Lukács
9 °C
22 °C

Átszervezik a bajnokságot, aminek mintájára átszervezték az NB I.-et

2015.06.21. 11:01

A Magyar Labdarúgó Szövetség június elején jelentette be, hogy dán mintára szervezik át az NB I.-et, 12 csapat lesz, és a csapatok háromszor játszanak majd egymással, így összesen 33 fordulót rendeznek az első osztályban a következő idénytől.

A 22 forduló után úgy játsszák le az utolsó 11-et, hogy az első hat helyen szereplő csapatok hatszor otthon játszanak, ötször idegenben, a 7–12. helyezettek pedig fordítva, de rájátszás bevezetését nem tervezi a szövetség. Úgy látták, hogy sok unalmas meccs lett volna az alsóházban a kieséstől már nem veszélyeztetett, de előrébb nem jutó csapatok meccsein. 

A napokban kiderült, hogy Dániában még egy idényt játszanak tizenkét csapattal, aztán a 2016/17-es szezontól dobják a rendszert, és 14-re emelik fel az első osztály létszámát. A dán TV2 híre szerint a módosításra az összes első- és másodosztályú klub rábólintott. 

Az új rendszer szerint huszonhat forduló után rájátszásos rendszerben folytatják a csapatok, lesz felsőház, ahol a bajnoki címért mennek majd a csapatok, az alsóházban szereplők a kiesés ellen fognak harcolni.