![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Marcelo az egész Galatasaray-védelmet becsapta
A Real Madrid kedden este haza pályán 2-1-re legyőzte a török Galatasaray-t a csapat utolsó nyári felkészülési mérkőzésén.
A mérkőzés tétje a Bernabeu Kupa volt, amit a klub korábbi elnöke Santiago Bernabeu tiszteletére rendeznek meg minden nyáron. A kupa minden évben a Real Madrid és egy meghívott vendég között dől el. Idén a török bajnok Galatasaray kapta meg a lehetőséget.
A mérkőzésen az első gólra a 17. percig kellett várni, amikor Modric szöglete után Nacho bólintott Muslera kapujába. Az 53. percben jött az egyenlítés, méghozzá a korábbi Real-játékos Wesley Sneijder ballal lőtt nagy gólt tizenhatról.
Már úgy tűnt, hogy a meccset a tizenegyesek fogják eldönteni, amikor a 81. percben Marcelo pazar szólója után beállította a végeredményt. A brazil védő gyönyörűen tőrt be két játékos között a tizenhatoson belülre, majd még egy védőt kicselezve egy laza bokamozdulattal helyezte a labdát a kapu jobb alsó sarkába.
A Realban Cristinao Ronaldo hátsérüléséből visszatérve végigjátszotta a mérkőzést, de látszott rajta kihagyás. Gareth Bale sem villogott, aki kapott 85 percet, a közönség most sem zárta a szívébe: időnként újra hallani lehetett a füttyöt a walesi labdaérintéseinél.
Benitez nem volt teljesen elégedett a meccs után, de szerinte lesz ez még sokkal jobb is: „Ha azt a játékot vártam volna el a játékosaimtól, amit tegnap nyújtottak most aggódnék. Sokat kell még fejlődnünk, de a helyzeteink megvoltak és helyenként nagyon szépen játszottunk. Voltak pozitívumok, de a játék sok területén kell még fejlődnünk.”
A Real Madrid vasárnap az újonc Sporting Gijón ellen kezdi meg a spanyol bajnokságot.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)