Kinga, Kincső
19 °C
32 °C

Gera: Jó pár évig itt rontom még a levegőt

2016.02.10. 16:57

Gera Zoltán, a Ferecváros válogatott játékosa a fradi.hu-nak adott egy hosszabb interjút, amelyben sok más mellett a csapat német edzőjéről, egyik legtehetségesebb fiataljáról, Nagy Ádámról, valamint a közelgő Európa-bajnokságról és saját jövőbeni terveiről is beszélt.

Thomas Doll-lal kapcsolatban kiemelte, hogy bár jóban van játékosokkal, a közvetlenség nem jelenti azt, hogy bárki vissza merne ezzel élni. A szakmai stáb remekül kiegészíti egymást, és ritka, hogy két egymás utáni edzés ugyanolyan lenne.

A Fradi egyik tehetségét, Nagy Ádámot dicsérte, de megjegyezte: fontos, hogy a fejlődése töretlen legyen. Az ő játéka arra alapul, hogy sokat fut, nagyon jól passzol, nem adja el a labdákat: "Ádám értelmes, szerény srác, akinek nagyon jó a mentalitása, nála kisebb a kockázata annak, hogy elszálljon. Korához, rutinjához képest nagyon jól megoldja a feladatát a Fradiban és a válogatottban is. Szép jövő áll előtte."

Természetesen szóba került a közelgő Európa-bajnokság, és Gera kiemelte, neki is kiemelkedőt kell nyújtania ahhoz, hogy kerettag legyen.

Jó időszak előtt állunk a Fradival és a válogatottal is.

A jövőjét firtató kérdésre elmondta, hogy egy szezon még egészen biztosan benne van, de az is lehet, ahogy fogalmazott, "jó pár évig itt rontom még a levegőt". Bár a Premier League hiányzik neki, nagyon jól érzi magát itthon. A következő célok pedig: bajnoki cím és MK-győzelem, Európa-bajnokság. És persze egy Bajnokok Ligája-csoportkör a Fradival.

Akciós csomagok!

Kényeztetés, lazítás, szórakozás szép tájakon.

Balatoni apartmanok

A Balaton idén is várja Önt és családját! Keressen apartmant nyaralásához itt!