sánchez zseniális fejesével gálázott Chile

2015.06.20. 10:19

Chile számára csak a győzelem jelenthetett továbbjutást a Copa Americán, és a vendéglátók alaposan kitömték a bolíviaiakat, 5-0 lett a vége. A közönségszórakoztató játék ráadásul nagyon szép gólokat hozott.

A csoport másik meccsén Mexikó 2-1-re kikapott Ecuadortól, Chile csoportelsőként lépett tovább, Bolíviával együtt. Ecuador még továbbjuthat, a három csoportból a két legjobb harmadik is ott lehet a negyeddöntőben.

Már a 3. percben vezetett Chile. Egy nagyszerű ívelést Vargs vett le parádésan a levegőből. A második hullámban érkezett Aránguiz, aki bevágta. Aztán Alexis Sánchez percei következtek. Előbb egy szabadrúgást éppen csak mellé, aztán pedig a felső kapufára csavart. A 37. percben már semmi nem mentette meg Bolíviát a góltól. Valdivia tette vissza Sánchez indítását, és az Arsenal csatára 11 méterről, előre vetődve fejelt zseniálisan a kapuba.

A második félidőben is nagyszerű gólok jöttek. Előbb Aránguiz csapott be egy csellel védőt, kapust és begurította. Majd Medel egy lesgyanús indítást vett mellre, és a kilépő kapus fölött emelte be. Még az ötödik, öngól is szép volt. Raldes sarkán úgy pattant meg a labda, hogy a kapus fölött a jobb kapufát érintve jutott a hálóba.